Schmitt Pál 1989 óta a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, de már 1983-ban NOB-tagnak választották.
A Magyar Olimpia Bizottság e hét szombaton tartja közgyűlését, de a napirendi pontok között nem szerepel az elnökválasztás. Nem is szereplhet, mert egészen a szerdai bejelentésig nem lehetett tudni, hogyan alakul Schmitt Pál sorsa.
A legvalószínűbb forgatókönyv alapján Schmitt Pált május 14-én az új Országgyűlés elnökének választják és azután jelentheti be a MOB-bal kapcsolatos döntését. Semmilyen törvény, szabály nem szól arról, hogy a magyar Országgyűlés elnöke nem lehet egyszemélyben a MOB-nak is az elsőszámú vezetője.
Ennek ellenére, információink szerint szinte biztosra vehető, hogy Schmitt a jövőben csak tiszteletbeli elnökséget vállalna és a MOB irányítását egy, a napi ügyekben aktívan részt vevő utódra bízná.
Az eddig kiszivárgott hírek szerint az új kormány megalakulását követően jelentősen megnő a MOB szerepe a hazai sportéletben, ami azt feltételezi, hogy az olimpiai bizottság vezetése teljes embert kíván.
