Remek versenyzéssel bizonyítana Makai

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 26. 13:51
Csütörtökön Las Vegasból Floridába tette át székhelyét Makai György, aki szeptember 27-én New Smyra Beach-en áll majd rajthoz a NASCAR előszobájának számító ASA NL Déli divíziójában. A SportHíradó autóversenyzője elutazása előtt edzett még egy nagyot, mostantól azonban már a helyszínen készülhet a magyar idő szerint vasárnap hajnali fél négykor kezdődő százkörös futamra. A pilóta a sok szeretetet és a profi körülményeket egy kiváló eredménnyel szeretné meghálálni.


Hosszú várakozás után most már valóban csak pillanatok választják el Makai Györgyöt, hogy ismét megmutathassa Amerikának a magyar virtust. A hódmezővásárhelyi pilóta Floridában áll rajthoz a Green Light Racing színeiben magyar idő szerint vasárnap.

A csütörtöki edzőtermi felkészülés és utazás után pénteken a technikai felkészülés után, helyi idő szerint délután 4-kor kezdődik meg az edzés a pályán.


Makai Györgyöt már nagyon várják az ASA LM sorozatban, hiszen eddig soha nem fordult elő, hogy külföldi versenyző üljön egy csapat autójában. A Green Light Racing Teamnél sokat dolgoztak azért, hogy minden rendben menjen, az istállónál remek a hangulat, a magyar fiút teljes mértékben befogadták és szeretik.

„Felkészültem fizikailag a versenyre, a többi az autón és a csapaton múlik, és persze rajtam, hogyan bírok az ellenfelekkel a rövid pályán – nyilatkozta az autóversenyző. - A szerelő srácok nagyon kedvelnek, mert tetszik nekik, hogy nem csak vezetem az autót, de szívesen szerelem is. Ezt ők nagyra értékelik, és együtt biztosan olyan beállításokat tudunk produkálni, amely sikert hozhat.”

„Láttam a csapat fantasztikus munkáját a vegasi versenyen is, ahol mindkét autójuk több ütközés és kicsúszás után, minden kiállást követően teljesen megújulva tudott tovább harcolni. Ezért is értek el jó helyezést.”


Makai György természetesen már nagyon várja a versenyt, leendő ellenfeleit a neten böngészte, így tisztában van azzal, mire számíthat.


„Hogy kicsit jobban képben legyek, kutakodtam egy sort, és megnéztem a riválisok eddigi eredményeit. Örülök, hogy a csapat vezetői, Bobby Dotter és Butch Miller nagyon bíznak bennem, így már nem marad más hátra, mint bizonyítani. A profi háttér megvan, ezúttal viszont rajtam a sor. Szeretném, ha a szakvezetés a versenyt követően azt gondolná, megérte foglalkozni ezzel a magyar gyerekkel" – tette hozzá Makai.


A magyar gyerekkel, aki a tengerentúlon unikumnak számít, és aki elmondása szerint néha úgy érzi magát, mint egy földönkívüli.

A SZEPTEMBER 27-I FLORIDAI PROGRAM (magyar idő szerint):
Szombat:
18:30 ASA LMS - pilóták megérkezése
19:30-21:30 ASA LMS - 1. szabadedzés
23:30 ASA LMS - időmérő edzés (2 kör)
Vasárnap:
03:30 a százkörös floridai futam rajtja

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu