Magyar segítette ki a világcsúcstartót

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. augusztus 7. 14:46
Peking után Londonban is az előfutamban ért véget a 110 méteres gátfutás világcsúcstartója, Liu Hsziang álma, aki ezúttal is sérülés miatt volt kénytelen feladni a számot. Baji Balázs és Kiss Dániel szintén búcsúzott.

Az ezúttal is már a délelőtti program első percétől teltházas Olimpiai Stadionban a két magyar közül a 2010-ben Eb-bronzérmes Kiss került előbb sorra, az ötödik futamban. A hat futamból az első három helyezettek mellett a további hat legjobb időt elérő jutott a szerdai elődöntőbe.

Az Ikarus BSE futója, aki tavalyi műtétje után csak az év elején kezdhette újra az edzéseket a hatos pályáról indult, mellette a hetesen a világranglistát 12.93 mp-cel vezető amerikai Aries Merritt kapott helyet. Kiss gyengén rajtolt, de aztán jó ritmusban közelített vetélytársaihoz, egy kisebb hiba után azonban megtört a ritmusa, s végül a hatodik helyen ért célba, 13.62 mp-es idejével pedig már nem reménykedhetett a továbbjutásban.

"Azok után, amiken végigmentem, örülök, hogy itt vagyok" - nyilatkozott Kiss, utalva arra, hogy műtétje után húsevő baktérium támadta meg a lábát. - "Az idővel meg kell elégednem, más kérdés, hogy hellyel akár ez az idő is elég lehetett volna a továbbjutáshoz. Előzetesen hittem benne, hogy sikerül, de az elejét elrontottam és sok technikai hibát követtem el."

A 23 éves, utánpótlás Eb-2. Baji a hatodik futamban az athéni olimpiai bajnok kínai Liu Hsziang (Liu Xiang) mellől rajtolt. Ez a verseny ritkán látható "csillaghullást" hozott: már az első gát előtt lábához kapott és megállt az idei Eb-n bronzérmes lengyel Artur Noga, majd Baji két oldalán egyszerre rúgta fel a gátat és bukott Hsziang és a barbadosi Shane Braithwaite. A táv felénél aztán még a szenegáli Moussua Dembele is elesett.

A Helsinkiben rendezett júniusi Eb-n Kisshez hasonlóan elődöntős Baji ötödikként dobta be magát, 13.76 mp-cel.

A futam után Hsziang egy lábon ugrált le a pályáról, ahol Baji fogadta, s magasba tartotta a kínai futó kezét. A külföldi, főleg kínai újságírók azonnal megrohanták a magyar gátast.

"Hsziang nagy bajnok, világcsúcstartó volt, a tiszteletemet akartam kifejezni így. Ha nyer, nyilván más lett volna a helyzet, de megsérült, ezért tettem, amit tettem" - mondta Baji.

Hozzátette, 13.50 mp-es egyéni csúcsa közelében szeretett volna futni: "Nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Nyilván nem ezen múlott, de megzavart a nagy bukás. Futás közben azon gondolkodtam, ez hogy történhetett meg, nem értem hozzájuk. Olyan időkkel lehetett továbbjutni, amire én is képes vagyok."

Hozzászólások
Lajos Bernadett 2012. december 17. 20:23 (2)
Avatar_70_female
Újonc
  6
:Liu Hsziang
Sporthiradó Szerkesztő 2012. augusztus 7. 15:46 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  65200
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
Szo  Lebukott az olimpiai bajnok sprinter  Hatan kandidálnak a NOB elnöki posztjáraCsü  Egyre közelebb Oslo a kandidáláshozCsü  NOB-tag maradhat Schmitt PálCsü  Putyin bizakodó a birkózást illetőenSze  Három sportág kapja a legtöbb pénzt  Megvan az ötödik NOB-elnökjelöltCsü  A szlovákok fele ellenzi az olimpiátCsü  Újabb jelölt a NOB elnöki posztjáraSzo  Változnak a birkózás szabályai  A NOB-elnökkel tárgyalt a magyar vezető  Olimpián Vlagyimir Klicsko, Pacquiao?Csü  Megvan az első NOB elnökjelöltSzo  Doppinggyanúban az olimpiai bajnokCsü  Grúzia mégsem bojkottálja az olimpiátSze  Usain Bolt sérülés miatt visszalépettVa  Egy arany, két bronz a budapesti Eb-n  Első világversenyén 11. lett tornászunkKe  NHL-sztárokat az olimpiára!  Kiújult az exvilágcsúcstartó sérüléseCsü  MOB-lobbi a birkózásértCsü  Berki aranyérmes DohábanSze  Bezárták a riói Olimpia Stadiont  Isztambul 2020-ra készül: új híd, arénaCsü  Isten éltesse olimpiai bajnokunkat!Csü  Elhunyt a korábbi világcsúcstartó futóSze  Újraelemzik az olimpiai doppingmintákatSze  Madridnak van elég pénzeKe  A madridiak 81 százaléka olimpiát akar  Magyar arany a Rio felé vezető úton  Madrid készen állna az olimpiáraSze  Dopping: 17 atléta után nyomoznakKe  A szomszédban nem kérnek az olimpiábólKe  Usain Bolt kapta a sport Oscar-díját  MOB: támogatásokról is döntöttekSzo  Moszkvában mentenék meg a birkózást  Nagy visszatérő a pólóválogatottba  Rossz irányba haladt a birkózásCsü  Olimpiai érmek a NOB-elnöknekSze  Visszavonul az olimpiai bajnokVa  A svájciak leszavazták az olimpiát  Tokióban az olimpiai szemlebizottság  Schmitt Pál megőrizte NOB-tagságát  Már nem vádolják Pars Krisztiánt  Pistorius szabadlábon védekezhetSze  Birkózás: a régi elnök a ludasSze  Németország így kezeli a "Janics-ügyét"Szo  Búcsúzott olimpiai ezüstérmesünkSzo  Birkózás: szedi a sátorfáját az elnök  Leválthatják a birkózók elnökétCsü  Szándékosan gyilkolhatott PistoriusCsü  Politika a birkózásértSze  A NOB számított a heves reakciókraSze  Nemzetközi felháborodás a birkózás miattKe  Megkapja a bronzérmet a botrányhősKe  Működésbe lép a nemzetközi birkózólobbiKe  Újabb szög a sport koporsójábanKe  A birkózás búcsúzhat az olimpiától  "Nem szavazzák ki a tekvondót"Ke  Terhes volt, örökre eltiltották
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Eltörik Borges rúdja
  • Kate Gynther villantása
További videók