Aggodalomra semmi ok, hiszen Johnson sérülése nem annyira súlyos, hogy távol tartsa őt a szezonnyitó futamtól, a Daytona 500-tól, amelyet február 7-én rendeznek.
A kiváló versenyző a Rolex 24-sorozat hétvégi utolsó szakasza előtt vágta meg az ujjpercét a bal kezén lévő középsőujján, amikor megpróbált egy rést vágni tűzálló ruháján, hogy egy csövet át tudjon vezetni rajta.
Végül Johnson a sérülés miatt nem indult el az utolsó etapon, sőt az eset után elrepült Charlotte-ba, hogy rendesen kivizsgáltassa a kezét egy specialistával a Carolinas Medical Centerben. A versenyzőt itt műtötték meg hétfőn.
A kiváló pilóta egyébként 2008 novemberében ünnepelhette sorozatban harmadik bajnoki címét, és ezzel a második olyan versenyző lett, akinek ez sikerült. Johnson előtt Cale Yarborough tudta véghezvinni ezt a bravúrt 1975 és 1978 között.
A késsel játszott, műtét lett a vége
Szerző: shLétrehozva: 2009. január 27. 17:11
Hétfőn ujjműtéten esett át Jimmie Johnson, a NASCAR, Hajsza a Sprint Kupáért elnevezésű sorozat háromszoros bajnoka. A klasszis pilóta egy konyhakéssel vágta el középső ujját, és az operációval a sérült ínt és ideget kellett rendbehozni.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS