Az államfő kiemelte: a MOB most már nemcsak a magyar olimpiai mozgalom, hanem az egész magyar sport irányításáért felelős, ezért annak minden területére oda kell figyelnie. Schmitt Pál, aki a MOB tiszteletbeli elnöke is, emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány stratégiai ágazatként kezeli a sportot, s az egyik fő feladatnak azt nevezte, hogy a jövőben minél több gyerekkel szerettessék meg a mozgást, a sportos életmódot.
A versenysporttal kapcsolatban kiemelte, hogy a társaságiadó-kedvezmény értelmében több tízmilliárd forint pluszbevétel áramolhat az öt látványsportágba, s hogy ezeket a pénzeket hatékonyan használják fel, ezért minden szövetségnek meg kell alkotnia a maga sportági stratégiáját is.
Szabó Bence sportigazgató az olimpiai felkészülés állásáról tartott tájékoztatójában bejelentette, hogy miután Detre Diána is kvótát szerzett, így a jelenlegi állás szerint 14 sportágban immár 80 magyar sportoló szerzett kvalifikációt a londoni ötkarikás játékokra.
„Négy éve, Peking előtt a felkészülés hasonló időszakában 14 sportágban 84 kvalifikációnk volt, így az eltérés nem jelentős" – hangsúlyozta Szabó Bence. A sportigazgató azt is elmondta, hogy a magyar versenyzők az idei Európa-bajnokságokon 6 arany-, 9 ezüst- és 11 bronzérmet nyertek, így 14 sportágban 187 olimpiai pontot szereztek. A 2011-es világbajnokságokon 4 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérem, 10 sportágban 103 olimpiai pont a mérleg, s véleménye szerint ez utóbbi szereplés tükrözi hűen a magyar sport jelenlegi helyzetét.
Borkai Zsolt, a MOB elnöke beszédében hangsúlyozta, tartható az a cél, mely szerint 120-140 fős magyar csapat legyen ott Londonban, de ehhez szükséges, hogy a férfi kézilabda- és a női vízilabda-válogatott is kiharcolja az olimpiai részvételt. Megnyugtatónak nevezte, hogy hétfőn megszülethet az a megállapodás, amelynek értelmében az olimpiai kerettagok kiemelt orvosi ellátásban részesülhetnek tíz kiemelt egészségügyi intézményben.
A sportirányítási rendszer sporttörvényben előírt változásai kapcsán elmondta, hogy február végén kerül sor arra a közgyűlésre, amelyen megválasztják majd a Magyar Olimpiai Bizottság mint egyetlen köztestület új vezetőségét, integrálva a beolvadó köztestületek vezetőit.
Kérdésre válaszolva Borkai Zsolt elmondta, Pars Krisztián ügyében küldött levelére egy udvarias elutasító választ kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól. Ebben a szervezet közölte, hogy nem a NOB, hanem a Nemzetközi Doppingellens Ügynökség, a WADA hatásköre dönteni arról, hogy esetleg újra bevizsgálják a fehérorosz kalapácsvetők Pekingben levett vizeletmintáját.
A közgyűlésen MOB Érdemrendet vehetett át Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok vívó, Borbély Attila, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola rektora, Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes úszó és Sinka László, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja. MOB-díj elismerésben részesült Kulcsár Júlia, az adidas Budapest Kft. promóciós menedzsere.
Döntés született a január 13. és 22. között az ausztriai Innsbruckban sorra kerülő I. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon résztvevő csapat összetételéről. Eszerint hat sportágban kilenc magyar sportoló képviselheti az eseményen a piros-fehér-zöld színeket.
A közgyűlés után a MOB elnöksége döntött arról, hogy a magyar sportolók a Mohari Kinga és Csergő Noémi (Innoé Design) által tervezett felvonuló-, illetve formaruhában vehetnek részt a londoni játékokon.
Schmitt: Mérföldkő lehet a sporttörvény
Szerző: MTILétrehozva: 2011. december 10. 14:37
Schmitt Pál szerint a 2011-es év mérföldkő a magyar sport történetében, hiszen olyan új sporttörvényt fogadott el az Országgyűlés, amely óriási lehetőséget és egyben óriási felelősséget ad a Magyar Olimpiai Bizottságnak – a köztársasági elnök ezt a MOB szombati közgyűlésén megtartott beszédében mondta el.
24 ÓRA
14:41 Mourinho még négy évre aláírt a Realhoz14:19 Argentin csatárt igazol az Inter13:51 Nem csak a Manchester City útja létezik13:26 Magyarok felemás napja12:50 Világsztár edzheti Juhászt12:34 Komoly változások előtt a váci kézilabda12:09 Távozik a Fradi edzője12:00 Megyeri újra a BL-ben bizonyíthat11:38 Kettős magyar siker 200 vegyesen11:11 Beckham mellett kampányol Giggs10:44 Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről10:10 NHL: Rangers - Devils, újra egál09:39 Itt a vége, nem bírta a Lakers09:00 Ungvári riválisának súlyos balesetete22:17 Balzsay Belfastban védheti meg címét21:46 Az Egeré az aranyérem21:44 Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!21:20 Egy meccsre a címvédéstől a Szolnok20:47 Barcelona-ajánlat Giovincóért20:06 Elhagyhatta a kórházat Abidal19:40 68 évesen lett punk a Montpellier elnöke19:40 Heti kvíz - játssz velünk és nyerj!18:22 Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!18:15 Így láttam – BL-döntő a helyszínen17:59 NOB: napirenden a Schmitt-ügy17:36 Mihajlovics a szerb kapitány16:51 Kubica visszatérésére nincs esély16:38 Torres is befért a spanyol bő keretbe!16:18 Drogba elhagyja a Chelsea-t15:30 Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!15:16 Berbatov: Elhagyom a Unitedet15:08 Újabb 21 ezer ft a zsebben - fogadóblog14:59 Nadal visszavágott Djokovicsnak RómábanHé Perel a menesztett kapitányHé Életet mentettek a szurkolók - videóHé Del Piero: Új életet kezdekHé Torres ultimátumot adott a Chelsea-nekHé Négy magyar úszó lett Eb-döntős hétfőnHé A Chelsea kapusát doppingtesztre vittékHé 2,5-szeresére emelik Mancini fizetésétHé Megvan Görbiczék új edzőjeHé Suárez: Barca és Real Madrid kilőveHé Megvan az olimpiai magyar bringásHé A legjobb magyar javított, már 65.Hé Speciális kötést kap Juhász RolandHé Kapus- és csatárbravúrok Los AngelesbenHé LeBron James megmentette a MiamitHé Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa Először bajnok a MontpellierVa Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa Szinte ezüstérmes a VideotonVa Top nyolc emlék a BundesligábólVa Torino, Pescara: irány a Serie A!Va Lorenzo tarolt, Rossi "visszatért"!Va A Juventus a kupát is behúzza - blogVa Janics nyert, K2 1000-en megvan a befutóVa 151 km után beérték, de megnyerte!Va Tökéletes búcsú MocsaitólVa Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va Falcao: minden idők egyik legszebb gólja
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK