A januári hollandiai Európa-bajnokságon bronzérmes magyar csapat és az ugyanott ötödikként végzett spanyol gárda összecsapását Merész András alakulata kezdte jobban. Czigány Dóra kétszer egymás után bevette az ibériaiak kapuját, válasz pedig nem érkezett, csak a második negyedben, de így is 11 percnyi játék után tudtak csak szépíteni a spanyolok. Ekkor Szűcs Gabriella mutatta meg, hogy egészen látványos és védhetetlen bombákra képes, az ő találataival lett 3-1, majd 4-2. A félidei 5-2-es vezetést a - másodpercekkel a nagyszünet előtt - távolról eredményes Bujka Barbara állította be.
A harmadik negyedben 5-3 után a triplázó Szűcs alakította 6-3-ra az állást, ezután azonban elképesztően nagy hullámvölgy következett a magyarok játékában.
A mélyrepülés egészen 6-7-ig tartott, amikor végre ismét magyar gól következett Antal Dóra révén (7-7). A spanyolok 8-7-re még vezettek, Keszthelyi Rita azonban egyenlített, Szűcs Gabriella újból jeleskedett, és Czigány is megint beköszönt a spanyoloknak, így a negyedik negyed hajrájában 10-8-ra elhúzott a Merész-csapat. Innen már nem volt visszaút a spanyolok számára, akik még egyszer ugyan betaláltak, a magyar győzelmet azonban már nem tudták megakadályozni.
| NŐI VÍZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ, A-CSOPORT, 3. FORDULÓ: |
|
Magyarország-Spanyolország 10-9 (2-0, 3-2, 2-5, 3-2) magyar góldobók: Szűcs 4, Czigány 3, Bujka, Antal, Keszthelyi 1-1 Olaszország-Oroszország 15-13 (3-4, 6-3, 4-4, 2-2) A csoport végeredménye: 1. Magyarország, 2. Oroszország, 3. Spanyolország 4, Olaszország 2 pont. |