Triplázásra készül Biffle Kansasben

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 25. 19:24
A hétvégén Kansas Cityben rendezendő 400 mérföldes futammal folytatódik a NASCAR (Szériaautók Versenyének Nemzeti Szövetsége) királykategóriája, a Sprint Kupa-sorozat, amely egyben a „rájátszás”, azaz a Hajsza a bajnoki címért elnevezésű szakasz harmadik viadala is. A verseny jelentősen átalakíthatja az összetett sorrendjét, ahol Carl Edwards mindössze tíz ponttal előzi meg két fő riválisát, Jimmie Johnsont illetve az elmúlt két futam győztesét, Greg Bifflet.


A kansasi verseny előtt a NASCAR világát leginkább az foglalkoztatja, ki tudja útját állni a menetelő Greg Biffle-nek. Az amerikai az elmúlt két futam során nem talált legyőzőre és tíz pontra megközelítette az élen álló Carl Edwardsot.

 

Ráadásul Biffle kitűnő mérleggel rendelkezik a 400 mérföldes futamon, a tavalyi évben ellenfél nélkül maradt és kétszer is dobogós helyen végzett Kansas Cityben az elmúlt időszakban.

 

Győzelme ritka bravúrt jelentene a tengerentúli versenysorozatban, hiszen eddig mindössze egyetlen versenyző, az idén gyengélkedő Jeff Gordon győzedelmeskedett két alkalommal a versenyen két egymást követő évben.

 

Azonban egy esetleges diadallal átfuthat a fején a tavalyi forgatókönyv, amikor Jimmie Johnson sorozatban négyszer maga mögé utasítva a mezőnyt meg sem állt a bajnoki címig. Biffle pedig egymás után kétszer már győzött, a hétvégén a harmadik sikerére készül.

 

Mint ismeretes, a hajrájához érkezett a 2008-as szezon, ismét kezdetét vette a 12 pilóta részvételével zajló „Hajsza a bajnoki címért.” A tucat részvevő közül csak a már említett Gordon Biffle, illetve Tony Stewart gyűjtötte be már a serleget a másfél mérföldes aszfaltcsíkon.

 

Egy biztos, Edwardsnak és Johnsonnak a legjobbját kell nyújtania, ha lépést akar tartani a Ford pilótájával, Biffle-lel ugyanakkor könnyedén beleszólhat a győzelemért folytatott csatába több gyengélkedő, ám a kansasihez hasonló lassú pályát kedvelő versenyző is.

 

Ilyen például az ifjú Kyle Busch, a tavalyi sorozat ötödik helyezettje, aki borzasztóan szerepelt a Hajsza első két futamán, azonban otthon érzi magát a technikás versenyzést igénylő trükkös pályákon.

 

Nincs ezzel másképp Jeff Gordon sem, aki idei sikertelenségét törné meg, ugyanis 1993 óta nem fordult elő vele, hogy futamgyőzelem nélkül maradjon egy NASCAR-idény során.

 

A 85 ezer férőhelyes, 1,6 mérföldes (2,5 km-es) lekerekített háromszöget formázó versenypályán a futamra vasárnap magyar idő szerint 20:15 órakor kerül sor.

 


NASCAR SPRINT-KUPA ÁLLÁSA KÉT FUTAM UTÁN:
Helyezés
Versenyző
Gyártó
Pont
Hátrány
1. Carl Edwards Ford 5390 -
2. Jimmie Johnson Chevrolet 5380 -10
3. Greg Biffle Ford 5380 -10
4. Jeff Burton Chevrolet 5308 -82
5. Kevin Harvick Chevrolet 5289 -101
6. Clint Bowyer Chevrolet 5284 -106
7. Tony Stewart Toyota 5277 -113
8. Jeff Gordon Chevrolet 5272 -118
9. Dale Earnhardt Jr. Chevrolet 5261 -129
10. Matt Kenseth Ford 5223 -167
11. Denny Hamlin Toyota 5197 -193
12. Kyle Busch Toyota 5180 -210
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu