1,5 milliárd felett a londoni jutalom

Létrehozva: 2012. augusztus 17. 19:37
Az előző olimpiához képest közel kétszer annyit, 35 millió forintot kaphatnak a Londonban aranyérmes magyar sportolók – derült ki pénteken. A további érmesek és az első nyolc helyeken végzettek szintén komoly összeggel részesülnek, így a három kiválóan szereplő válogatott tagjai is, összesen nagyjából 1,5 milliárd forint értékben.

 

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy javaslatuk szerint a második helyen végzettek 25, a bronzérmesek 20 millió forinttal lehetnek gazdagabbak, míg a negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10, a hatodikak nyolc, a hetedikek négy, a nyolcadikak pedig kettő milliót kaphatnak.

A páros számokban sikeresen szerepelt versenyzők fejenként az elért eredményért járó összeg 90, a négyfős csapatok 80, a 13-15 fős gárdák a 70 százalékát kapnák meg. A sportolókat felkészítő szakemberek a juttatás 60 százalékában részesülnek, ez egy keretösszeg, a sportági szövetség tehet javaslatot a személyekre.  

A korábbi olimpiák gyakorlatának megfelelően valamennyi összeg nettóban értendő, tehát nem adóköteles.

Mindez azt jelenti, hogy a legnagyobb összeget Kozák Danuta kaphatja kézhez, akinek egyéni győzelme 35, míg a négyesben elért sikere 28 millió, összesen tehát 63 millió forintot ér. A 200 mellen első, 100-on negyedik Gyurta Dániel nem sokkal elmaradva 58 milliót, Kovács Katalin 50, Janics Natasa pedig 42,5 milliót tehet zsebre. 

Ami a negyedik helyen zárt 13 tagú női vízilabda- és a 16 fős (Mocsai Lajos utazó keretében két játékost cserélt) férfi kézilabda-válogatottat illeti, nekik fejenként 10 millió, míg az ötödik helyen zárt férfi pólósok egyenként 7 millióval gazdagodnak. Érdekesség, hogy Kásáséknak a pekingi arany nem sokkal többet, 12 milliót jelentett.

Ha a dobogós eredményeket és a csapatban szereplő sportolókat nézzük, 1 milliárd forint körül állunk meg, és ha ehhez hozzáadjuk a negyedik-nyolcadik helyen végzetteket, továbbá az edzők jutalmát, akkor nagyjából másfél milliárd forintnál kötünk ki. Persze mindez „örömteli" összeg, hiszen a magyarok kiváló szereplésének hozománya: nyolc arany-, négy ezüst-, és öt bronzérmet nyertek, ami az összesített éremtábla 9. helyét jelentette.

Négy évvel ezelőtt, a pekingi játékok alkalmával az aranyérem 20, az ezüst 18, a bronz pedig 16 millió forintot ért. A MOB London előtt nem hozta nyilvánosságra a pénzdíjat, mert a szervezet megítélése szerint ez gátolta volna az eredményességet. A MOB most igyekezett arányosítani, nagyobb értéket tulajdonítani az aranynak, valamint arra is figyelt, hogy akik csapatban nyernek az olimpián, azoknak a díjazása csak minimálisan térjen el az egyéni sportágakban győztes versenyzők jutalmazásától.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. augusztus 17. 19:42 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  65167
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
Szo  Lebukott az olimpiai bajnok sprinter  Hatan kandidálnak a NOB elnöki posztjáraCsü  Egyre közelebb Oslo a kandidáláshozCsü  NOB-tag maradhat Schmitt PálCsü  Putyin bizakodó a birkózást illetőenSze  Három sportág kapja a legtöbb pénzt  Megvan az ötödik NOB-elnökjelöltCsü  A szlovákok fele ellenzi az olimpiátCsü  Újabb jelölt a NOB elnöki posztjáraSzo  Változnak a birkózás szabályai  A NOB-elnökkel tárgyalt a magyar vezető  Olimpián Vlagyimir Klicsko, Pacquiao?Csü  Megvan az első NOB elnökjelöltSzo  Doppinggyanúban az olimpiai bajnokCsü  Grúzia mégsem bojkottálja az olimpiátSze  Usain Bolt sérülés miatt visszalépettVa  Egy arany, két bronz a budapesti Eb-n  Első világversenyén 11. lett tornászunkKe  NHL-sztárokat az olimpiára!  Kiújult az exvilágcsúcstartó sérüléseCsü  MOB-lobbi a birkózásértCsü  Berki aranyérmes DohábanSze  Bezárták a riói Olimpia Stadiont  Isztambul 2020-ra készül: új híd, arénaCsü  Isten éltesse olimpiai bajnokunkat!Csü  Elhunyt a korábbi világcsúcstartó futóSze  Újraelemzik az olimpiai doppingmintákatSze  Madridnak van elég pénzeKe  A madridiak 81 százaléka olimpiát akar  Magyar arany a Rio felé vezető úton  Madrid készen állna az olimpiáraSze  Dopping: 17 atléta után nyomoznakKe  A szomszédban nem kérnek az olimpiábólKe  Usain Bolt kapta a sport Oscar-díját  MOB: támogatásokról is döntöttekSzo  Moszkvában mentenék meg a birkózást  Nagy visszatérő a pólóválogatottba  Rossz irányba haladt a birkózásCsü  Olimpiai érmek a NOB-elnöknekSze  Visszavonul az olimpiai bajnokVa  A svájciak leszavazták az olimpiát  Tokióban az olimpiai szemlebizottság  Schmitt Pál megőrizte NOB-tagságát  Már nem vádolják Pars Krisztiánt  Pistorius szabadlábon védekezhetSze  Birkózás: a régi elnök a ludasSze  Németország így kezeli a "Janics-ügyét"Szo  Búcsúzott olimpiai ezüstérmesünkSzo  Birkózás: szedi a sátorfáját az elnök  Leválthatják a birkózók elnökétCsü  Szándékosan gyilkolhatott PistoriusCsü  Politika a birkózásértSze  A NOB számított a heves reakciókraSze  Nemzetközi felháborodás a birkózás miattKe  Megkapja a bronzérmet a botrányhősKe  Működésbe lép a nemzetközi birkózólobbiKe  Újabb szög a sport koporsójábanKe  A birkózás búcsúzhat az olimpiától  "Nem szavazzák ki a tekvondót"Ke  Terhes volt, örökre eltiltották
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Eltörik Borges rúdja
  • Kate Gynther villantása
További videók