A világ- és Európa-bajnok, a londoni olimpiára a
magyarok közül elsőként kvótát szerzett Sidi a Magyar Televízió Ma
Reggel című műsorában beszélt erről a tervéről. Sidi először 2000-ben,
Sydneyben versenyzett olimpián, s eddig három ötkarikás játékokon vett
részt, a legjobb eredménye pedig egy hatodik helyezés volt.
„Harmincegy éves vagyok, a sportlövészetben itt kezdődik
igazán az aranykor. Ha megnézzük a statisztikákat, akkor azt látjuk,
hogy a legjobb eredményt 30 évestől 45-50 éves korig lehet elérni ebben a
sportágban. Ezért a szakemberek szerint minimum négy, de akár öt
olimpián is még abszolút éremeséllyel indulhatok. Ezzel könnyen
rekordtartó lehetek, s az a tervem, hogy én legyek a legtöbb olimpián
induló magyar versenyző. Most, hogy rendelkezek minden kellő
tapasztalattal, szeretnék minél több érmet is nyerni az olimpiákon."
A magyar csúcsot a kardvívó Gerevich Aladár tartja, aki 1932 és 1960
között hat olimpián indult, s ezeken összesen 7 arany-, 1 ezüst- és 2
bronzérmet nyert, amivel egyben a legeredményesebb magyar versenyző is
az ötkarikás játékok történetében. Gerevich fantasztikus
teljesítményének értékét tovább növeli, hogy az adott időszakban két
olimpia is elmaradt a második világháború miatt.
Olimpiai csúcsra tör világbajnokunk
Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 27. 18:22
Sidi Péter sportlövő célja, hogy ő legyen minden idők legtöbb olimpián részt vett magyar sportolója, s ezzel megdöntse az ötkarikás játékokon hat alkalommal indult kardvívó, Gerevich Aladár által tartott rekordot.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS