Elnapolták az olimpia nagy attrakcióját

Szerző: MTILétrehozva: 2014. február 16. 17:28
Az eddigi tavaszias időt felváltotta az évszaknak jobban megfelelő, felhős, ködös időjárás a Kaukázusban, s ez azt eredményezte, hogy a szocsi téli olimpián először el kellett napolni egy versenyt, méghozzá a férfi sílövők vasárnapra kiírt 15 kilométeres tömegrajtos viadalát.


A szervezők a magyar idő szerint 16 órára kiírt számot előbb egy órával halasztották el, majd - mivel a látási viszonyok nem javultak - hétfő reggel 7 órára tették át a rajt időpontját.

Az ötkarikás játékok völgyben lévő hegyi központjában, Krasznaja Poljanán még csak az látszott, hogy a Kaukázus csúcsait felhő takarja, de lanovkával egyre feljebb haladva fokozatosan csökkent a látótávolság.

Volt olyan pont, amikor legfeljebb 5 méterre lehetett ellátni. A közel 1500 méteres magasságban lévő, a sílövő és a sífutó versenyeknek otthont adó Laura sportkomplexumban ennél valamelyest jobbak voltak a körülmények, de nem annyival, hogy meg lehessen rendezni a versenyt, ugyanis a biatlonosoknak 50 méterre lévő célra kell lőniük, s bár addig el lehetett látni, közel sem olyan tisztán, hogy az ne zavarná az indulók dolgát.

A versenyszám rengeteg érdeklődőt vonzott, mivel a francia Martin Fourcade a mostani játékokon már harmadik aranyérméért száll harcba, míg a norvég Ole Einar Björndalen sporttörténelmet írhat sikerével, vagy akár dobogós helyezéssel is.

A 7 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzéremnél tartó 40 éves élő legenda 13. medáljára hajt, amellyel e tekintetben egyeduralkodóvá válna, de győzelemmel minden idők legeredményesebb téli olimpikonja lehetne, ugyanis megelőzné a 8 arany- és 4 ezüstéremmel rendelkező egykori sífutót, a szintén norvég Björn Dählie-t.

Címkék: szocsi_2014
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu