Végre újra villantott a tavalyi bajnok!

Szerző: N.K.Létrehozva: 2009. március 30. 16:34
Újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy király! Jimmie Johnson a 2009-es évad kilencedik futamán végre győzött, az elmúlt három idény bajnoka Martinsville-ben ért révbe. A NASCAR legrövidebb pályáján immáron hatodik alkalommal diadalmaskodott a sztárpilóta.

Egyhetes pihenőt követően ismét fedübörögtek a motorok a tengerentúli NASCAR-bajnokságban, a magyar idő szerint hétfő hajnalban lezajlott verseny már a kilencedik volt a sorban.

 

 

A Martinsville 500 a sorozat legrövidebb futama, amelyen a legutóbbi három kiírás végső bajnoka, Jimmie Johnson korábban ötször győzött.

 

A mostanság jócskán tudása alatt teljesítő versenyző ezúttal nem a legfőbb esélyes címével érkezett meg a megméretésre, hiszen Johnson idén nyolcból nyolcat bukott el. A szemernyi esélyt azonban kihasználta a pilóta, pedig meglehetősen hátulról vághatott neki az 500 körnek.

 

Johnson számára a kilences ezen a napon bejött. A címvédő az idény kilencedik futamán a kilencedik figyelmeztetést követően szökkent az élre, az izgalmak azonban csak eztán következtek.

 

Johnson tizenhat körrel a vége előtt Denny Hamlinnel vívott öldöklő csatát a Chevrolettel, s egy rafinált autókoccintás eredményeként végleg a mezőny élére került. Ezzel a sikerrel a tulajdonos Rick Hendrick 176. Sprint Kupa-győzelmét ünnepelhette.

 

„Türelmesen kivártam a megfelelő alkalmat, s a hármas kanyarban végül megelőztem Dennyt - fejtegetett Johnson. - Úgy vélem, riválisom nem hagyott nekem elég helyet, kőkeményen meg kellett küzdenem a végső sikerért. Azt hiszem, nem voltam sportszerűtlen, amikor lehagytam.”

 

Harmadikként a tavalyi kilencedik Tony Stewart ért célba.

 

MARTINSVILLE 500, VÉGEREDMÉNY:
1. Jimmie Johnson Chevrolet
2. Denny Hamlin Toyota
3. Tony Stewart Chevrolet
4. Jeff Gordon Chevrolet
5. Clint Bowyer Chevrolet
6. Ryan Newman Chevrolet
7. Mark Martin Chevrolet
8. Dale Earnhardt Jr Chevrolet
9. A.J. Allmendinger Dodge
10. Jamie McMurray Ford
11. Kevin Harvick Chevrolet
12. Juan Montoya Chevrolet

 

A NASCAR SPRINT KUPA ÁLLÁSA 6 FORDULÓ UTÁN (TOP 12):
1. Jeff Gordon 959 pont
2. Clint Bowyer 870 89 pont hátrány
3. Kurt Busch 827 132
4. Jimmie Johnson 817 142
5. Denny Hamlin 811 148
6. Kyle Busch 800 159
7. Tony Stewart 798 161
8. Carl Edwards 750 209
9. Kasey Kahne 745 214
10. Kevin Harvick 714 245
11. David Reutimann 710 249
12. Matt Kenseth 704 255

 

 

Hozzászólások
24 ÓRA
22:27  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellen22:08  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-t21:35  Az arabok lerombolnák a PSG stadionját21:14  A volt argentin kapitány is Kínába tart20:53  Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj20:35  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"20:13  Ez a bíró tényleg vak! - videó19:44  Bajban van a magasugrás királynője19:18  Megműtötték a Fradi beállóját18:47  Milan: Silva és Ibra biztosan marad18:21  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntős18:11  Hegy volt, változás nincs a Girón17:24  Elengedte Hargreavest a City - videó17:19  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajt17:18  Magyar Bajnokok Ligája-győztesek16:58  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellen16:35  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-t16:21  Giovinco az Európa-bajnokság után dönt15:46  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nek15:34  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!14:59  Lassan halad a FIFA megújulása14:41  Mourinho még négy évre aláírt a Realhoz14:19  Argentin csatárt igazol az Inter13:51  Nem csak a Manchester City útja létezik13:26  Magyarok felemás napja12:50  Világsztár edzheti Juhászt12:34  Komoly változások előtt a váci kézilabda12:09  Távozik a Fradi edzője12:00  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthat11:38  Kettős magyar siker 200 vegyesen11:11  Beckham mellett kampányol Giggs10:44  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről10:10  NHL: Rangers - Devils, újra egál09:39  Itt a vége, nem bírta a Lakers09:00  Ungvári riválisának súlyos balesetete  Balzsay Belfastban védheti meg címét  Az Egeré az aranyérem  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Egy meccsre a címvédéstől a Szolnok  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Heti kvíz - játssz velünk és nyerj!  Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  NOB: napirenden a Schmitt-ügy  Mihajlovics a szerb kapitány  Kubica visszatérésére nincs esély  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Újabb 21 ezer ft a zsebben - fogadóblog  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  Perel a menesztett kapitány  Életet mentettek a szurkolók - videó  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  Négy magyar úszó lett Eb-döntős hétfőn  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS