Pályafutását megtörték a második világháború előtti megkülönböztető törvények. Már 1940-ben, 13 évesen tagja volt az ifjúsági folyamúszó bajnokságot nyert FTC váltónak. Tehetsége többéves kényszerszünet után Sárosi Imre segítségével bontakozhatott ki.
A Monte-Carlo-i Eb-n (1947) és a londoni olimpián még csak helyezést szerzett. De Helsinkiben már nem talált legyőzőre. A világon elsőként pillangózta végig a 200 méteres távot. 32 egyéni bajnokságot nyert, 36 országos és 6 világrekordot állított fel. Melbourne-ben ezüstéremmel fejezte be pályafutását. Később gyógyszerészként dolgozott a Vasutas-kórházban. Közben edzősködött.
Első számú tanítványa Andrea lánya mind nagyobb sikereket aratott. 14 évesen két döntőben úszott Mexikóban. A barcelonai Eb-n (1970) két aranyat nyert. De nagy álma nem vált valóra. A 100 méteres háton a remélt arany helyett csak harmadik lett a müncheni olimpián, ami érthetően nagy csalódást jelentett a család számára. A bajnoknő visszavonult. Móci unokáját, a későbbi vízilabdást (Hesz Mátét) istápolta fiatal éveiben.
Súlyos szemműtéten esett át. Floridában beiktatták az úszósport halhatatlanjai közé és itthon is tagja lett a legjobb magyar sportolók egyesületének.Több sikeres könyvet jelentetett meg, „Sírni csak a győztesnek szabad” című művével általános elismerést váltott ki.
Nyolcvanadik életévében, pályafutása elismeréseként Nemzetközi Fair Play dijban részesült.