Kemény lesz Cseh Lacinak: Phelps indul

Szerző: MTILétrehozva: 2012. június 26. 09:54
A papírformának megfelelően a címvédő Michael Phelps, valamint Ryan Lochte harcolta ki 400 m vegyesen a két olimpiai indulást érő helyet az amerikai úszók Omahában zajló válogatóversenyén.

 

 

Phelps még - az előzetesen tervezett további hat helyett - négy egyéni számban, valamint három váltóban is érdekelt a nebraskai viadalon. Szereplése a hosszabb távú vegyesen - amely az ötkarikás ezüstérmes Cseh László egyik fő száma is - eddig azért tűnt kérdőjelesnek, mert korábban azt közölte: 400-on, mivel túlságosan is sok energiáját emészti fel, többé már nem indul világversenyen, így a londoni játékokon sem.

A 26 éves Phelps a 400 mellett 200 m vegyesen, továbbá 200 m gyorson, 100 és 200 m pillangón is indul az omahai eseményen.

A tavalyi világbajnokságon Phelpst 200 vegyesen és 200 gyorson is legyőző, összesen öt aranyat szerző Lochte még legnagyobb riválisánál is megerőltetőbb programot állított össze magának a mostani hétre, ugyanis a három váltó mellett összesen tíz egyéni számban indul.

A sokszoros világcsúcstartó, 14-szeres olimpiai és 26-szoros világbajnoki aranyérmes Phelps a 2008-as pekingi olimpián - különleges világrekordként - nyolc aranyat gyűjtött be, ötöt egyéniben és hármat váltóban. Előtte, 2004-ben Athénban hatszor állhatott fel az olimpiai dobogó tetejére, s emellett van még két bronza is a görög fővárosban rendezett ötkarikás játékokról, összesen tehát 16 éremnél tart.

Ha Londonban három medált szerez, minden idők abszolút legeredményesebb éremhalmozójává válik. E lajstromban az élen jelenleg a szovjet tornásznő, az 1956 és 1964 között - kilenc arannyal, öt ezüsttel és négy bronzzal - 18 olimpiai éremig jutott Larisza Latinyina áll.

A két világklasszis különcsatáját ezúttal Lochte nyerte, aki 4:07.06 perces idővel ért célba, míg Phelps 4:07.89-et úszott.

 

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. június 26. 09:25 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  65167
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
Szo  Lebukott az olimpiai bajnok sprinter  Hatan kandidálnak a NOB elnöki posztjáraCsü  Egyre közelebb Oslo a kandidáláshozCsü  NOB-tag maradhat Schmitt PálCsü  Putyin bizakodó a birkózást illetőenSze  Három sportág kapja a legtöbb pénzt  Megvan az ötödik NOB-elnökjelöltCsü  A szlovákok fele ellenzi az olimpiátCsü  Újabb jelölt a NOB elnöki posztjáraSzo  Változnak a birkózás szabályai  A NOB-elnökkel tárgyalt a magyar vezető  Olimpián Vlagyimir Klicsko, Pacquiao?Csü  Megvan az első NOB elnökjelöltSzo  Doppinggyanúban az olimpiai bajnokCsü  Grúzia mégsem bojkottálja az olimpiátSze  Usain Bolt sérülés miatt visszalépettVa  Egy arany, két bronz a budapesti Eb-n  Első világversenyén 11. lett tornászunkKe  NHL-sztárokat az olimpiára!  Kiújult az exvilágcsúcstartó sérüléseCsü  MOB-lobbi a birkózásértCsü  Berki aranyérmes DohábanSze  Bezárták a riói Olimpia Stadiont  Isztambul 2020-ra készül: új híd, arénaCsü  Isten éltesse olimpiai bajnokunkat!Csü  Elhunyt a korábbi világcsúcstartó futóSze  Újraelemzik az olimpiai doppingmintákatSze  Madridnak van elég pénzeKe  A madridiak 81 százaléka olimpiát akar  Magyar arany a Rio felé vezető úton  Madrid készen állna az olimpiáraSze  Dopping: 17 atléta után nyomoznakKe  A szomszédban nem kérnek az olimpiábólKe  Usain Bolt kapta a sport Oscar-díját  MOB: támogatásokról is döntöttekSzo  Moszkvában mentenék meg a birkózást  Nagy visszatérő a pólóválogatottba  Rossz irányba haladt a birkózásCsü  Olimpiai érmek a NOB-elnöknekSze  Visszavonul az olimpiai bajnokVa  A svájciak leszavazták az olimpiát  Tokióban az olimpiai szemlebizottság  Schmitt Pál megőrizte NOB-tagságát  Már nem vádolják Pars Krisztiánt  Pistorius szabadlábon védekezhetSze  Birkózás: a régi elnök a ludasSze  Németország így kezeli a "Janics-ügyét"Szo  Búcsúzott olimpiai ezüstérmesünkSzo  Birkózás: szedi a sátorfáját az elnök  Leválthatják a birkózók elnökétCsü  Szándékosan gyilkolhatott PistoriusCsü  Politika a birkózásértSze  A NOB számított a heves reakciókraSze  Nemzetközi felháborodás a birkózás miattKe  Megkapja a bronzérmet a botrányhősKe  Működésbe lép a nemzetközi birkózólobbiKe  Újabb szög a sport koporsójábanKe  A birkózás búcsúzhat az olimpiától  "Nem szavazzák ki a tekvondót"Ke  Terhes volt, örökre eltiltották
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Eltörik Borges rúdja
  • Kate Gynther villantása
További videók