Pars Krisztián: Enyém lehet az ezüst!

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 3. 17:02
Két fehérorosz kalapácsvető is fennakadt a doppingellenőrzésen, a pekingi olimpián ezüstérmes Vagyim Gyevjatovszkij és a bronzérmes Ivan Tyihon. Erről az orosz vessport hírügynökség számolt be. Az ügy pikantériája, hogy a negyedik helyen végzett Pars Krisztián így két helyet is előreléphet, azaz utólag övé lehet az ezüst.


„Két-három napja értesültem az esetről, de akkor ez még nem volt több szóbeszédnél - árulta el a SportHirado.hu érdeklődésére Pars Krisztián. - Most már kezd komolyabbá válni az ügy, főleg így, hogy az orosz hírügynökség ismertette a részleteket. Reménykedünk, mást nem tehetünk."

„Hetven-nyolcvan százalék esélyt látok arra, hogy a negyedikről előreléphetek a második helyre. Amint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalosan is reagál, kilencven százalékra nőhet ezüstérmem esélye."

„A legszomorúbb az egészben az, hogy Pekingben nem lehettem ott az eredményhirdetésnél, nem állhattam fel a dobogóra. És ezen már semmi sem változtathat"

„A két fehérorosznak, Gyevjatovszkijnak és Tyihonnak az A próbája pozitív lett, de meg kell várnunk még a B-t is. Azt hallottam, hogy erre szeptember 21-én kerülhet sor. Azaz három héten belül eldőlhet minden.”

A vessport információi szerint a fent említett két dobóatléta mintája azért nem felelt meg a kívánalmaknak, mert a megengedettnél jóval magasabb volt a tesztoszteron-szintjük.

Rájár a rúd Gyevjatovszkijra, úgy fest kétszer is belelépett ugyanabba a folyóba. Nyolc esztendeje, Sydneyben nandrolon-használattal bukott meg, amelynek kétéves eltiltást lett az eredménye.

A háromszoros világbajnok Tyihon elsőízben keveredett doppingügybe, ballépése azonban végzetes lehet. Végleges eltiltást vonhat maga után, így elköszönhet a nemzetközi porondtól, feltéve, hogy nem mossa tisztára a nevét.

Pars Krisztián a kínai fővárosban 80,96 méterre hajította a kalapácsot a Madárfészekben, ekkor úgy tűnt, ez csupán a negyedik helyre lehet elegendő.

Fordult azonban a kocka, várhatóan a tiltott szerrel élő dobóatléták szeptember 21-i B próbája után átveheti a neki járó ezüstérmet. A szlovén Primoz Kozmus viszont makulátlan, 82,02 méterrel tisztán nyert, és az ellenőrökkel sem gyűlt meg a baja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu