Hosszú: A világ egyik legjobbja vagyok

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 3. 21:33
Úszóink ugyan elégedetlenek önmagukkal, ám mi cseppet sem bánkódhatunk, hiszen két arany-, egy ezüst- és három bronzérmet szereztek a római vízes világbajnokságon. Talán a legnagyobb meglepetés Hosszú Katinka szereplése volt, aki 400 vegyesen nyert, míg 200 vegyesen és 200 pillangón harmadik lett. Az Egyesült Államokban tanuló lány a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, kezd beérni gyermekkori vágya. A világ egyik legjobb úszója lett a magyar tehetségből.


A húsz éves bajai versenyző 400 vegyesen Európa-csúccsal előzte meg az olimpiai bajnok Stephanie Rice-t és a zimbabwei Kirsty Coventryt. Az már magában fantasztikus dolog, hogy tartani tudta a lépést a két nagy esélyessel, na de hogy közel két és fél méternyit még rájuk is verjen?! 

„Amikor beértem, az első gondolatom az volt: de kár, hogy nem sikerült 4:30-on belül úszni... Hiába, én már csak ilyen maximalista vagyok... Aztán hirtelen láttam, hogy első vagyok, és akkor átvillant rajtam: hű, akkor illene végre örülni. Megmondom őszintén, lassan kezd leülepedni mindaz, ami történt. Azt érzem, most válik valóra az, amiről gyerekkoromban álmodtam, vagyis az, hogy az egyik legjobb vagyok a világon. Maga a verseny sok meglepőt nem hozott számomra: pillangón lazán kellett kezdenem, s miután háton sem húzott el senki, sejthető volt, hogy mellen lassan elmegyek tőlük. David Selo az egyik legjobb mellúszó-edző, rengeteget fejlődtem nála ebben az úszásnemben, azt hiszem, ez visszaköszönt most is. Azt mondta, ha háromszáznál elöl vagyok, akkor enyém az aranyérem – ebben is igaza lett" - mondta Katka.

Cseh László teljesítménye előtt is le a kalappal, hiszen olimpiai ezüstérmes versenyzőnk úgy lett második 200 vegyesen illetve harmadik 400 vegyesen, hogy néhány nappal előtte még kórházi kezelésre szorult. 

„Nem vagyok teljesen elégedett magammal, úszhattam volna talán jobb időt is. Ezt az eredményt azonban nem akarom a betegségemre fogni, sokkal inkább arra, hogy nem készültem eleget a vb-re. Éppen ezért a jövő évi budapesti Eb-re már szeptemberben elkezdem a felkészülést” - ezt már Laci nyilatkozta az Index kérdésére, Kiss László szövetségi kapitány ehhez csak annyit tett hozzá, hogy a betegségéhez viszonyítva hatalmas eredménynek tartja versenyzőjétől a római szereplést. 

Úszóink egyébként összességében hat érmet szereztek és hét Európa- illetve huszonöt országos csúcsot döntöttek meg. Bizakodva várhatjuk tehát a jövő évi hazai rendezésű Európa-bajnokságot!

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu