Janics Natasa szerb színekben?

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2012. augusztus 16. 11:44
Egy szerb edző szerint hamarosan ismét szerb színekben versenyez Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos, aki egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a londoni játékokat. A sztár menedzsere cáfol.


A Magyar Szó című lap internetes kiadásának csütörtöki tájékoztatása szerint a szerbek számára bombasztikus hírt Dragan Plavsic, az olimpián nyolcadik női kajakkettes, Nikolina és Olivera Moldovan edzője árulta el a Szerb Rádió és Televízió vendégeként.

"A Szerb Olimpiai Bizottság elnöke, Vlade Divac jelenleg is megbeszéléseket folytat Natasával, s véleményem szerint nagyon gyorsan sikerül megegyezniük" – mondta Plavsic, aki hozzátette, hogy a témával kapcsolatban jobb lenne, ha Divac nyilatkozna, mivel ebben ő az illetékes.

A Magyar Szó felidézi, hogy Douchev-Janics a 2000-es olimpián még jugoszláv színekben indult, s negyedik lett, utána azonban - mivel nem kapta meg az államtól a minimális támogatást - úgy döntött, hogy Magyarországon folytatja pályafutását. A 30 éves, palánkai születésű Janics eddig három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyert Magyarországnak az ötkarikás játékokon, a világbajnokságokon pedig 22 érmet gyűjtött be, s 18-szor állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Csonka Gábor, a kajakos menedzsere a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozott: Natasában fel sem vetődött hasonló gondolat.”

Szerbia egyébként csak az utolsó előtti nap zárása előtt, tekvondóban szerezte meg első aranyát a londoni olimpián, összesen négy éremmel zárt (1-1-2).

Címkék: janics_natasa
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu