Cancellara megkoronázta pályafutását

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 13. 11:03
A mezőnyversenyben harmadik helyezett Fabian Cancellara nyerte az országúti kerékpárosok egyéni időfutamát a svéd Gustav Erik Larsson és az amerikai Levi Leipheimer előtt. Bodrogi László a csalódást keltő 27. helyen végzett.


Az országúti kerékpárosok második slágerszáma előtt több esélyest is emlegettek a szakértők, de abban szinte mindenki egyetértett, hogy a mezőnyversenyben harmadik Fabian Cancellara ezúttal még nagyobb, talán első számú favoritnak tekinthető. A svájci csillag már kétszer nyert világbajnokságot az időfutamban, a „Spartacus” becenevű sztár számára azonban nem kedvezett, hogy viszonylag hosszú, 47,6 km-es távon kellett bizonyítania.

 

A nemrég rendezett Tour de France-on Stefan Schumacher mindkét egyéni indítású versenyt megnyerte, most is nagy reményekkel várhatta a rajtot. A pekingi mezőnyversenyt feladta, úgy tűnt, minden erejét a második számra tartalékolja.

 

Hasonlóan tett Bodrogi László is, a világbajnoki ezüstérmes inkább a szerdai indulás alkalmával számíthatott jó eredményre. Igaz, számára kedvezőtlennek tűnhetett, hogy emelkedőkkel nehezített pályán kellett hajtania.

 

További esélyesnek számított a Tour de France-on már kétszer második ausztrál Cadel Evans, valamint a tavalyi francia körversenyen győztes spanyol Alberto Contador, továbbá az amerikai Levi Leipheimer, az orosz Gyenyisz Mencsov és az olasz Marzio Bruseghin.

 

Az első tizenhárom célbaérkező után a kanadai Svein Tuft vezetett 1:04:39,44 órás teljesítménnyel, Bodrogi a következő csoportban rajtolt, magyar idő szerint 8:43-kor. A profiként ebben a szezonban is a Credit Agricole-t erősítő klasszis sajnos alaposan elmaradt a várakozásoktól, már az elő ellenőrző pontnál nagy hátrányba került, majd a folytatásban sem javított, a második etap után 33:20 p-nél járt, viszonyításképpen a brit Stephen Cummings 31:39-cel vezetett…Igaz, a szigetországi versenyző a végére alaposan elfáradt, csak a harmadik helyre került.

 

Sajnos, a folytatásban sem remekelt Bodrogi, nem tudta csökkenteni korán összeszedett, több mint egy perces hátrányát, így a végén már nem is reménykedhetett kiemelkedő eredményben. A magyar kerekes végül 1:07:27.49 órás idővel zárt, huszonhat célba érkező után a tizennegyedik helyen állt. Vagyis még a pontszerzéstől is messze járt, az előzetesen titkosan várt éremről nem beszélve…

 

Persze, zajlott tovább a verseny, a legjobbak ekkor zárták az első kört. Közel 11 km után Contador vezetett 17:49-cel, mögötte a svéd Gustav Erik Larsson (18:07), Cancellara (18:18) és Leipheimer (18:19) állt. Schumacher elszállni látszott, 18:58-cal kezdett, búcsút inthetett érmes álmainak.

 

A tavalyi Tour-győztes, idén a Giro d’Italián diadalmaskodó spanyol klasszis picit csökkentette tempóját, 23,5 km-nél 30:52-vel vezetett Larsson (31:02) és Leipheimer (31:20) előtt. Rendkívül szoros befutóra lehetett számítani, még azt sem zárhattuk ki, hogy óriási meglepetésre a skandináv versenyző megelőzi Contadort.

 

Cancellara a második szakaszt alaposan “megnyomta”, utolérte az erejével teljesen elkészült Schumachert. A svájci klasszis 30:36-tal át is vette a vezetést, úgy tűnt, jó úton halad az aranyérem felé. Ehhez már csak az utolsó részt kellett jól teljesítenie, erre minden esélye meg is volt.

 

A harmadik ellenőrző pontnál Larsson 49:52-vel haladt át, Contador azonban alaposan visszaesett, csak 50:09-cel került a listára. Cancellara újabb részideje 49:58 volt, érett a bombameglepetésnek számító svéd aranyérem.

 

A profiként a CSC-ben tekerő skandináv versenyző 1:02:44 órával fejezte be szereplését, most már csak annyit tehetett, várta két nagy ellenfelét a célban. Contadort “kiszurkolta”, hiszen az Astana spanyol klasszisa csak 1:03,29-cel zárt, ezzel még a harmadik helyet is elveszítette, hiszen Leipheimer 1.03,21-et tekert.

 

Már csak Cancellara volt kint a pályán az aranyesélyesek közül, A CSC időfutamsztárja remekül hajrázott, ledolgozta hátrányát, végül 1:02,11 órával megszerezte az olimpiai aranyérmet.

 

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR, FÉRFI EGYÉNI IDŐFUTAM:
1. Fabian Cancellara Svájc 1:02:11,43 ó
2. Gustav Erik Larsson Svédország 1:02:44,79
3. Levi Leipheimer Egyesült Államok 1:03:21,11
4. Alberto Contador Svájc 1:03:29,51
5. Cadel Evans Ausztrália 1:03:34,97
6. Samuel Sanchez Spanyolország 1:04:37,24
…27. Bodrogi László Magyarország 1:07:27,49

 

 

 

 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu