Kemény: Nem volt bennünk olimpiai tűz

Szerző: MTILétrehozva: 2012. augusztus 21. 12:51
Az ősz folyamán dől el, hogy januártól folytatja-e munkáját Kemény Dénes, a londoni olimpián ötödikként zárt magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

 

A szakvezetőként sorozatban három ötkarikás aranyat (2000, 2004, 2008) nyert edző a Digi Sport Reggeli Start című műsorában azt mondta, más válogatottért képtelen lenne hasonlóképpen dolgozni, mint tette azt a magyar csapatért.

"Nagyon szeretném elkerülni, hogy másik válogatott kispadjára üljek le valaha is" - fogalmazott. "Másutt ugyanis nem tudnám ezt az aszkéta-felfogást képviselni a csapat érdekében, turistának viszont nem mennék." A londoni játékokon elért eredménnyel kapcsolatban Kemény úgy nyilatkozott, a válogatott későbbi sikerei szempontjából fontos részletesen értékelni az idei olimpiát.

"Hogy a válogatott kispadján fogok-e januártól is ülni? Ez része az ősszel eldöntendő kérdéseknek. Ennél azonban sokkal lényeges ennek az olimpiának, ennek a négy évnek az alapos elemzése annak érdekében, hogy akár én, akár valaki más levonhassa a következtetéseket a januártól minél erősebb válogatott érdekében" - mondta.

"Nem tudok most a fiúk fejével gondolkozni az olimpia utáni válogatottbeli folytatásról. Nem is helyes szerintem ennyire közel, érzelmek hatása alatt végleges döntéseket hozni. Úgy gondolom, hogy a csapat közel fele vagy Londonban játszott utoljára, vagy igazából fontos szerepet ott töltött be utoljára."

Kemény elárulta, barátai, ismerősei gratulálnak a kapitányként ledolgozott 16 évéhez, s a négy olimpiai részvételhez, így ritkán tud elvonatkoztatni a londoni szerepléstől. "Naponta felhozzák bennem a dolgokat. De javul a helyzet, ma például már hajnali ötig tudtam aludni agyalás helyett. A higgadt elemzéshez azonban majd kell egy időszak, amikor egyáltalán nem foglalkozom az olimpiával."

A kudarccal felérő ötödik helyről így nyilatkozott: "Nem vagyok benne biztos, hogy egy-két mezőnyjátékos meg tudta ismételni tavalyi sanghaji formáját. Nem volt tapasztalatom abban, hogyan kell háromszoros aranyérmeseket felkészíteni, vezényelni egy újabb olimpiára, a veszélypontokkal együtt. Ezt most tanultam meg, kicsit későn."

Kemény azt mondta, embert próbáló volt, hogy rögtön két vereséggel kezdtek. "A szerbek elleni nyitóvereség sokkoló volt, nem volt még bennünk olimpiai tűz" - fogalmazott. "Miközben a csapat az előző olimpiákhoz képest is rengeteget készült, magam is aszkétaként szolgáltam a cél érdekében. A rossz kezdés azonban rengeteg energiát felemésztett bennem is. Az olaszok elleni kieséses meccsen talán ezt az árat is megfizettük. Egy-egy összecsapáson fázisban közel voltunk a legjobb tudásunkhoz, de aztán hibákat követtünk el."

A kapitány végül hozzátette, volt már olyan olimpiai mérkőzés, amelyet megkönnyezett, de nem Londonban. A mostani játékokon ugyanis csak "keserűséget, tehetetlenséget és csalódottságot" érzett.

Hozzászólások
Holozsnyai Bianka 2012. november 12. 21:38 (3)
Bajnok
  2848
azt sajnos láttuk a játékukon
Hajrá Real Madrid!!!
Sebők Tamás 2012. augusztus 21. 14:53 (2)
Újonc
  24
Abszurd dolog volt azt feltételezni hogy negyedszer is nyerünk, de ez a csapat csodát művelt, és történelmet írt, e mellett nem mehetünk el szó nélkül! Szép volt fiúk!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. augusztus 21. 12:14 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64197
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
Szo  Változnak a birkózás szabályai  A NOB-elnökkel tárgyalt a magyar vezető  Olimpián Vlagyimir Klicsko, Pacquiao?Csü  Megvan az első NOB elnökjelöltSzo  Doppinggyanúban az olimpiai bajnokCsü  Grúzia mégsem bojkottálja az olimpiátSze  Usain Bolt sérülés miatt visszalépettVa  Egy arany, két bronz a budapesti Eb-n  Első világversenyén 11. lett tornászunkKe  NHL-sztárokat az olimpiára!  Kiújult az exvilágcsúcstartó sérüléseCsü  MOB-lobbi a birkózásértCsü  Berki aranyérmes DohábanSze  Bezárták a riói Olimpia Stadiont  Isztambul 2020-ra készül: új híd, arénaCsü  Isten éltesse olimpiai bajnokunkat!Csü  Elhunyt a korábbi világcsúcstartó futóSze  Újraelemzik az olimpiai doppingmintákatSze  Madridnak van elég pénzeKe  A madridiak 81 százaléka olimpiát akar  Magyar arany a Rio felé vezető úton  Madrid készen állna az olimpiáraSze  Dopping: 17 atléta után nyomoznakKe  A szomszédban nem kérnek az olimpiábólKe  Usain Bolt kapta a sport Oscar-díját  MOB: támogatásokról is döntöttekSzo  Moszkvában mentenék meg a birkózást  Nagy visszatérő a pólóválogatottba  Rossz irányba haladt a birkózásCsü  Olimpiai érmek a NOB-elnöknekSze  Visszavonul az olimpiai bajnokVa  A svájciak leszavazták az olimpiát  Tokióban az olimpiai szemlebizottság  Schmitt Pál megőrizte NOB-tagságát  Már nem vádolják Pars Krisztiánt  Pistorius szabadlábon védekezhetSze  Birkózás: a régi elnök a ludasSze  Németország így kezeli a "Janics-ügyét"Szo  Búcsúzott olimpiai ezüstérmesünkSzo  Birkózás: szedi a sátorfáját az elnök  Leválthatják a birkózók elnökétCsü  Szándékosan gyilkolhatott PistoriusCsü  Politika a birkózásértSze  A NOB számított a heves reakciókraSze  Nemzetközi felháborodás a birkózás miattKe  Megkapja a bronzérmet a botrányhősKe  Működésbe lép a nemzetközi birkózólobbiKe  Újabb szög a sport koporsójábanKe  A birkózás búcsúzhat az olimpiától  "Nem szavazzák ki a tekvondót"Ke  Terhes volt, örökre eltiltották  Közmunka a londoni döntő megzavarásáért  Risztov ötödik a Rio Negro folyóbanVa  Magyar lett a kanadai olimpikon  51 milliárdba kerül a szocsi olimpiaCsü  Hazatér az olimpiai ezüstérmesSze  Eltűnhet az öttusa az olimpiárólKe  Fellobbant a láng Dél-KoreábanCsü  Elhunyt Dunaújváros első olimpikonjaSze  Régi-új időszámítást akarnak Szocsiban
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Eltörik Borges rúdja
  • Kate Gynther villantása
További videók