Négyesfogathajtó-vb: Dobrovitz harmadik, a csapat 2. helyen áll

Szerző: MTILétrehozva: 2008. szeptember 7. 11:26
Fantasztikusan sikerült a magyarok számára a szombati maratonhajtás a hollandiai Beesdben zajló négyesfogathajtó-világbajnokságon, melynek köszönhetően Dobrovitz József harmadik, a rajta kívül Lázár Zoltánnal és Juhász Lászlóval felálló magyar csapat pedig második helyről várja a vasárnapi zárószámot, azaz az akadályhajtást.


A szakág leglátványosabb része a maratonhajtás, melynek során többek között nyolc megépített akadályba kell behajtaniuk a fogatoknak, s azt kell minél gyorsabban teljesíteniük. A 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz egészen parádésan hajtott, volt olyan akadály, amelyben ő bizonyult a leggyorsabbnak, de mindegyikben az élmezőnyben végzett, így nem meglepő, hogy a számot második helyen zárta, míg összetettben tíz pozíciót javítva immár harmadik. A négy évvel ezelőtti kecskeméti vb-n egyéniben és csapatban is győztes Lázár Zoltán hetedik lett maratonhajtásban, de ezzel ő is javított a díjhajtás utáni helyzetén, ugyanis a 14. helyről a nyolcadikra ugrott előre. A két kitűnő teljesítmény természetesen a csapat számára is kamatozott, mert a magyar trió a hazai közönség előtt szereplő hollandok mögött második.

 

A másik két magyar versenyző, a csapattag Juhász László 15., míg a csak egyéniben érdekelt Bozsik József 19. lett a második számban, de ezzel ők is előreléptek: előbbi 20., utóbbi 19. összetettben.

 

Az akadályhajtás előtt Dobrovitz hátránya több mint nyolc pont az éllovas holland Ijsbrand Chardonnal szemben, s mivel egy verőhibáért három büntetőpont jár majd, így őt nehéz lenne befognia még hibátlan hajtással is, ugyanakkor a második amerikai Chester Weber elérhető, mivel neki nem ez a szám az erőssége, s ő csak két verőhibára van a magyar klasszistól. Mögötte azonban nagyon sűrű a mezőny, így Lázárig bezárólag még bárki dobogóra kerülhet, ha az előtte levők hibáznak.

 

Csapatban is viszonylag megnyugtató a holland hármas előnye, hiszen több mint tíz ponttal vezet a magyar együttes előtt, de ez akár még ledolgozható lehet. A magyaroktól azonban még a hatodik svédek is csak tíz ponttal vannak lemaradva, így nemcsak az esetleges siker megszerzése miatt, hanem a jelenlegi helyezés megtartása miatt is fontos a minél tökéletesebb hajtás a zárószámban.

Állás a maratonhajtás után:
Egyéni:
1. Ijsbrand Chardon (holland) 131,19 hibapont
2. Chester Weber (amerikai) 133,65
3. Dobrovitz József 139,62
...8. Lázár Zoltán 144,65
...19. Bozsik József 163,25
20. Juhász László 163,28
Csapat:
1. Hollandia 273,7 hibapont
2. Magyarország (Dobrovitz, Juhász, Lázár) 284,3
3. Svájc 290,7

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu