A televízió képernyője előtt az volt az érzésünk, ennél jobban nem is lehetett volna megszervezni az olimpiát, és ebbéli hitünkben megerősít minket Szalay-Berzeviczy Attila, akinek a korábbi játékokról összehasonlítási alapja is bőven akad.
„A londoni olimpia Magyarország szempontjából valóságos diadalmenet volt, ezért már önmagában is örökre kedves esemény marad a magyar ember számára. De ez az olimpia a sportolói teljesítmények figyelembe vétele nélkül is egy fantasztikus esemény volt.”
„A britek nagyon kitettek magukért, és itt nem elsősorban a létesítményekről, a rendezésről vagy a tömegközlekedésről beszélek, hanem a hangulatról és az atmoszféráról. A britek mint szurkolók és mint vendéglátók olyan barátságos és varázslatos hangulatot teremtettek Londonban, amihez csak a sydney-i olimpiát tudom hasonlítani. Ez a bő két hét valóban az emberiség ünneplésről szólt” – hangsúlyozta a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke.
 |
|
„A munkám miatt 1995 óta rendszeresen, évente többször is megfordulok a brit fővárosban, ezért viszonylag jól ismerem, de most még én is meglepődtem. Nem gondoltam, hogy Londonnak tud ilyen nagyon barátságos és szeretnivaló arca is lenni. De szerintem ez még maguknak a házigazdáknak is meglepetés volt."
„Példamutató volt, ahogy a brit politikai elit és a királyi család is hozzájárult a játékok sikeréhez. II. Erzsébet szerepvállalása a nyitóünnepélyen minden képzeletet felülmúlt, és azt gondolom, hogy mindenkinek a szívébe zárta magát a királynő, amikor megjelent James Bond oldalán. Unokája, Zara Philips lovaglásban szerzett ezüstérmével pedig valós sportkontribúciót is fel tudott mutatni a Buckingham Palota. Anna hercegnő, Vilmos, Harry, Kate és David Cameron miniszterelnök, valamint Boris Johnson főpolgármester mindennap ott szurkolt valamelyik versenyen. A játékok végére már annyira megszokott lett a jelenlétük, hogy az ember már fel sem figyelt rájuk.”
 |
|
Szalay-Berzeviczy szerint az olimpia sikerében természetesen a legnagyobb érdem a brit szurkolóké volt, akik semmiben nem hasonlítottak a foci stadionokban megismert britekhez.
Sportszerűségben is példát mutattak, ami a fair play hazájában sem magától értetődő, Pekinghez képest pedig egyenesen szembetűnő a különbség. „A kínaiak messze a legtisztességtelenebb, legsportszerűtlenebb közönség volt az összes olimpia házigazdái közül, nem tisztelték a versenyzőik ellenfeleit, hanem valósággal meg akarták semmisíteni azzal a hihetetlen szervezett és félelmet keltő szurkolásukkal, amit minden egyes helyszínen produkáltak. A britek ezzel ellentétben rendkívül nagy tiszteletben tartották a külföldi versenyzőket és megható volt, ahogy megtapsolták azokat, akik képesek voltak legyőzni a brit versenyzőket.”
 |
|
Erről mi, magyarok sokat mesélhetünk, hiszen Berki Krisztián azt a Louis Smitht szorította a második helyre lólengésben, aki szinte tökéletes gyakorlatot mutatott be, és a magyar tornásszal azonos pontszámot kapott – csakhogy kevésbé elegáns volt a kivitelezés a döntnökök szerint. Berki győzelmét soha nem felejti Szalay-Berzeviczy, de vívó múltja miatt a szívéhez valamivel mégis közelebb áll Szilágyi Áron sikere.
„Egész nap jóformán hibátlanul vívott, nagyon megérdemelte, hogy a tiszteletére szóljon a magyar(ra csak halványan emlékeztető) himnusz. London előtt csak reménykedni mertem, hogy megcsinálja, de ahogy egy, két, majd három meccsen túljutott, komolyan kezdtem bízni abban, hogy azon a napon senki sem tudja megállítani Áront. Végtelenül szimpatikus srác, és nem mellesleg káprázatosan vív.”
 |
|
Szalay-Berzeviczy úgy gondolja, hogy az olimpia talán egyetlen komoly negatívuma a jegyelosztás volt. Szerinte a britek nagy hibát követtek el azzal, hogy a pekingi elődjeik példáját követve komolyan hadat üzentek az olimpiai belépők másodlagos piacának.
„Ez egyszerűen butaság volt. Ennek következtében soha sehol egyetlen versenyen sem volt igazi teltház. A jegyek előzetes megvételekor nem lehet előre kiszámítani, hogy kinek a csapat vagy versenyzője melyik negyeddöntőben fog játszani, vagy melyik döntőben lesz egyáltalán érdekelt. Ezért a csalódott szurkolók nem tudták eladni a felesleges jegyeiket, az adott versenyben érdekeltek pedig nem tudtak bejutni. Határozottan azt gondolom, hogy szabályozott keretek között legalizálni kell a jegyek másodlagos forgalmát, hogy valóban ne maradjanak üres székek hatalmas túlkereslet mellett. Én speciel 7 belépőt dobhattam ki a kukába, mert nem tudtam vagy már nem akartam elmenni az adott versenyre, viszont eladni nem tudtam, mert természetesen nem akartam kockáztatni egy esetleges letartóztatást."
 |
|
Abban ugye már korábban megállapodtunk, hogy a magyar szereplés kiemelkedően sikeresnek tekinthető, de volt azért, ami Szalay-Berzeviczynek is csalódást okozott:
„Nagyon szívszorító volt ott ülni az uszoda lelátóján és a háromszoros olimpiai bajnok magyar pólóválogatottunkat nézni az elődöntőre vett jegyemmel, ahogy azért küzd, hogy nagy nehezen megverje legalább az ausztrálokat, hogy aztán majd az ötödik helyért szállhasson vízbe a döntő napján. Azt mindenki tudta, hogy nem nyerhetjük meg mindig mi az olimpiát, de hát azért ennél sokkal többet vártam a fiúktól mind teljesítményüket, mind pedig eredményességüket illetően. Mindenesetre nem szabad elfelejteni, hogy három olimpián viszont végtelen nagy örömet okoztak nekünk, nyolc éve ők voltak a vigaszunk, amikor a magyar küldöttség eredményességét csúnyán beárnyékolta a doppingbotrány-sorozat, négy éve pedig akkor arattak diadalt és hozták vissza az önbecsülésünket, amikor a többi sportág padlón volt Magyarország pedig soha nem látott olimpiai apátiában."
 |
|
Szalay-Berzeviczy közgazdaságilag is fontos tényezőnek tartja a magyar csapat ennyire sikeres szereplését.
„Azt gondolom, hogy a londoni olimpia adott egy olyan sikerélményt és lökést az országunk közérzetének, amire már hihetetlenül nagy szükségünk volt. Ezt az élményt most meg kell élni újra és újra magunkban, hogy legújabb hőseink minél tovább inspiráljanak a saját hétköznapjainkban és munkánkban, mert ez tudja az egyéni teljesítményeket, és ezáltal Magyarországot előre vinni. Mindeközben pedig meg kell mindent tennünk azért, hogy ismét egy ilyen szimpatikus és sokra predesztinált csapattal menjünk négy év múlva Rióba.”
(Fényképek: Szalay-Berzeviczy Attila)