Bár már az elsõ, az 1896-os athéni olimpián is szerepelt a sportág a programban, az elsõ magyar résztvevõk csak az 1908-as londoni játékokon szálltak ringbe. Azt persze túlzás lenne állítani, hogy a két magyar induló megváltotta a világot, hiszen a 14 számból mindössze egyben, a hadipuska 300 méteres összetettben képviseltettük magunkat, a lõállásba szálló Prokopp Sándor ötvenegy induló közül a negyvenharmadik, Móricz István pedig mindössze a negyvenkilencedik lett.
Két
aranyérem a modern olimpia hajnalán
Maga a verseny viszont annyira megtetszett Prokoppnak, hogy - ha csak az utolsó
pillanatban is, egy lemondásnak köszönhetõen, félig önköltségen - négy évvel
késõbb Stockholmba is elutazott, az akkor már népes, tíz fõt számláló magyar
sportlövõ válogatottal, s ha már ott volt, megnyerte a 300 méteres versenyszám aranyérmét. Az úszás, az atlétika, a vívás és
a birkózás után ez volt az ötödik sportág, amelyikben olimpiai aranyérmet szereztek
versenyzõink. Stockholmot követõen - az I. világháború és az azt követõ büntetés
miatt - tizenkét évet kellett várni a következõ olimpiai részvételre. Prokopp
ekkor is elindult, de ezúttal nem õ szerezte az aranyérmet.
Mert szerencsére ekkor sem maradtunk elsõ hely nélkül. Az agyaggalamblövõ Halasy
Gyula a finn Konrad Walentin Huberrel holtversenyben végzett az alapverseny élén
98 korongos olimpiai csúccsal. Jött a szétlövés, amelyben Halasy mind a tíz
korongját lelõtte. A legenda szerint amíg ellenfele készülõdött, addig Halasy elindult
a közelben lévõ épületbe, ám már nem jutott be, mert közben megszólalt a finn lõhibáját jelzõ csöngõ. Innen
tudta meg, hogy õ lett az olimpiai bajnok.
A II. világháborúig már nem született újabb magyar aranyérem, ám ez nem
elsõsorban a magyar sportlövõk "bûne", hanem a programé. Párizst követõen
ugyanis radikálisan csökkentették a sportlövõ versenyszámokat. Annyira, hogy a következõ,
az 1928-as amszterdami olimpián nem is rendeztek versenyeket. Négy évvel késõbb
mindössze két éremgarnitúrát osztottak szét, s ebbõl a puskás Hradetzky-Soós Zoltán
révén egy bronzot sikerült elcsípni a mieinknek.
Az 1936-os berlini olimpián már három versenyszámot rendeztek, s ezúttal ugyancsak
puskában Berzsenyi Ralf lett ezüstérmes. Ezt követõen már a puskáké volt a
fõszerep, de sajnos nem a lõtéren, hanem a csatamezõkön.
Takács Károly, az egyetlen magyar duplázó…
A világégést követõen 1948-ban Londonban újra összegyûltek a világ sportolói, s
már négy sportlövõ versenyszámot rendeztek meg. A négy fõs küldöttségnek tagja
volt Takács Károly is, akit már a világháború elõtt is az egyik legjobb magyar
céllövõnek tartottak, ám 1938-ban súlyos balesetet szenvedett. Egy hadgyakorlat
során felrobbant a kezében egy gránát, így jobb keze teljesen szétroncsolódott.
Az õrmester azonban nem adta fel, s gyógyulása után bal kézzel is megtanult
lõni, hét hónappal késõbb pedig megnyerte a világbajnoki válogatót, s így tagja lett az 1939-ben világbajnok gyorstüzelõ pisztolyos csapatnak.
Londonban már egyéniben gyõzött, bár nem volt izgalommentes a sikere. Az elsõ nap után hárman álltak holtversenyben az élen, a második nap viszont Takács fegyvere véletlenül elsült, s csak hosszas tanácskozás után engedélyezték számára, hogy újra lõhessen. Ilyen elõjáték után - nem mindennapi idegekrõl tanúságot téve - már nem hibázott és világcsúccsal nyerte az aranyat, majd az újságírók legnagyobb megdöbbenésére elõhúzta a zsebébõl az elõzõ nap megírt gyõzelmi nyilatkozatát.
Négy évvel késõbb a jelenet megismétlõdött: Takács újra nyert, a zsebében megint
ott lapult a gyõzelmi nyilatkozat, de ebben már tanítványa, Kun Szilárd
ezüstérmét is elõre látta. A kettõs magyar siker mellett a szabadpisztolyos
Balogh Ambrus bronzérmének is örülhettek a magyar szurkolók.
Hammerl-korszak…
Takács ott volt az 1956-os olimpián is, de sikersorozata ekkor már nem folytatódott.
Mint ahogyan a magyar lövõké sem, mert Melbourne-bõl már éremtelenül
"csak" pontszerzõ helyezésekkel tértek haza – már aki. Négy évvel
késõbb Rómában már a pontszerzés sem sikerült, ami 1912 óta elõször fordult
elõ.
A böjtnek 1964-ben szakadt vége, amikor Hammerl László - jobb utolsó sorozatának
köszönhetõen - megnyerte a kisöbû puskások fekvõ számát, míg összetettben a
harmadik helyen végzett. Jegyezzük meg, hogy a gyorstüzelõ pisztolyos Kun
Szilárd az 1952-es ezüst és az 1956-os hatodik hely után Tokióban is pontszerzõ,
az ötödik helyen végzett.
Hammerl négy évvel késõbb ugyanúgy lett ezüstérmes, ahogyan Tokióban gyõzött:
az utolsó sorozattal. Ezúttal a csehszlovák Jan Kurka volt szerencsésebb, na
meg a bírók által megtámogatott is.
Az 1972-es müncheni olimpián a nagyöbû puskás Papp Lajos bronzának örülhettünk.
Hammerl még ezen és a következõ 1976-os montreali olimpián versenyzõként -
ekkor Róma után újra nem sikerült pontot szereznie a sportágnak -, azt követõen
pedig szövetségi kapitányként vett részt az ötkarikás játékokon.
Versenyzõbõl kapitány
Debütálása aranyosra sikeredett, hiszen Moszkvában Varga Károly lépett örökébe, miután törött karral is megnyerte a kisöbû sportpuskások fekvõ versenyszámát. Az 1980-as játékok még egy valamiben újdonságot hozott: Fórián Éva révén az elsõ nõi versenyzõnk is lõállásba lépett. Az 1972-es müncheni olimpiától kezdve ugyanis nyílttá tették a versenyszámokat, azaz a hölgyek együtt versenyezhettek a férfiakkal.
Az 1984-es Los Angelesi olimpián pedig már önálló nõi versenyszámokat is
rendeztek, de ezen meg az ismert okok miatt a mieink nem vettek részt. Négy évvel késõbb
1988-ban minden addiginál népesebb csapattal indultak a mieink, s ennek a kisöbû
puskás Záhonyi Attila és a gyorstüzelõ pisztolyos Kovács Zoltán bronzérmei
révén meg is lett az eredménye. Ráadásul a rekord létszám egy másik rekordot is eredményezett: a két érem
mellett további öt pontszerzõ helyet sikerült elkönyvelni.
Barcelonában még ennél is többet vártunk tõlük, de a világbajnokságokon és Eb-ken remeklõ, ezúttal már tizennyolc fõs válogatottban csak három pontszerzõ versenyzőnk
akadt, köztük a többszörös világbajnok puskás Fórián Évával, aki csak egy helyezéssel
maradt le a dobogóról. Sõt, 1996-ban Atlantában már csak a futócéllövõ Sike
József szerzett egy negyedik helyet. Ezt követõen le is mondott a kapitány, de csak - mint utóbb kiderült
- ideiglenesen. Nem sokkal a sydneyi olimpiát megelõzõen már megint õ töltötte
be ezt a posztot.
Elõtérben a koronglövõk
A köztes idõszakban, az 1994-ben dupla trapban Európa-bajnoki címet szerzõ Gombos
Károly töltötte be ezt a posztot. Õ elsõsorban a koronglövõkre fektette a hangsúlyt
- talán azért is kellett mennie -, aminek aztán Sydneyben meg is lett az eredménye,
hiszen a világbajnok Igaly Diána a nõi skeetesek között bronzérmet, míg
Gerebics Roland dupla trapban ötödik helyezést szerzett.
Négy évvel késõbb Igaly a bronzot aranyra váltotta, azaz huszonnégy év után újra
sportlövõ aranynak örülhettünk Athénban. Ilyen sokat csak Halasy Gyula 1924-es
és Takács Károly 1948-as gyõzelme között kellett várnunk, de akkor két olimpia
is elmaradt a világháború miatt. Reméljük a következõre nem kell majd ugyanennyit
várni.
A sportág jelenlegi zászlóvivői a koronglövők, egészen pontosan Igaly Diána, de ha Sidi Péternek kijön a lépés, ő is érme(ke)t szerezhet Pekingben.