"A rajt este fél 7-kor, a franciaországi Chamonix városában volt – tudtuk meg hazaérkezését követően Németh Csabától. – Tavalyi másodikként az első sorból, a ,,régi motorosokkal”, a műfaj legnagyobb alakjaival egy csoportban kezdhettem meg az Olaszországot, Svájcot, majd ismét Franciaországot érintő ,,Mont Blanc-kört”.
Az első hegyre a 7. helyen értem fel, majd gyomor problémák miatt többször tartottam kényszerű egészségügyi szünetet, ennek ,,hozadékaként” pedig 40 km-nél elkezdett görcsölni a lábam, ezért megijedtem. A folytatásban a kétszeres győztes olasz Marco Olmóval mentem, miközben nem lettem rosszabbul, de jobban sem. Szűk féltávnál, az olaszországi Courmayeur-nál túléltem egy óriási holtpontot.
Ekkor leültem, levettem a rajtszámomat, fel akartam adni, de jött egy általam ismeretlen amerikai srác, aki rendkívül sportszerű módon, frissítés és beszélgetés közben, észrevétlenül „visszahozott” a mezőnybe, melynek 27. helyén is haladtam. Ezt követően a 36. helyről feltörekvő, végül is negyedik helyen záró japán Kaburakai Cujosival mentem jó darabig. Az utóbbi 15 év alatt nem szenvedtem ennyit, mint most. A hegyen tapasztalt esti, abszolút szokatlan 10-17, illetve a nappali 28-30 Celsius-fokos meleg mindenkit megviselt. A többszörös Sparthatlon-győztesek közül az amerikai Scott Jurek és a német Jens Lukas, valamint a már említett Marco Olmo egyaránt feladta a küzdelmet."
"Számomra az utolsó 10 km sikerült úgy, ahogy az egészet szerettem volna – folytatta beszámolóját a két gyermekes családapa. - Nagyot küzdöttünk egymással és önmagunkkal. Összeszorítottuk a fogunkat és így mentünk. Szoros befutót produkáltunk, hiszen a hetedik alig egy perccel érkezett be előttem, míg én mindössze 18 mp-el előztem meg német vetélytársamat.
Jó volt így befejezni a versenyt, mert teljesen kifutottam magam, ami akkor és ott a nyolcadik helyhez volt elég. Büszke vagyok rá, hogy a legjobb olasz és német futó mögöttem végzett. Jó érzéssel töltött el, hogy a környékbeli magyarok és a végig kísérő, a lelket bennem tartó feleségem, Kriszta is ott voltak Chamonix-ban az utolsó néhány száz méteren, ahol címeres magyar zászlóval ,,suhantam” be a célba.
Összességében elégedett vagyok az eredményemmel, hiszen szerintem a világ egyik legnehezebb, terepen a legnehezebb versenyén az első tízbe lenni óriási dolog! Nagy értéke van ennek a helyezésnek, melyért a napi munka mellett becsülettel megdolgoztam. Megtanultam ezen a napon, hogy a legnagyobb mélypont után is fel lehet állni, de a verseny fájdalmára külön kell készülni."