- A pekingi olimpia után visszavonultál, majd télen jelentetted be a visszatérésed. Érdemes volt visszatérni?
- Az olimpia után arra volt szükségem, hogy elszakadjak a közegtől, ez meg is történt, hiszen másfél évig az élsporttól és magától a csónakháztól eltávolodtam. Amikor lejártam, akkor sárkányhajó edzéseket látogattam, nem azokat a kötött edzéseket, mint amiket korábban megszoktam. A szokásos rutinból, abból a szigorból, fegyelemből kitörtem. Érdekes, mert amikor tavaly a visszatérés mellett döntöttem, akkor meg pont ezek a dolgok hiányoztak. Tavaly, amikor lejöttem egy kicsit evezni, újra hiányzott, újra megéreztem ennek az ízét. Pont az hiányzott, ami annak idején taszított. Megérte? Azóta volt két válogatóverseny, bevallom, nem voltak túl sikeresek a számomra. Viszont egy nagyon sikeres felkészülési időszakon vagyok túl, ahol óriási munkát végeztünk el. Már csak a finomítások hiányoznak, Kiss Tamással ezen dolgozunk, dolgoztunk. Az az érdekes, hogy Tamás is és én is, külön-külön nagyon jó formában vagyunk, 2006-os csúcsidőket döntünk meg, de párosban valahogy még nem jönnek az eredmények. Két nagyon jó kenus, amikor összetérdel, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egy nyerő párost alkot.
- Ennyi idő alatt leírják az embert?
- Azt gondolom letettem már annyit az asztalra, hogy a tisztelet az megvan. Ezt érzem is a fiatalabbaknál. Amikor visszatértem, igen sokat hitetlenkedtek, hogy felkapaszkodhatok-e újra a csúcsra. Ők nem láttak a fejembe. Nem gondolták, hogy milyen elszánt vagyok. Aztán az edzőtársaim látták, hogy újra megmászom a ranglétrát, újra hozom az eredményeket, minden edzésen odateszem magam. Úgy érzem, most már az edzőm, a szövetségi kapitány, mindenki láthatja, hogy én ezt komolyan gondolom.
- A cél a londoni olimpia. Ahogy ismerlek az nem is kérdés, hogy ott leszel-e. Az viszont igen, hogy párosban-e és, hogy milyen távon?
- Így van, a visszatérésem óta határozott cél az olimpia. Igaz, hogy az elmúlt hetek eredményei nem úgy jöttek, ahogy mi azt szerettük volna, de azért nagy baj nem történt. Nemrég Szolnokon például az országos bajnokságon már egyesben és párosban is nyertem, nyertünk 500 méteren. Az esélyünk az olimpiára továbbra is megvan. Az oda vezető úton haladunk szépen. Ami biztos: az augusztus 17. és 21. között, Szegeden rendezendő, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon egy fiatal kenussal, Korisánszky Péterrel alkotunk egy párt.
- Hiányzik még mellőled a tragikus körülmények között elhunyt Kolonics György? Mind a versenyzésre, mind a barátra gondolok…
- Igen, ugyanakkor érdemes szétválasztani a szakmaiságot és a barátságot. A barátságban nyilván nem telik úgy el nap, hogy ne gondolna a mindennapos hülyéskedésre, a régi mókákra, közösen eltöltött élményekre. Most, hogy Kiss Tamással nem úgy jönnek az eredmények, ahogy szeretnénk, igen, elgondolkodtam, hogy Gyurival miért ment ilyen jól. Párosban nagyon sok múlik azon, hogy kinek milyen a technikája, a stílusa. Nyilván ilyenkor elgondolkodik az ember azon, hogy ha korábban a Gyurival ilyen jól ment, akkor ez most nem a Tamás és nem az Én hibám, hanem valamiért együtt nem megy. Bevallom, nekem az olimpia a cél. Ehhez pedig egy összeszokott, jó páros kell.
- Ennyire élénkek még a Kolóval kapcsolatos emlékek? Lehet úgy előrenézni, hogy közben azért talán már életed végéig a te neved az övével forr össze…
- Ez így van. Bárki kérdez a jelenről, kérdez a múltról is egyben. Én soha nem is akartam elszakadni a múlttól. Én azt gondolom, hogy a mi említésünk, már így marad meg örökre. Koló a sportban olyat tett le az asztalra, ami feledhetetlen. Az ő ideje pl. a kétezres távon olyan, amilyet még megközelíteni sem tudnak. A kenutársadalomban az ő neve már örökké él.
- Mennyire nehéz ma egy élsportolónak a visszatérés? Most nem a fizikai, technikai megmérettetésre, hanem a pénzre gondolok. Sikerült szponzorokat találni?
- Ebből a szempontból szerencsém van, a támogatóim azért teljesen soha nem engedték el a kezem. Amikor eldöntöttem, hogy indulok az olimpián egyből mögém álltak. Ugye én paksi vagyok, az ottani egyesületnél vagyok, onnan is nagyon-nagyon sok támogatást, bíztatást kapok. Közben, ahol edzek, a Csepel SC Alapítvány is mindent megtesz azért, hogy nyugodtan készülhessek. Az, hogy én itt és ilyen jó körülmények között készülhetek az a paksiaknak, az alapítványnak és az egyik szponzoromnak az Indotek Group-nak is köszönhető. Az alapítvány vezetőjével, Szeles Bélával ráadásul egy olyan jó kapcsolat alakult ki, hogy tényleg minden támogatást megkapok ahhoz, hogy sikereket érjek el. Talán meglepő, de egy ilyen "sikersportban" mint a kenu, változatlanul rá vagyunk szorulva a magán szponzorokra, támogatókra, mivel nélkülük egyszerűen nem működik a sport.
- Jövőre lesz az olimpia, utána mit tervezel? Folytatod, vagy megint visszavonulsz és újra próbálkozol pl. a politikusi pályával? Pakson független polgármester-jelölt voltál, nem nyertél. Átülnél a kenuból a polgármesteri székbe 2014-ben?
- Vagy ezt csinálom, vagy azt. Most az olimpiára koncentrálok. Most csak ezzel akarok foglalkozni. Az, hogy mi lesz az olimpia után, legyen meglepetés…