Sztársprinterekkel az olimpián

Szerző: MTILétrehozva: 2012. június 25. 10:16
A 2004-es olimpiai bajnok Justin Gatlin győzött, a hosszú sérülése után visszatérő, országos csúcstartó (9.69 mp) Tyson Gay pedig második lett férfi 100 méteren az amerikai atléták Eugene-ben zajló olimpiai válogatóversenyén, így mindketten indulhatnak a londoni játékokon.

 

A 2006-ban négy évre eltiltott, idén eddig veretlen Gatlin a vasárnapi döntőben is bizonyította, hogy kirobbanó formában van, s 9.80 mp-es idővel, a világ idei második legjobb eredményével lett első. A súlyos csípősérülése miatt közel egy évet kihagyó, június elején visszatért Gay szintén nagyon jól futott, s csupán hat századdal maradt le Gatlintől.

A 2004-es athéni játékokon 100-on, míg a 2005-ös világbajnokságon a 100 mellett 200-on is aranyérmes Gatlin, illetve a 2007-es vb-n háromszoros győztes (100 m, 200 m, 4x100 m) Gay mögött kisebb meglepetésre Ryan Bailey (9.93 mp) lett a harmadik, egy századdal megelőzve Mike Rodgerst és hárommal Darvis Pattont. Így a 23 éves vágtázó indulhat majd egyéniben harmadik amerikaiként a játékokon.

A szám meglepetését Walter Dix nyolcadik helye jelentette, a tavalyi vb kétszeres ezüst-, illetve a pekingi játékok kétszeres bronzérmes sprintere ugyanis így nem futhat 100-on Londonban. Dix döntőjét elmondása szerint az elődöntőben elszenvedett kisebb térdsérülés tette tönkre, de reméli, hogy a hétvégén sorra kerülő 200 méterre már egészséges lesz.

Vasárnap rendezték a férfi és a női 400 méter döntőjét is, s mindkét futás a várt eredményt hozta: a férfiaknál az olimpiai címvédő LaShawn Merritt (44.12 mp), a nőknél pedig Sanya Richards-Ross (49.28 mp) győzött, ráadásul mindketten a világ idei legjobbját futották. Merritt mellett a férfiaknál Tony McQuay (44.49 mp), illetve Bryshon Nellum (44.80 mp), a nőknél pedig Deedee Trotter (50.02 mp) és Francena McCorory (50.43 mp) került be a londoni csapatba.

A férfi súlylökést Reesee Hoffa nyerte meg 22 méteres dobással, míg férfi távolban Marquise Goodwin ugrott a legnagyobbat 8.33 méterrel.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. június 25. 09:57 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64182
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
16:42  Változnak a birkózás szabályai  A NOB-elnökkel tárgyalt a magyar vezető  Olimpián Vlagyimir Klicsko, Pacquiao?Csü  Megvan az első NOB elnökjelöltSzo  Doppinggyanúban az olimpiai bajnokCsü  Grúzia mégsem bojkottálja az olimpiátSze  Usain Bolt sérülés miatt visszalépettVa  Egy arany, két bronz a budapesti Eb-n  Első világversenyén 11. lett tornászunkKe  NHL-sztárokat az olimpiára!  Kiújult az exvilágcsúcstartó sérüléseCsü  MOB-lobbi a birkózásértCsü  Berki aranyérmes DohábanSze  Bezárták a riói Olimpia Stadiont  Isztambul 2020-ra készül: új híd, arénaCsü  Isten éltesse olimpiai bajnokunkat!Csü  Elhunyt a korábbi világcsúcstartó futóSze  Újraelemzik az olimpiai doppingmintákatSze  Madridnak van elég pénzeKe  A madridiak 81 százaléka olimpiát akar  Magyar arany a Rio felé vezető úton  Madrid készen állna az olimpiáraSze  Dopping: 17 atléta után nyomoznakKe  A szomszédban nem kérnek az olimpiábólKe  Usain Bolt kapta a sport Oscar-díját  MOB: támogatásokról is döntöttekSzo  Moszkvában mentenék meg a birkózást  Nagy visszatérő a pólóválogatottba  Rossz irányba haladt a birkózásCsü  Olimpiai érmek a NOB-elnöknekSze  Visszavonul az olimpiai bajnokVa  A svájciak leszavazták az olimpiát  Tokióban az olimpiai szemlebizottság  Schmitt Pál megőrizte NOB-tagságát  Már nem vádolják Pars Krisztiánt  Pistorius szabadlábon védekezhetSze  Birkózás: a régi elnök a ludasSze  Németország így kezeli a "Janics-ügyét"Szo  Búcsúzott olimpiai ezüstérmesünkSzo  Birkózás: szedi a sátorfáját az elnök  Leválthatják a birkózók elnökétCsü  Szándékosan gyilkolhatott PistoriusCsü  Politika a birkózásértSze  A NOB számított a heves reakciókraSze  Nemzetközi felháborodás a birkózás miattKe  Megkapja a bronzérmet a botrányhősKe  Működésbe lép a nemzetközi birkózólobbiKe  Újabb szög a sport koporsójábanKe  A birkózás búcsúzhat az olimpiától  "Nem szavazzák ki a tekvondót"Ke  Terhes volt, örökre eltiltották  Közmunka a londoni döntő megzavarásáért  Risztov ötödik a Rio Negro folyóbanVa  Magyar lett a kanadai olimpikon  51 milliárdba kerül a szocsi olimpiaCsü  Hazatér az olimpiai ezüstérmesSze  Eltűnhet az öttusa az olimpiárólKe  Fellobbant a láng Dél-KoreábanCsü  Elhunyt Dunaújváros első olimpikonjaSze  Régi-új időszámítást akarnak Szocsiban
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Eltörik Borges rúdja
  • Kate Gynther villantása
További videók