Európa-bajnok ellen a negyeddöntőben

Szerző: MTILétrehozva: 2012. július 30. 13:31
Karakas Hedvig második meccsét is megnyerte, így negyeddöntőbe jutott a cselgáncstorna női 57 kg-os súlycsoportjában a londoni olimpia hétfői versenynapján.

 

Az újpesti dzsúdós a spanyol Concepcion Bellorin legyőzése után a nyolc közé jutásért már jóval nehezebb ellenféllel, a világbajnoki ezüstérmes brazil Rafaela Silvával találkozott. Silva az első meccsén könnyedén verte a német Miryam Ropert.

A brazil indította az első támadást, de nem sikerült végigvinnie. Másfél perc múlva intették Karakast, aki nem talált fogást ellenfelén. Aztán újra Silva indított egy dobást, amiért a vezetőbíró vazarit ítélt, de a zsűri jelezte, hogy visszanézik a jelenetet. A tanácskozás vége az lett, hogy szabálytalan lábra fogásért 2:51 perccel a vége előtt leléptették a brazilt.    

Silva nem akarta elhinni az ítéletet, a fejét fogva a tatamira vetette magát, alig akart felállni. Fél óra múlva még mindig vigasztalhatatlan volt, a hangosan zokogó versenyzőt edzője támogatta az öltözőbe.

„Azt hittem, a bíró törli majd a vazarit, de aztán Sanyi bácsi (Illés Sándor, Karakas edzője) szólt, hogy le fogják léptetni - nyilatkozott Karakas. - Silva egy évvel fiatalabb nálam, de ahhoz képest nagyon taktikus versenyző, balos alapállású, arra kellett figyelnem, hogy a bal kezével ne fogjon rá a csípőmre. Amikor eldobott, igyekeztem kikerülni az ippont, így meg is húztam a lábamat, de a továbbjutás mindenért kárpótol."

Karakas ellenfele a negyeddöntőben az Európa-bajnok, vb-bronzérmes román Corina Caprioriu lesz.

Címkék: 2012_london
Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. július 30. 13:31 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64366
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
18:35  Megvan az ötödik NOB-elnökjelöltCsü  A szlovákok fele ellenzi az olimpiátCsü  Újabb jelölt a NOB elnöki posztjáraSzo  Változnak a birkózás szabályai  A NOB-elnökkel tárgyalt a magyar vezető  Olimpián Vlagyimir Klicsko, Pacquiao?Csü  Megvan az első NOB elnökjelöltSzo  Doppinggyanúban az olimpiai bajnokCsü  Grúzia mégsem bojkottálja az olimpiátSze  Usain Bolt sérülés miatt visszalépettVa  Egy arany, két bronz a budapesti Eb-n  Első világversenyén 11. lett tornászunkKe  NHL-sztárokat az olimpiára!  Kiújult az exvilágcsúcstartó sérüléseCsü  MOB-lobbi a birkózásértCsü  Berki aranyérmes DohábanSze  Bezárták a riói Olimpia Stadiont  Isztambul 2020-ra készül: új híd, arénaCsü  Isten éltesse olimpiai bajnokunkat!Csü  Elhunyt a korábbi világcsúcstartó futóSze  Újraelemzik az olimpiai doppingmintákatSze  Madridnak van elég pénzeKe  A madridiak 81 százaléka olimpiát akar  Magyar arany a Rio felé vezető úton  Madrid készen állna az olimpiáraSze  Dopping: 17 atléta után nyomoznakKe  A szomszédban nem kérnek az olimpiábólKe  Usain Bolt kapta a sport Oscar-díját  MOB: támogatásokról is döntöttekSzo  Moszkvában mentenék meg a birkózást  Nagy visszatérő a pólóválogatottba  Rossz irányba haladt a birkózásCsü  Olimpiai érmek a NOB-elnöknekSze  Visszavonul az olimpiai bajnokVa  A svájciak leszavazták az olimpiát  Tokióban az olimpiai szemlebizottság  Schmitt Pál megőrizte NOB-tagságát  Már nem vádolják Pars Krisztiánt  Pistorius szabadlábon védekezhetSze  Birkózás: a régi elnök a ludasSze  Németország így kezeli a "Janics-ügyét"Szo  Búcsúzott olimpiai ezüstérmesünkSzo  Birkózás: szedi a sátorfáját az elnök  Leválthatják a birkózók elnökétCsü  Szándékosan gyilkolhatott PistoriusCsü  Politika a birkózásértSze  A NOB számított a heves reakciókraSze  Nemzetközi felháborodás a birkózás miattKe  Megkapja a bronzérmet a botrányhősKe  Működésbe lép a nemzetközi birkózólobbiKe  Újabb szög a sport koporsójábanKe  A birkózás búcsúzhat az olimpiától  "Nem szavazzák ki a tekvondót"Ke  Terhes volt, örökre eltiltották  Közmunka a londoni döntő megzavarásáért  Risztov ötödik a Rio Negro folyóbanVa  Magyar lett a kanadai olimpikon  51 milliárdba kerül a szocsi olimpiaCsü  Hazatér az olimpiai ezüstérmesSze  Eltűnhet az öttusa az olimpiáról
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Eltörik Borges rúdja
  • Kate Gynther villantása
További videók