Már elődöntős a férfi pólóválogatott

Szerző: SHLétrehozva: 2012. január 21. 20:10
A legjobb négy közé jutott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, miután legyőzte az A-csoport másik, eleddig veretlen együttesét, Görögországot szombat este Eindhovenben. Nem adtunk ki mindent magunkból, a 9-7-es eredmény sokkal inkább a hellénekre nézve hízelgő. A hétfő délutáni, törökök elleni meccs már csak levezetés lesz, jövő pénteken játszhatunk a döntőbe jutásért.

A görögök defenzív, agresszív stílusa nem kedvezett a gólgálának és a közönségszórakoztató játéknak, de most nem is ez volt a cél, hanem az, hogy a tornán először vereségre késztessük a görögöket, és bebiztosítsuk a csoportelsőséget, ami egyben automatikus kvalifikációt jelent a négybe.

Kásás álomejtésével indult, utána 2-0-ról egyenlítettek a görgök, a második negyed közepén Kiss Gergely bombája egy kicsit elcsitította őket. Amikor azt hihették Afrudakiszék, hogy mégis lehet valami keresnivalójuk, jött Varga Dani a harmadik negyed elején, majd Biros a negyedik etap elején. Pontosan annyit adott ki magából a Kemény-csapat, ami a biztos győzelemhez kellett, és még csak az ellenfél sem lehet elégedetlen.

 

A B-csoportban a szerbek hasonló magabiztossággal verték végig a mezőnyt, a papírforma szerint a horvátokkal vagy a montenegróiakkal mérkőzünk majd a jövő pénteki elődöntőben.

MAGYAR-GÖRÖG, AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

1. NEGYED:

1.: Baksa kezd a kapuban, a miénk a labda, Maradas hozta el.

2.: Kásás ejtése kintről, csodagóllal indul. 1-0

3.: Kontra a görögök ellen.

3.: Afrudakisz harcolt ki büntetőt Hosnyánszkyval szemben. Milakisz, kijött a kapufáról!

4.: Afrudakisz most nekünk hozott össze egy büntetőt, Biros belőtte, 2-0

7.: Teodoropulosz lövése a vízről Baksára, onnan a kapufára, onnan pedig a hálóba pottyant. 2-1

8.: Kiss Gergő, kapufa. 2-1 az első negyed a vége a javunkra.

2. NEGYED:

1.: Emberhátrányban védett nagyot Baksa. 2-1 marad

3.: Miralisz rázta le magáról az emberét, és a bal alsóba vágta a labdát. 2-2

4.: Újabb magyar ötméteres, Varga Dénes úszik oda, s a kapufa segítségével mattolja a görög kapust. 3-2

5.: Kiss Gergely lőtte ki a jobb felsőt emberelőnyben, most megfogjuk őket! 4-2

6.: Biros, Hárai, Katonás, gól! Teljesen üresen maradt, bent van a hosszú alsóban. 5-2

7.: Milonakisz a léc alá. 5-3

8.: Madaras lóbált jobbról, éppen kiegészültek a görögök, amikor lesújtott. 6-3

3. NEGYED

2.. Kásás kiállítását nem tudták kihasználni a görögök, Baksa hárított.

3.: Varga Dani varrta be a léc alá, mine is passzolni? 7-3

4.: Miralisz kozmetikázott, Kásás is beleért, így védhetetlen. 7-4

5.: Elpazaroltunk egy fórt.

7.: Steinmetz blokkja kevés volt, Teodoropulosz akasztotta be. 7-5

8.: Kiss Gergely kíméletlenül lőtt középről a kapu jobb oldalába. Második gólja. 8-5

8.: Afrudakisz Madaras mellől, Baksa mellett befért a jobb alsóba. 8-6

4. NEGYED

2.: Birosra későn léptek ki, a kapus hasa alá tüzelt. nyugtató találat. 9-6

5.: Most a birkozás dominál, görög időkérés három perccel a vége előtt.

7.: Még egy időkérés.

8.: Teodoropulosz lökete Varga Dénesen kapott gellert, és bevágódott a a bal felsőbe. 9-7, vége!!!

FÉRFI VÍZILABDA EB, A-CSOPORT, 3. FORDULÓ:

A MAGYAR EB-KERET:

Baksa László, Szécsi Zoltán - kapusok, Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Katonás Gergely, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes - mezőnyjátékosok.

A GÖRÖG EB-KERET:

Filipposz Karampcosz, Emmanouil Milonakisz, Andreasz Miralisz, Konstantinos Kokkinakisz, Artin Elmiszian, Dioniszios Karuncos, Hrisztosz Afrudakisz, Georgiosz Ntoszkasz, Gregorios Afrudakisz, Ioannis Fountoulis, Avrám Alihanidisz, Matthajosz Vulgarakisz, Konsztantinosz Calkanisz.

A NEGYEDIK FORDULÓ PROGRAMJA:
A csoport
Macedónia-Olaszország 5-15 (2-3, 1-2, 1-5, 1-5)
Hollandia– Törökország 12-7  (3-2, 6-3, 2-2, 1-0)
Magyarország-Görögország 9-7 (2-1, 4-2, 2-3, 1-1)

B csoport
Szerbia-Románia 14-5 (3-0, 4-0, 3-1, 4-4)
Spanyolország-Montenegró 10-10
Németország-Horvátország 20:30

A MAGYAROK PROGRAMJA AZ A-CSOPORTBAN
Magyarország-Olaszország 12-8 (2-3, 5-0, 4-3, 1-2)
Magyarország-Hollandia 19-6 (2-2, 4-1, 5-2, 8-1)
Magyarország-Macedónia 14-9 (4-2, 4-4, 2-1, 4-2)
Magyarország-Görögország szombat, 19:00
Magyarország-Törökország hétfő, 14:30

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország 4 4 0 0 54 30 +24 12
2. Olaszország 4 3 0 1 61 30 +31 9
3. Görögország 3 3 0 0 44 20 +24 9
4. Macedónia 4 1 0 3 36 43 −7 3
5. Hollandia 4 1 0 3 36 54 −18 3
6. Törökország 4 0 0 4 20 72 −52 0

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Világbajnokveréssel kezdtünk a póló Eb-n
Nagyszerűen kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott az eindhoveni Európa-bajnokságon. Olimpiai bajnok együttesünk az első fordulóban a világbajnok olaszokkal nézhetett farkasszemet, amelyet ellentmondást nem...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Petrovics Bálint 2012. január 22. 15:16 (4)
Újonc
  19
orszag szabolcs 2012. január 21. 19:12 (3)
Újonc
  11

„Hali!

Valaki tudja, hogy a tv be melyik adón közvetítik a meccset?

Köszi előre is!”




[Hivatkozás: Verebesi László 2012. január 21. 18:54]
MTV 2
Verebesi László 2012. január 21. 18:54 (2)
Avatar_70_male
Ígéret
  210
Hali!
Valaki tudja, hogy a tv be melyik adón közvetítik a meccset?
Köszi előre is!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 21. 18:45 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53246
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
14:41  Mourinho még négy évre aláírt a Realhoz14:19  Argentin csatárt igazol az Inter13:51  Nem csak a Manchester City útja létezik13:26  Magyarok felemás napja12:50  Világsztár edzheti Juhászt12:34  Komoly változások előtt a váci kézilabda12:09  Távozik a Fradi edzője12:00  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthat11:38  Kettős magyar siker 200 vegyesen11:11  Beckham mellett kampányol Giggs10:44  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről10:10  NHL: Rangers - Devils, újra egál09:39  Itt a vége, nem bírta a Lakers09:00  Ungvári riválisának súlyos balesetete22:17  Balzsay Belfastban védheti meg címét21:46  Az Egeré az aranyérem21:44  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!21:20  Egy meccsre a címvédéstől a Szolnok20:47  Barcelona-ajánlat Giovincóért20:06  Elhagyhatta a kórházat Abidal19:40  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke19:40  Heti kvíz - játssz velünk és nyerj!18:22  Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!18:15  Így láttam – BL-döntő a helyszínen17:59  NOB: napirenden a Schmitt-ügy17:36  Mihajlovics a szerb kapitány16:51  Kubica visszatérésére nincs esély16:38  Torres is befért a spanyol bő keretbe!16:18  Drogba elhagyja a Chelsea-t15:30  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!15:16  Berbatov: Elhagyom a Unitedet15:08  Újabb 21 ezer ft a zsebben - fogadóblog14:59  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  Perel a menesztett kapitány  Életet mentettek a szurkolók - videó  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  Négy magyar úszó lett Eb-döntős hétfőn  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Megvan Görbiczék új edzője  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Megvan az olimpiai magyar bringás  A legjobb magyar javított, már 65.  Speciális kötést kap Juhász Roland  Kapus- és csatárbravúrok Los Angelesben  LeBron James megmentette a Miamit  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  Lorenzo tarolt, Rossi "visszatért"!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Janics nyert, K2 1000-en megvan a befutóVa  151 km után beérték, de megnyerte!Va  Tökéletes búcsú MocsaitólVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb gólja
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS