„Számításaink szerint 20-21 sportág magyar versenyzői lesznek ott Londonban, vannak aranyéremre esélyes sportolóink, és jó esélyünk van arra, hogy a nemzetek rangsorában az első húszban zárjunk” - mondta Molnár Zoltán,a MOB főtitkára.
hirdetés
Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte, hogy a vállalat volt a MOB első gyémántfokozatú főtámogatója, s hozzátette: biztos abban, hogy a hat kiemelt támogatott sportoló komoly sikereket ér majd el az ötkarikás játékokon.
„Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy mi eddig is mindent elkövettünk a kvóta megszerzéséért, az E.ON pedig mindenben segített minket” - fogalmazott a lólengés kétszeres világbajnoka, Berki Krisztián.
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a MOB és az E.ON főtámogatója lesz a Médiaunió Alapítvány 2012-es, társadalmi célú, a Sport mindenkié elnevezésű kampányának.
„A sport különböző ágait és rétegeit szeretnénk a kampány keretein belül megmutatni, értékeit hangsúlyozni. Ezzel is bizonyítva, hogy a sport és a mozgás öröme mindenkié” - mondta Schmidt Mária, az alapítvány kuratóriumának elnöke.