Leszereplünk az olimpián?

Létrehozva: 2012. április 18. 12:33
Először elcsodálkozott, aztán egy kicsit háborgott, de a végén már csak mosolygott Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok az amerikai USA Today kedden nyilvánosságra került jóslatán, miszerint a londoni nyári játékokon a teljes magyar kajak-kenu válogatott és a háromszoros címvédő férfi vízilabda csapat is leszerepel. A naponta 2.25 millió példányban megjelenő amerikai napilap – amely ezzel az Egyesült Államokban listavezető - bevett szokása, hogy az ötkarikás versenyekhez közeledve havonta frissített prognózist közöl, azt latolgatva, hogy a résztvevő nemzetek vajon milyen teljesítményre lehetnek képesek. Száz nappal a londoni megnyitó előtt az egyébként tekintélyes sajtóorgánum szerint nekünk, magyaroknak 17 érem is juthat, köztük 4 arany, 7 ezüst és 6 bronz - ami a pekingi eredmények látványos túlszárnyalását jelentené -, ám a kajakozókból és a kenuzókból még egy győzelmet sem „néz ki”, a pólósokat pedig nem tartja képesnek egy dobogós helyezés megszerezésére.

 

„Ha tényleg úgy lesz, hogy négy aranyat nyerünk és több érmet, mint Pekingben, annak csak örvendezni lehet, ami viszont a kajakozók és a kenuzók, valamint a vízilabdázók ’leminősítését’ illeti, azt megalapozatlannak, sőt, egészen komolytalannak kell tartanom – hangsúlyozta a T-Mobile Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Magyar Zoltán, a lólengés kétszeres olimpiai bajnoka, a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai alelnöke. – Hihetetlen a számomra, hogy a magyar női kajak kettesünk képtelen lenne a győzelem kivívására, bármilyen összeállításban is veszi fel a küzdelmet a riválisaival. Szerintem a kétszeres címvédő Janics és Kovács éppen úgy nyerhet, mint ha a náluk fiatalabb versenyzők képviselnék a K-2 500 méteren a magyar színeket. Aztán ott van a 200 méteres egyéni „sprint” szám, ahol Natasa robbanékonysága kitűnően érvényesülhet.”

„Csodálkozom azon, hogy az amerikai lap egy algoritmusra alapuló és informatikai eszközökkel kidolgozott előrejelzése csak a második hely megszerzésére tartja képesnek a nagy erőpróbákon mindig kellőképpen motivált Vajda Attilát, aki ráadásul tavaly Szegeden az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon aranyérmet vehetett át. Ami pedig a vízilabdázók amerikai rangsorolását illeti, égnek állt a hajam, amikor megtudtam, hogy Kemény Dénes csapatát ez a faramuci összeállítás a pólós torna hetedik helyére várja. Kétségtelen, hogy Peking óta egyetlen világ- és Európa-bajnokságon sem tudtak győzni, de ettől még érmesek, sőt, aranyérmesek is lehetnek. Én azt sem akarom elhinni, hogy - egyes jóslatok szerint - a játékvezetők akadályozzák majd meg a válogatottunkat a negyedik diadal kivívásában, egyszerűen azért, mert most már egy másik esélyesnek is szóhoz kell jutnia!”

Sorra véve az USA Today jóslatában név szerint említett potenciális magyar győzteseket, a montreali és a moszkvai nyári játékok aranyérmese leszögezte: ez a névsor már megalapozottabbnak tűnik.

„Szorítok azért, hogy a kalapácsvető Pars Krisztián, a sportlövő Sidi Péter, az úszó Gyurta Dániel és tornász ’kollégám’ Berki Krisztián győzelmi reményei is valóra váljanak, ők a versenyszámukban tényleg az esélyesek között is a legesélyesebbek. Azért gyorsan hozzátenném, hogy Cseh Lászlóról sem kellene megfeledkezni, aki Pekingben három számban is ezüstérmet nyert, és akinek az idei szereplése attól is függ, hogy melyik számban melyik amerikai nagymenővel kerül szembe és a nagy csatákban mennyire lesz összefogott és harcos. Folytathatnám a sort a még nem említett kajak egységeinkkel és a birkózókkal, amíg a lista 8 vagy 10 esélyesre kerekedne, de nem teszem, mert a tapasztalatom szerint az a reális becslés, ahol a favoritok számát elosztják hárommal.

A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai alelnöke szerint olyasfajta kínai tarolásra, mint amilyet a házigazdák Pekingben bemutattak, aligha lehet számítani Londonban és ezt a véleményét többek között az európai színhelyre alapozza, amely ezúttal a magyarok számára is előnyt jelenthet. Persze nem annyira, mint a briteknek, akik a hozzá eljutott hírek szerint elképesztő anyagi és sportszakmai támogatást kaptak annak reményében, hogy nagy meglepetéseket okoznak…

Hozzászólások
Vi Jus 2012. április 18. 13:20 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  1
Talán leszerepelünk, nem leszereplünk.Magyar nyelvből mindenképpen!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. április 18. 12:08 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64215
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
Szo  Változnak a birkózás szabályai  A NOB-elnökkel tárgyalt a magyar vezető  Olimpián Vlagyimir Klicsko, Pacquiao?Csü  Megvan az első NOB elnökjelöltSzo  Doppinggyanúban az olimpiai bajnokCsü  Grúzia mégsem bojkottálja az olimpiátSze  Usain Bolt sérülés miatt visszalépettVa  Egy arany, két bronz a budapesti Eb-n  Első világversenyén 11. lett tornászunkKe  NHL-sztárokat az olimpiára!  Kiújult az exvilágcsúcstartó sérüléseCsü  MOB-lobbi a birkózásértCsü  Berki aranyérmes DohábanSze  Bezárták a riói Olimpia Stadiont  Isztambul 2020-ra készül: új híd, arénaCsü  Isten éltesse olimpiai bajnokunkat!Csü  Elhunyt a korábbi világcsúcstartó futóSze  Újraelemzik az olimpiai doppingmintákatSze  Madridnak van elég pénzeKe  A madridiak 81 százaléka olimpiát akar  Magyar arany a Rio felé vezető úton  Madrid készen állna az olimpiáraSze  Dopping: 17 atléta után nyomoznakKe  A szomszédban nem kérnek az olimpiábólKe  Usain Bolt kapta a sport Oscar-díját  MOB: támogatásokról is döntöttekSzo  Moszkvában mentenék meg a birkózást  Nagy visszatérő a pólóválogatottba  Rossz irányba haladt a birkózásCsü  Olimpiai érmek a NOB-elnöknekSze  Visszavonul az olimpiai bajnokVa  A svájciak leszavazták az olimpiát  Tokióban az olimpiai szemlebizottság  Schmitt Pál megőrizte NOB-tagságát  Már nem vádolják Pars Krisztiánt  Pistorius szabadlábon védekezhetSze  Birkózás: a régi elnök a ludasSze  Németország így kezeli a "Janics-ügyét"Szo  Búcsúzott olimpiai ezüstérmesünkSzo  Birkózás: szedi a sátorfáját az elnök  Leválthatják a birkózók elnökétCsü  Szándékosan gyilkolhatott PistoriusCsü  Politika a birkózásértSze  A NOB számított a heves reakciókraSze  Nemzetközi felháborodás a birkózás miattKe  Megkapja a bronzérmet a botrányhősKe  Működésbe lép a nemzetközi birkózólobbiKe  Újabb szög a sport koporsójábanKe  A birkózás búcsúzhat az olimpiától  "Nem szavazzák ki a tekvondót"Ke  Terhes volt, örökre eltiltották  Közmunka a londoni döntő megzavarásáért  Risztov ötödik a Rio Negro folyóbanVa  Magyar lett a kanadai olimpikon  51 milliárdba kerül a szocsi olimpiaCsü  Hazatér az olimpiai ezüstérmesSze  Eltűnhet az öttusa az olimpiárólKe  Fellobbant a láng Dél-KoreábanCsü  Elhunyt Dunaújváros első olimpikonjaSze  Régi-új időszámítást akarnak Szocsiban
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Eltörik Borges rúdja
  • Kate Gynther villantása
További videók