Módos a bronzéremért birkózhat

Szerző: MTILétrehozva: 2012. augusztus 5. 19:20
Módos Péter nyert első mérkőzésén a bronzéremig tartó vigaszágon a kötöttfogású birkózók 55 kilós súlycsoportjában a londoni olimpia vasárnapi versenynapján, s a folytatásban a harmadik helyért léphet szőnyegre.


 

Az idén Európa-bajnoki ezüstérmes, 24 éves versenyzőnél a későbbi döntős iráni Hamid Mohammad Szorjan Reihanpur bizonyult jobbnak a negyeddöntőben, s az esti programban az ázsiai által a 16 között megvert kirgiz Arszen Jeralijev volt az első ellenfél.

Az első menetben másfél perc eseménytelen tusakodás után Módos ment le először térdelő helyzetbe, de riválisa támadásánál szinte azonnal fel is pattant, azaz eredményesen védekezett, s ezzel megnyerte ezt a szakaszt. A folytatásban megint nem volt értékelhető akció, s ezúttal Jeralijev ment le parterbe. A magyar egyből támadott, előbb kiemelte, majd megpörgette ellenfelét, ezzel a menetet és a meccset is megnyerte 2-0-ra. Örömében aztán ugrott egy hátraszaltót, amit a közönség nagy ovációval fogadott.

A bronzéremért a dán Haakan Erik Nyblommal küzdhet meg Módos.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu