Két magyar bronzérem az evezős-Eb-n

Szerző: MTILétrehozva: 2008. szeptember 20. 11:10
A címvédőként indult Varga Tamás, Hirling Zsolt duó, valamint a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsa kettős is bronzérmet szerzett a könnyűsúlyú kétpárok versenyében az evezősök athéni Európa-bajnokságán.


 

A verseny honlapja szerint Vargáék - akik 2005-ben világbajnokságot nyertek, a kontinensviadalon pedig tavaly lettek a legjobbak - a hazaiak olimpiai ezüstérmes egységével, valamint egy-egy olasz, francia, cseh és szlovén hajóval vették fel a küzdelmet a fináléban.

 

A görögök rajt-cél győzelmet aratva örvendeztették meg a közönséget, a magyarok pedig az ötödik helyről felkapaszkodva, remek hajrával jöttek be a harmadik helyre az olaszok mögött, és éppen csak megelőzve a franciákat, akik a pekingi olimpián előttük végeztek (Hirlingék ott csalódást keltve csak 14-edikként zártak).

 

A nők hasonló számában szintén hazai siker született, Novákék kellemes meglepetésre szerezték meg a bronzérmet a lengyelek mögött, maguk mögé utasítva a brit, osztrák, német triót.

 

„Ez nem olimpia vagy világbajnokság, de azért elég erős volt a mezőny, olyan közepesre értékelném. A Pekingben szerepeltek közül sokan távolmaradtak, de így is nagy volt a küzdelem. Előzetesen egy éremre számítottunk, a Varga, Hirling kettőstől, a lányok harmadik helye kellemes meglepetés, aminek nagyon örülünk. Összességében azt hiszem, elégedettek lehetünk” - mondta az MTI-nek Melis Zoltán szövetségi kapitány.

 

 

A további magyar egységek közül a Simon Béla, Vinkó Gáspár kormányos nélküli kettes zárt a legjobb helyen, megnyerve a B finálét összesítésben a hetedik lett, Szabó Katalin (egypár) és a Juhász Adrián, Szabó Dániel, Kelemen Áron, Széll Domonkos összeállítású négypár pedig egyaránt negyedikként ért célba a "kisdöntőben", így a tizedik helyen végzett. Az Orbán Gergely, Szekér László kétpár a C döntőben szállt vízre, ahol második lett, ez összesítésben a 14. pozíciót jelenetette.

 

Az Eb az eredeti tervek szerint vasárnap zárult volna, de a riasztó időjárási előrejelzések miatt már szombaton délelőtt lebonyolították az összes hátralévő futamot.

 

 

FÉRFI KÖNNYŰSÚLYÚ KÉTPÁR, DÖNTŐ:
1. Dimitrosz Mugiosz, Vaszileosz Polimerosz (Görögország) 6:16.53 p
2. Lorenzo Bertini, Daniele Gilardoni (Olaszország) 6:19.34
3. VARGA TAMÁS, HIRLING ZSOLT (MAGYARORSZÁG) 6:22.41

 

NŐI KÖNNYŰSÚLYÚ KÉTPÁR, DÖNTŐ:
1. Kriszi Biszkici, Alekszandra Cavu (Görögország) 7:02.71
2. Weronika Deresz, Ilona Mokronowska (Lengyelország) 7:04.98
3. NOVÁK ZSÓFIA, HAJDÚ ZSUZSA (MAGYARORSZÁG) 7:08.80



 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu