Az Underworld zenél az olimpián - videó

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2011. december 7. 18:47
Az elektronikus zenét játszó Underworld duó lesz a zenei vezetője a 2012-es londoni olimpia nyitóceremóniájának - jelentették be a szervezők. A kettős tagjai, Rick Smith és Karl Hyde Danny Boyle művészeti vezetővel dolgoznak együtt a 2012. július 27-én esedékes háromórás megnyitó ünnepség előkészületein.

 

 

Az Underworld és Boyle együttműködése nem újkeletű: a művészek közösen dolgoztak a Trainspotting című kultfilmben, valamint a közelmúltban bemutatott, Frankenstein című, a londoni nemzeti színházban futó előadáson.

A filmrendező Boyle szerint az Underworld közreműködésével "helyére került a kirakós utolsó darabja". Az együttes tagjai a BBC-nek elmondták, hogy nagy megtiszteltetésnek érzik a nyitóceremónia rendezésének munkáját, hiszen "ez olyasvalami, amire nemigen lesz még egyszer esély".

Az olimpia rendezői legalább tízezer művészt hallgattak meg a nyitó- és a záróünnepség szereplőinek kiválasztására. A hét elején a brit kormány bejelentette, hogy az olimpiai és paralimpiai játékok megrendezéséhez 80 millió fonttal járul hozzá, azaz megduplázza az eddigi költségvetést.

AZ UNDERWORLD és BOYLE a TRAINSPOTTINGBAN:

Címkék: london_2012
Hozzászólások
24 ÓRA
  Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!  NOB: napirenden a Schmitt-ügyVa  Janics nyert, K2 1000-en megvan a befutó  Janics visszatért, Kozák vagy Fazekas?  MOB: később döntenek a jutalmazásról  Nagy Tímea bronzérmes Kínában  Két magyar az olimpiai bokszkvótáért  Marosi 6., a csapat a 4. a római vébénSzo  Putyin sürgeti az olimpiai építkezéseketSzo  Annyi a férfi pingpongozók olimpiájának  Egy magyar pólós pozitív doppingtesztjeCsü  Olimpia helyett pihenőt kap ChicharitoCsü  Fellobbant az olimpiai lángSze  Phelps visszavonul az olimpia utánSze  Schmitt vezeti a NOB küldöttségétKe  Ugrott az olimpia öttusázónknakVa  Magyar Eb-ezüst ManchesterbenSzo  Olimpia: szerb-magyar a csoportkörben  Az olimpia a tét a vb-nCsü  Lesz következményük a kudarcoknakCsü  MOB-tartalékból készülnek az olimpiáraCsü  Börtönt is kaphat az olimpikonjelöltCsü  Doppingolt egy brit birkózóKe  Meghalt Gyurta vetélytársaKe  Nagy visszatérő a londoni pólókeretben  Elhunyt Zádor Ervin, a melbourne-i hős  Döntetlen a szerb-magyaron  Chambers és Millar az olimpián?Szo  Bor Barna ezüstérmes a cselgáncs EB-n  Londonról szólt a budapesti konferencia  Hatos olimpiai kvótát szerzett  Fazekas Róbert olimpiai szintet dobottKe  Kifogták Uruguayt a britekVa  Megduplázzák az egyesületek támogatásátSzo  Magyar birkózó jutott ki Londonba  Már 120 magyar nevezhető az olimpiára  Parádé: olimpiai résztvevő a pólócsapatCsü  Női pólósok: karnyújtásnyira az olimpiaSze  Újabb ökölvívó bukta az olimpiátSze  Elrontotta a hajrát a női válogatottSze  Leszereplünk az olimpián?Ke  130 indulóra számít a MOB-elnök  Baranyai hatodik lett az Eb-nCsü  Magyar ezüstérem a súlyemelő Eb-nCsü  Monacóban lesz Bolt főpróbája  „Schmittnek a NOB-ból is mennie kell”  Szaúd-Arábia mégsem küld nőket LondonbaCsü  Doppingolt az Eb-bronzérmes svéd birkózóSze  Kitadzsima: rekord és negyedik olimpiaSze  Olimpiai konferenciát rendez BudapestKe  Doppingmentes olimpiára számítanakKe  Székely Éva 85 évesVa  Eric, az angolna is utazhat az olimpiáraSzo  Életveszélyben az ökölvívó  A FIFA megköti a klubok kezétSze  Olimpiára fel! Gyöngyösön a keretSze  Felöltöztetik a strandröpis lányokat?!  „Tragikus, ami a vívással történt”  Nyolc-tíz éremmel számolnak Londonban  89 magyar már ott lesz Londonban
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS