London 2012: könnyítették a szinteket

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2011. december 7. 18:35
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) egy férfi és öt női számban könnyítette a jövő évi londoni olimpia kvalifikációs szintjein.

 

 

Az IAAF tájékoztatása szerint férfi 400 méteren, illetve női 400 síkon, 400 gáton, 5000 méteren, súlylökésben és gerelyhajításban könnyítettek a szinteken, igaz, utóbbinál csak az erősebbik, úgynevezett A szinten változtattak.

A szövetség illetékes bizottsága az idei tegui szabadtéri világbajnokság eredményeinek, illetve a világranglistának az áttanulmányozása után hozta meg a könnyítésről szóló döntését, azért, hogy megfelelő számú versenyző vehessen részt ezekben a számokban is a nyári játékokon.

Az érintett hat számból kettőben van olyan magyar atléta, aki már teljesített szintet: a 400-as Deák Nagy Marcell (45.42 m) és a súlylökő Márton Anita (17,92 m) is B szintes. Mostantól előbbi esetében az A szint 45.30 mp, utóbbinál pedig 18,30 méter lett. A szinttel három versenyző indulhat egy országból számonként, míg B szinttel egy. Ugyanakkor nekik már a mostani eredményük is szinte biztos londoni szereplést jelent, mivel a magyar mezőnyben jelenleg egyetlen más magyar sincs közel a B szintekhez számaikban.

Hozzászólások
24 ÓRA
  Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!  NOB: napirenden a Schmitt-ügyVa  Janics nyert, K2 1000-en megvan a befutó  Janics visszatért, Kozák vagy Fazekas?  MOB: később döntenek a jutalmazásról  Nagy Tímea bronzérmes Kínában  Két magyar az olimpiai bokszkvótáért  Marosi 6., a csapat a 4. a római vébénSzo  Putyin sürgeti az olimpiai építkezéseketSzo  Annyi a férfi pingpongozók olimpiájának  Egy magyar pólós pozitív doppingtesztjeCsü  Olimpia helyett pihenőt kap ChicharitoCsü  Fellobbant az olimpiai lángSze  Phelps visszavonul az olimpia utánSze  Schmitt vezeti a NOB küldöttségétKe  Ugrott az olimpia öttusázónknakVa  Magyar Eb-ezüst ManchesterbenSzo  Olimpia: szerb-magyar a csoportkörben  Az olimpia a tét a vb-nCsü  Lesz következményük a kudarcoknakCsü  MOB-tartalékból készülnek az olimpiáraCsü  Börtönt is kaphat az olimpikonjelöltCsü  Doppingolt egy brit birkózóKe  Meghalt Gyurta vetélytársaKe  Nagy visszatérő a londoni pólókeretben  Elhunyt Zádor Ervin, a melbourne-i hős  Döntetlen a szerb-magyaron  Chambers és Millar az olimpián?Szo  Bor Barna ezüstérmes a cselgáncs EB-n  Londonról szólt a budapesti konferencia  Hatos olimpiai kvótát szerzett  Fazekas Róbert olimpiai szintet dobottKe  Kifogták Uruguayt a britekVa  Megduplázzák az egyesületek támogatásátSzo  Magyar birkózó jutott ki Londonba  Már 120 magyar nevezhető az olimpiára  Parádé: olimpiai résztvevő a pólócsapatCsü  Női pólósok: karnyújtásnyira az olimpiaSze  Újabb ökölvívó bukta az olimpiátSze  Elrontotta a hajrát a női válogatottSze  Leszereplünk az olimpián?Ke  130 indulóra számít a MOB-elnök  Baranyai hatodik lett az Eb-nCsü  Magyar ezüstérem a súlyemelő Eb-nCsü  Monacóban lesz Bolt főpróbája  „Schmittnek a NOB-ból is mennie kell”  Szaúd-Arábia mégsem küld nőket LondonbaCsü  Doppingolt az Eb-bronzérmes svéd birkózóSze  Kitadzsima: rekord és negyedik olimpiaSze  Olimpiai konferenciát rendez BudapestKe  Doppingmentes olimpiára számítanakKe  Székely Éva 85 évesVa  Eric, az angolna is utazhat az olimpiáraSzo  Életveszélyben az ökölvívó  A FIFA megköti a klubok kezétSze  Olimpiára fel! Gyöngyösön a keretSze  Felöltöztetik a strandröpis lányokat?!  „Tragikus, ami a vívással történt”  Nyolc-tíz éremmel számolnak Londonban  89 magyar már ott lesz Londonban
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS