Még képlékeny Overdose programja

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 9. 19:45
A menedzsment határozottan cáfolta azokat a külföldi híreket, melyek szerint a sokáig veretlen magyar csodaló, Overdose áprilisban Milánóban kezdené az idei versenyszezont. Egyelőre sem a helyszín, sem az időpont kérdésében nem született döntés, az leghamarabb március végére várható.


 

A pannoniaoverdose.hu arról számolt be, hogy a Racing Post és a Galopp Online is tényként közölte, hogy Overdose április 17-én Milánóban egy Listed versenyben kezdi a szezont.

„Sőt, ez a dátum rájuk hivatkozva már cseh és szlovák lóversenyportálokon is megjelent. Azonban Milánóban ezen a napon nem tartanak ezer méteres versenyt – jelentette ki Mikóczy Zoltán társtulajdonos. - Én ma jutottam hozzá az áprilisi versenykiíráshoz, e szerint pedig egy héttel később, április 24-én futják ezt a bizonyos Listed kategóriájú ezer méteres versenyt, 66 ezer eurós összdíjazással. Valamint egy héttel korábban, április 10-én rendeznek egy szintén ezer méteres, 27 ezer eurós összdíjazású versenyt. Ha Milánóban gondolkoznánk, mint az első lehetséges helyszínen, akkor vagy ez előtt a rebesgetett dátum előtt, vagy utána futhatna egy héttel. Ennél biztosabbat nem mondhatok, hiszen nem is tudok, mivel csak ezekben a hetekben válnak elérhetővé az egyes pályák tavaszi versenykiírásai. Március végére már mindent tudni lehet majd.”

Mikóczy hozzátette: úgy szeretnék Overdose idei versenyprogramját összeállítani, hogy nem az elsőtől kezdik a további versenyek felépítését, hanem a célul kitűzött nagyobb versenyek elé keresnek megfelelő futamokat. A legnagyobb versenyek időpontjai ugyanis nem nagyon szoktak változni, így a két csúcspont, az ascoti meeting és az őszi párizsi verseny hétvégéjének időpontjai elég biztosak.

„Az őszre még nem szeretnénk előre tervezni, mindez a mi szempontunkból azt jelenti, hogy június 21-éhez, a King’s Stand Stakes időpontjához kell igazítanunk a többit, azaz ehhez képest kell visszafelé felépíteni a versenyprogramot” – jegyezte meg Overdose társtulajdonosa.

Mikóczy elárulta, idén szeretnének Overdose robbanékonyságára építeni, ezért ezer méteres, versenyeket keresnek számára.

„Azonban még mielőtt Angliába utaznánk, jó volna számára valahol a közelben, még áprilisi dátummal találni egy ezer méteres versenyt...”

Címkék: losportoverdose
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu