Arról örömmel számolt be, hogy a korábbi lőtérgondok megoldódtak, Budaörsön rendszeresen lőhet, és újra elkezdhette az utánpótlás-nevelést. Athén olimpiai bajnokát az sem tántorítja el, hogy Londonban nem versenyezhet. A folytatással kapcsolatban kijelentette: „Sok erőt ad, hogy ennyien aggódnak értem, szeretném nekik is bebizonyítani, hogy érdemes. Ha semmi sem áll az utamban, akkor ki merem mondani: Rióban gondolkodom.”
Igaly ott akar lenni a riói olimpián
Szerző: SH, MTILétrehozva: 2011. szeptember 28. 17:50
Ugyan lemaradt a jövő évi londoni olimpiáról, de nem vonul vissza, hanem célba veszi a 2016-os riói játékokat Igaly Diána, a női skeet athéni ötkarikás bajnoka. A Magyar Hírlap szerdai száma arról írt, hogy a 46 éves sportlövő nem igazán csalódott amiatt, hogy nem sikerült londoni kvótát szereznie, hiszen korábban három évet kihagyott, és elmondása szerint egyszerűen nem voltak meg a feltételek a kijutáshoz, az igazi sikerhez.
„Persze hatalmas öröm lett volna, ha sikerül - tette hozzá Igaly. Büszkén mondhatom, hogy várakozáson felüli eredményt értem el. Az Európa-bajnokságon mindössze egy korong, a belgrádi világbajnokságon pedig két korong hiányzott az ünnepléshez.”
Arról örömmel számolt be, hogy a korábbi lőtérgondok megoldódtak, Budaörsön rendszeresen lőhet, és újra elkezdhette az utánpótlás-nevelést. Athén olimpiai bajnokát az sem tántorítja el, hogy Londonban nem versenyezhet. A folytatással kapcsolatban kijelentette: „Sok erőt ad, hogy ennyien aggódnak értem, szeretném nekik is bebizonyítani, hogy érdemes. Ha semmi sem áll az utamban, akkor ki merem mondani: Rióban gondolkodom.”
Arról örömmel számolt be, hogy a korábbi lőtérgondok megoldódtak, Budaörsön rendszeresen lőhet, és újra elkezdhette az utánpótlás-nevelést. Athén olimpiai bajnokát az sem tántorítja el, hogy Londonban nem versenyezhet. A folytatással kapcsolatban kijelentette: „Sok erőt ad, hogy ennyien aggódnak értem, szeretném nekik is bebizonyítani, hogy érdemes. Ha semmi sem áll az utamban, akkor ki merem mondani: Rióban gondolkodom.”
24 ÓRA
Hé Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!Hé NOB: napirenden a Schmitt-ügyVa Janics nyert, K2 1000-en megvan a befutóPé Janics visszatért, Kozák vagy Fazekas?Pé MOB: később döntenek a jutalmazásrólPé Nagy Tímea bronzérmes KínábanHé Két magyar az olimpiai bokszkvótáértHé Marosi 6., a csapat a 4. a római vébénSzo Putyin sürgeti az olimpiai építkezéseketSzo Annyi a férfi pingpongozók olimpiájánakPé Egy magyar pólós pozitív doppingtesztjeCsü Olimpia helyett pihenőt kap ChicharitoCsü Fellobbant az olimpiai lángSze Phelps visszavonul az olimpia utánSze Schmitt vezeti a NOB küldöttségétKe Ugrott az olimpia öttusázónknakVa Magyar Eb-ezüst ManchesterbenSzo Olimpia: szerb-magyar a csoportkörbenPé Az olimpia a tét a vb-nCsü Lesz következményük a kudarcoknakCsü MOB-tartalékból készülnek az olimpiáraCsü Börtönt is kaphat az olimpikonjelöltCsü Doppingolt egy brit birkózóKe Meghalt Gyurta vetélytársaKe Nagy visszatérő a londoni pólókeretbenHé Elhunyt Zádor Ervin, a melbourne-i hősHé Döntetlen a szerb-magyaronHé Chambers és Millar az olimpián?Szo Bor Barna ezüstérmes a cselgáncs EB-nPé Londonról szólt a budapesti konferenciaPé Hatos olimpiai kvótát szerzettPé Fazekas Róbert olimpiai szintet dobottKe Kifogták Uruguayt a britekVa Megduplázzák az egyesületek támogatásátSzo Magyar birkózó jutott ki LondonbaPé Már 120 magyar nevezhető az olimpiáraPé Parádé: olimpiai résztvevő a pólócsapatCsü Női pólósok: karnyújtásnyira az olimpiaSze Újabb ökölvívó bukta az olimpiátSze Elrontotta a hajrát a női válogatottSze Leszereplünk az olimpián?Ke 130 indulóra számít a MOB-elnökPé Baranyai hatodik lett az Eb-nCsü Magyar ezüstérem a súlyemelő Eb-nCsü Monacóban lesz Bolt főpróbájaPé „Schmittnek a NOB-ból is mennie kell”Pé Szaúd-Arábia mégsem küld nőket LondonbaCsü Doppingolt az Eb-bronzérmes svéd birkózóSze Kitadzsima: rekord és negyedik olimpiaSze Olimpiai konferenciát rendez BudapestKe Doppingmentes olimpiára számítanakKe Székely Éva 85 évesVa Eric, az angolna is utazhat az olimpiáraSzo Életveszélyben az ökölvívóPé A FIFA megköti a klubok kezétSze Olimpiára fel! Gyöngyösön a keretSze Felöltöztetik a strandröpis lányokat?!Hé „Tragikus, ami a vívással történt”Hé Nyolc-tíz éremmel számolnak LondonbanHé 89 magyar már ott lesz Londonban
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK