Minden idők legnagyobb pólócsapata

Kásásékat sokan már athéni győzelmük után is minden idők legjobb pólócsapataként aposztrofolták, a pekingi siker után ez már vitán felül igaz rájuk. Jelenleg kilenc olimpiai aranynál tart Magyarország a sportágban, s ezzel magasan kiemelkedünk a mezõnybõl, sõt ennél több ötkarikás címet a csapatsportokban csak az amerikai férfi kosárlabdázók gyűjtöttek be.

Gyarmati Dezső vezeti az egyéni nemzetközi éremtáblázatot 3 arannyal, 1 ezüsttel és 1 bronzzal Kárpáti György előtt, de a háromszoros olimpiai győztes pólósok táborába újabb hat játékos iratkozott fel vasárnap: Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán.

DIÓHÉJBAN A KEMÉNY-CSAPAT OLIMPIAI SIKEREIRŐL

A 76-os montreali siker után írd és mondd huszonnégy év elteltével szerezték meg az elsőséget hazánk számára a Sydney-olimpia "keménylegényei". A döntőben a „Nagy Testvér” Oroszországnak csak a statiszta szerep jutott. Vári álomgólja, Benedek négyese, Kósz káprázatos védései a sportág históriáskönyveinek aranybetűs lapjaira tartoznak.

Két Eb-bronz után sokan lesajnálták az olimpiai címvédő válogatottat, amely Barcelonában úgy nyerte a vb-t, hogy elkerülte délszláv vetélytársait. Athénben aztán a bivalyerős szerb válogatottal hozta össze a sorsa a Kemény-legényeket a fináléban, ahol földöntúli tettet hajtottak végre, kétszer is verthelyzetből álltak fel, az utolsó negyedet 3:0-ra nyerve fordították meg a meccset. Száz százalékos teljesítménnyel, kétszer a szerbeket és a horvátokat verve értek révbe, egy csapásra elcsendesítve korábbi bírálóikat.

Pólósaink immár kilencedszer távoznak győztesen a játékokról, 1936 és 1956 után negyedszer dicsekedhetnek címvédéssel, ennek megfelelően természetesen fölényesen vezetünk az éremtáblázaton 9 arany, 3 ezüst és 3 bronzéremmel. Az éllovas pozíciót ezzel minden bizonnyal évtizedekre kibérelte magának Magyarország, a második Nagy-Britannia fényévekkel jár mögöttünk (négy arannyal), nem mellesleg pedig jelenleg már nem is tartozik a sportág elitjéhez, tehát körön kívül szorult.

A VÍZILABDASPORT KRÓNIKÁJA A KEZDETEKTŐL A KEMÉNY-ÉRÁIG:

Az olimpia programjában a legrégebb óta szereplõ csapatverseny a vízilabda, hiszen már az 1900-as párizsi olimpián is érmeket osztottak. Kezdetben a sportág feltalálói, a britek domináltak, hiszen az elsõ öt olimpiai tornából négyet nyertek meg (csak St. Louisban gyõzött amerikai csapat, de akkor más nemzetbeli nem is indult).

Ötödik helyek a hõskorban

A mieink elõször 1912-ben indultak, s a sportággal még csak ismerkedõ válogatottunk az elsõ magyar bajnokságot nyolc évvel korábban írták ki) a hat csapatos tornán két egygólos vereséget szenvedett el a késõbbi bronzérmes Belgiumtól, illetve Ausztriától, így végül az ötödik helyen zárt.

Legközelebb tizenkét év múlva szerepelhetett csapatunk, 1924-ben Párizsban. Ekkor már 13 válogatott nevezett, a mieink ráadásul éppen a címvédõ britek ellen kezdték meg szereplésüket, ám nagy meglepetésre sikerült 7:6-ra gyõzniük.

Sajnos a folytatásban az 1920-ban és végül 1924-ben is ezüstérmes belgákkal már nem bírtak a mieink. Bár a csehszlovákokat kiütötték (7:0), a svédektõl elszenvedett 4:1-es vereség újra az ötödik helyet jelentette.

Eb-aranyaktól az olimpiai aranyakig

1926-ban Budapesten rendezték meg az elsõ vízilabda Európa-bajnokságot, ahol már sikerült az áttörés és a mieink a dobogó legfelsõ fokára állhattak, csakúgy, mint egy évvel késõbb Bolognában.

Az 1928-as olimpia azonban nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna: Amszterdamban a 14 csapat részvételével zajló tornán Argentína és az Egyesült Államok ellen gólt sem kaptak a mieink, s a címvédõ Franciaország legyõzése sem okozott nagy gondot (5:3), ám a döntõben a németek ellen 2:0-s vezetés után hosszabbításban kaptak ki a mieink. Így aztán meg volt az elsõ olimpiai érem is, ám ez némi csalódásra csak ezüst lett.

Az 1931-as párizsi Eb megnyerése után az 1932-es Los Angeles-i olimpián már nem hibázott csapatunk. A magas utazási költségek miatt csak öt csapat indult, így körmérkõzéses formában dõlt el az érmek sorsa. A mieink egybõl az amszterdami döntõ visszavágójával, azaz a németekkel kezdtek, s ezúttal magabiztosan 6:2-re gyõztek. A japánokat 18:0-ra, a házigazda amerikaiakat pedig 7:0-ra verték, míg a brazilok már ki sem álltak, így aztán száz százalékos teljesítménnyel szerezte meg csapatunk az elsõ olimpiai aranyát. Négy évvel késõbb már jóval nehezebb dolga volt a mieinknek, hiszen a németeket kellett megelõzni hazai pályán. Igaz, ez az 1934-es magdeburgi Eb-n is sikerült. Ezúttal a tizenhat csapatos tornán Jugoszlávia, Málta, Nagy-Britannia, majd Belgium és Hollandia legyõzése után következtek a házigazdák. A meccs 2:2-es döntetlennel zárult, mivel azonban a záró fordulóban a mieink 5:0-ra verték a franciákat, a németek viszont csak 4:1-re a belgákat, így jobb gólarányunknak köszönhetõen szereztük meg az aranyat. Miután az 1938-as londoni Európabajnokságot is a mieink nyerték, ez azt jelentette, hogy a harmincas években minden jelentõs tornát a mieink nyertek (két olimpia és három Eb).

Azok a csodálatos ötvenes évek…

A második világháborút követõen nem sikerült egybõl visszakapaszkodni a csúcsra: az 1947-es Monte-Carlo-i kontinenstornán az a szégyen esett meg a mieinkkel, hogy még a dobogóról is lecsúsztak. Az elsõ öt Európa-bajnokság megnyerése után ez bizony elég gyatra teljesítmény volt. Egy évvel késõbb a londoni olimpián aztán sikerült valamelyest javítani. A tizennyolc csapatból elõször Egyiptomot, aztán a házigazda briteket, majd újra az egyiptomiakat gyõzték le. Ezután viszont egy egy gólos vereség következett az Európa-bajnok olaszokkal szemben, s hiába vertük meg aztán a jugoszlávokat, a franciákat és a belgákat is, a végül bronzérmes hollandok ellen csak egy döntetlen jött össze, így végül is meg kellett elégednünk az ezüstéremmel. A hollandok két évvel késõbb az Eb-t is megnyerték, igaz, a mieink nem voltak ott, miután a kontinensviadalt eredetileg Budapest rendezte volna, ám a szövetség utólag mégis Bécsnek ítélte oda. Helsinkiben viszont már ott voltunk a rekordszámú huszonegy csapat között. Mexikó és Egyiptom legyõzése után az olimpiák történetében elõször a Szovjetunió ellen léptek medencébe, s ha szoros mecscsen is, de nyertünk 5:3-ra. A németek elleni 9:1-es sikert követõen azonban két döntetlen is becsúszott Hollandia és Jugoszlávia ellen. Szerencsére az olaszokat és az amerikaiakat viszont sikerült legyõzni, így a körbeveréseknek köszönhetõen ez is belefért. Két évvel késõbb Torinóban aztán az Európa-bajnoki dobogó tetejére is felállhatott a Gyarmati, Szívós, Kárpáti nevével fémjelzett csapat. 1956-ban pedig száz százalékos teljesítménnyel sikerült megvédenie olimpiai elsõségét a csapatnak, az elõdöntõben - az emlékezetes "véres" meccsen - a szovjeteket, a fináléban pedig 2:1-re a jugoszlávokat legyõzve.

Az 1958-ban Budapesten megrendezett Eb-n pedig újra sikerült megszerezni az Európa-bajnoki címet.

Egyszer fent, egyszer lent

Nagy reményekkel vágott neki csapatunk az 1960-as római olimpiának is, ám az elsõ négy meccs megnyerése után (Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, Hollandia) az utolsó háromban nem sikerült gyõzni. A jugoszlávoktól ezúttal 2:1-re kikapott csapatunk, majd miután a szovjetekkel és az olaszokkal is csak döntetlent játszottunk, csak a dobogó harmadik fokára állhattunk fel.

Mivel azonban az 1962-es lipcsei Európa-bajnokságon sikerült újra a dobogó tetejére állni, a római harmadik hely csak egy botlásnak tûnt. Tokióban a 13 válogatottat felsorakoztató tornán sorrendben Egyiptomot, Belgiumot, majd szoros meccsen egy góllal Hollandiát is legyõzték a mieink. A rangadón Jugoszlávia ellen azonban becsúszott egy döntetlen, s mivel az olaszokat csak 3:1-re vertük, a szovjetek ellen három gólos gyõzelemre volt szükség az aranyhoz. Ehhez képest a félidõben õk vezettek 2:1-re. Szerencsére sikerült a "sírból visszahozni" a mérkõzést, és 5:2-re fordítani, így újabb olimpiai aranyat, immár az ötödiket szerezte meg csapatunk. Az 1966-os uttrechti Eb-n azonban nagy meglepetésre csak az ötödik helyen végzett csapatunk, ennek tükrében az 1968-ban megszerzett bronzérem kifejezetten jó eredménynek számított. Érdekes, hogy a mieink a nyolc meccsbõl mindössze egyet vesztettek el (Jugoszlávia 6:8), ám a körbeverések miatt mégis a harmadik helyre szorultak.

Az 1970-es barcelonai Eb-n második helyen végzett válogatottunk, ami azért sporttörténelmi tett, mert ez volt az elsõ kontinensbajnoki érmünk, ami nem arany lett. Nyolc elsõ hely után… A müncheni olimpián sem sikerült elõbbre lépni, pedig a csapat veretlen maradt. A záró meccsen azonban a gólkülönbség miatt a szovjet csapatnak a döntetlen is elég volt az aranyéremhez.

Gyarmati Dezsõ aranycsapata

A következõ évben Belgrádban elõször rendezték meg a világbajnokságot, s a magyar csapat mindjárt be is gyûjtötte a trófeát, csakúgy mint az 1974-es bécsi Eb aranyát. Sajnos az 1975-ös vb-n megint a második helyre szorultunk a szovjetek mögött.

Szerencsére a montreali olimpián miattuk nem kellett izgulni, mert be sem jutottak a döntõ csoportba. Mivel az utolsó meccsig a mieink mindenkit legyõztek, így a zárófordulóban a jugoszlávok ellen már a döntetlen is elég volt az aranyéremhez. Gyarmati Dezsõ csapata az 1977-es jönköppingi Eb-n is folytatta menetelését, de az 1978-as világbajnokságon újra becsúszott egy ezüst: ezúttal az olaszok elõzték meg a mieinket. Egy évvel késõbb az elsõ ízben megrendezett Világkupát is sikerült megnyernie a mieinknek, a moszkvai olimpián azonban a szovjetektõl és a jugoszlávoktól is kikaptak a mieink egy góllal, így kénytelenek voltak beérni a bronzéremmel. Moszkvát követõen évben is kénytelen volt bronzéremmel beérni csapatunk a spliti Eb-n, majd a következõ évi vb-n és az 1983-as római Európa-bajnokságon is második lett csapatunk, de a Los Angeles-i bojkott miatt nem mutathatták meg tudásukat az olimpián. Az ezt követõ generációváltást azonban megszenvedte a sportág és egy ínséges évtized következett.

Éremeső a nőknél is

Még szerencse, hogy éppen ekkor a hölgyek is felbukkantak: 1985-ben rendezték meg az elsõ Eb-t, amelyen a mieink Hollandia mögött a második helyen végeztek. Ennél az 1987-es és az 1989-es kontinensviadalon sem adták alább, sõt az 1991- es athéni Eb-n sikerült az aranyérmet is megszerezni. Ugyan az 1993-as Eb-n kénytelenek voltak beérni a harmadik hellyel, de az 1994-es római vb-n már újra a mieink gyõzelmének tiszteletére játszották el a himnuszt. Az 1995-ös Európa-bajnokságon aztán egy újabb ezüst született, ám ezt követõen a lányok kerültek gödörbe, aminek csúcspontja a volt, hogy nem sikerült kijutni a 2000-ben elsõ ízben megrendezett nõi olimpiai tornára. Még szerencse, hogy ekkor meg a fiúk jöttek fel. Náluk ott tartottunk, hogy a bojkott miatt az 1984-es olimpiáról hiányoztak, az 1988-as szöulin ötödikek, az 1992-es barcelonai pedig minden eddigi helyezést alulmúlva a hatodik helyen zártak. Ez idõ alatt mindössze egyszer, az 1991-es perthi vb-n állhatott dobogóra a csapat (harmadik hely), viszont kétszer is (1986-os vb-n és az 1989-es Eb-n) megesett az a csúfság a mieinkkel, hogy csak a kilencedikek lettek. Aztán 1993-ban és 1995-ben sikerült újra bejutni az Eb döntõjébe, de az olaszok mindkétszer legyõzték a mieinket. Aztán még abban az évben sikerült megnyerni a Világkupát, így érmes reményekkel utazott csapatunk az atlantai olimpiára. Bár addig minden hatra végzõdõ évszámú olimpiát a mieink nyertek (1936, 1956, 1976) ezúttal megint lemaradtunk a dobogóról, s csak negyedikek lettünk. Az olimpiát követõen Kemény Dénest nevezték ki a válogatott szövetségi kapitányának…