A hatóságok még csütörtökön számoltak be arról, hogy terrortámadás előkészületeit leplezték le a városban. Putyin ezután elutazott Szocsiba, ahol megtekintette a játékokkal kapcsolatos előkészületi munkákat, és az építkezéseket végző cégek vezetőivel is találkozott.
A miniszterelnök emlékeztette a vállalatok képviselőit, hogy ők a felelősek azokért a számításokért, amelyeket évekkel ezelőtt előzetes költségvetési adatokként benyújtottak a kormánynak, egyben figyelmeztette az üzletembereket arra, hogy az olimpiai infrastruktúra felépülésének utolsó hónapjaiban ne emeljék meg ezeket az összegeket. Putyin hozzátette, az államirányítás akár meg is büntetheti azokat a cégeket, amelyek nem teljesítik a szerződésekben szereplő határidőket, és lemaradnak az építkezéssel.
A szocsi téli olimpia költségvetése nagyjából 6,5 milliárd dollár, amelynek több mint felét szponzorok állják.