Rg: nem jött össze az olimpiai kvóta

Szerző: MTILétrehozva: 2012. január 17. 23:03
Nem sikerült megszereznie az olimpiai kvótát Vass Dórának a ritmikus gimnasztikázók londoni tesztversenyén, a szalag- és buzogánygyakorlat bemutatása után kilencedik lett. A magyar versenyző mindkét gyakorlatát hibátlanul teljesítette, szalagra 25,725, buzogányra pedig 25,675 pontot kapott, így összetettben 101,900 ponttal, a hétfői 11. helyről kettőt előrelépve 9. lett.

Az indulási jog megszerzéséhez azonban ez nem volt elég, ehhez Vassnak a legrosszabb esetben is a 6. helyen kellett volna végeznie.

"Nagyon szomorú vagyok, hogy sportágunknak nem lett kvótája, de még jobban sajnálom Vass Dórát, aki megérdemelte volna, hogy ott legyen az olimpián" - mondta Sinkó Andrea szövetségi kapitány. "Az országban 20 évente születik egy ilyen alázattal készülő versenyző, nagyon büszke vagyok rá, ő maximálisan mindent megtett, az biztos, hogy a jövőben a menedzseléssel kapcsolatos dolgokat újra kell értékelnünk. Egyébként a ritmikus gimnasztika az egyetlen olyan sportág az olimpián, ahol mindössze 20 versenyző lehet jelen, régen a világbajnokság első 20 helyezettje indulhatott, ugye Dorka Franciaországban 20. lett. Most is megcsinálta a gyakorlatait, de pontszámai elmaradtak a vb-pontszámoktól."

 
Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 17. 23:04 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53267
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
  Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!  NOB: napirenden a Schmitt-ügyVa  Janics nyert, K2 1000-en megvan a befutó  Janics visszatért, Kozák vagy Fazekas?  MOB: később döntenek a jutalmazásról  Nagy Tímea bronzérmes Kínában  Két magyar az olimpiai bokszkvótáért  Marosi 6., a csapat a 4. a római vébénSzo  Putyin sürgeti az olimpiai építkezéseketSzo  Annyi a férfi pingpongozók olimpiájának  Egy magyar pólós pozitív doppingtesztjeCsü  Olimpia helyett pihenőt kap ChicharitoCsü  Fellobbant az olimpiai lángSze  Phelps visszavonul az olimpia utánSze  Schmitt vezeti a NOB küldöttségétKe  Ugrott az olimpia öttusázónknakVa  Magyar Eb-ezüst ManchesterbenSzo  Olimpia: szerb-magyar a csoportkörben  Az olimpia a tét a vb-nCsü  Lesz következményük a kudarcoknakCsü  MOB-tartalékból készülnek az olimpiáraCsü  Börtönt is kaphat az olimpikonjelöltCsü  Doppingolt egy brit birkózóKe  Meghalt Gyurta vetélytársaKe  Nagy visszatérő a londoni pólókeretben  Elhunyt Zádor Ervin, a melbourne-i hős  Döntetlen a szerb-magyaron  Chambers és Millar az olimpián?Szo  Bor Barna ezüstérmes a cselgáncs EB-n  Londonról szólt a budapesti konferencia  Hatos olimpiai kvótát szerzett  Fazekas Róbert olimpiai szintet dobottKe  Kifogták Uruguayt a britekVa  Megduplázzák az egyesületek támogatásátSzo  Magyar birkózó jutott ki Londonba  Már 120 magyar nevezhető az olimpiára  Parádé: olimpiai résztvevő a pólócsapatCsü  Női pólósok: karnyújtásnyira az olimpiaSze  Újabb ökölvívó bukta az olimpiátSze  Elrontotta a hajrát a női válogatottSze  Leszereplünk az olimpián?Ke  130 indulóra számít a MOB-elnök  Baranyai hatodik lett az Eb-nCsü  Magyar ezüstérem a súlyemelő Eb-nCsü  Monacóban lesz Bolt főpróbája  „Schmittnek a NOB-ból is mennie kell”  Szaúd-Arábia mégsem küld nőket LondonbaCsü  Doppingolt az Eb-bronzérmes svéd birkózóSze  Kitadzsima: rekord és negyedik olimpiaSze  Olimpiai konferenciát rendez BudapestKe  Doppingmentes olimpiára számítanakKe  Székely Éva 85 évesVa  Eric, az angolna is utazhat az olimpiáraSzo  Életveszélyben az ökölvívó  A FIFA megköti a klubok kezétSze  Olimpiára fel! Gyöngyösön a keretSze  Felöltöztetik a strandröpis lányokat?!  „Tragikus, ami a vívással történt”  Nyolc-tíz éremmel számolnak Londonban  89 magyar már ott lesz Londonban
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS