Görögveréssel javítottak a lányok

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2014. július 18. 19:54
A magyar válogatott a hollandoktól szerdán elszenvedett egygólos vereség után pénteken javított a budapesti vízilabda Európa-bajnokság női tornáján: a második csoportkörben Merész András szövetségi kapitány együttese öt góllal legyőzte a görögök legjobbjait.


A pénteki csatát megelőzően a görögök önbizalmát nemcsak az táplálhatta, hogy az Eb-csoportban a britek felett aratott 9-7-es győzelemmel mutatkoztak be, hanem az is, hogy az idei két világliga-mérkőzésen odahaza és a magyarországi visszavágón is diadalmaskodni tudtak. Az is nekik kedves emlék, hogy a budapestit megelőző 2012-es kontinensviadalon - ahol végül Görögország ezüst-, Magyarország pedig bronzérmes lett - az elődöntőben szintén nyertek.

A Hajós uszoda ötvenes medencéjében viszont - mintegy háromezer lelkes néző előtt - magyar góllal kezdődött a mérkőzés: kölcsönös rontások után az első negyed felénél Keszthelyi Rita szerzett vezetést, majd két perccel később ugyanő növelte az előnyt (2-0). Az első negyed méltó lezárásaként pedig Antal Dóra remek passz után húzta a hálóba a harmadik hazai találatot (3-0).

A második játékrész elején szépítettek a görögök, majd egy váratlan lövés nyomán hirtelen szorossá vált a találkozó (3-2). A megtorpanást kedvező fordulat követte, mert a csapatkapitány, Takács Orsolya bombája a bal alsó sarokba vágódott, de a megfelelő válasz sem maradt el (4-3). Még a nagyszünet előtt Kisteleki Dóra parádés ejtéssel alakította 5-3-ra az állást, utána pedig Antal vette be a bal felső sarkot (6-3).

Hatásos görög kapura ívelés vezette be a harmadik negyedet (6-4), s bár Bujka Barbara gólját nem adták meg, a balkezes center "ismétlését" már igen (7-4). Elbizonytalanodtak a vendégek, a hazai akciók közül viszont egy újabb teljesedett ki gólban: emberelőnynél Czigány Dóra lőtt a hosszú sarokba (8-4). Egy kapufás gól életben tartotta a görög reményeket, amelyeket azonban kevéssel később alaposan lelohasztott Kisteleki Dóra, aki a jobb felső sarokba küldte a labdát (9-5).

A "változatlanság" jegyében a befejező nyolc perc is vendégtalálattal rajtolt (9-6), de rövidesen jött a tizedik magyar gól: a triplázó Antal háríthatatlan bombát küldött a bal felső sarokba (10-6). A meccs talán legszebb gólját is a vendéglátók szerezték: egy remek, sok átadásos támadás végén Tóth Ildikó tette fel az i-re a pontot (11-6). Még szépítettek a görögök, Bujka azonban a védőjét beforgatva rögvest megfelelt, beállítva a végeredményt (12-7).

Merész András szövetségi kapitány az M1 csatornának nyilatkozva azt emelte ki, hogy a játékosok ezúttal sokkal jobban koncentráltak, mint a hollandok elleni első találkozón.

"Szerencsésebbek is voltunk, de általában annak van szerencséje, aki megdolgozik érte. A szerdai vereség után lelkileg rendbejöttek a lányok, s ma szépen játszottak" - tette hozzá a szakvezető, akinek tanítványai legközelebb a britekkel játszanak vasárnap, 17.30-tól.

VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 2. FORDULÓ:

Magyarország-Görögország 12-7 (3-0, 3-3, 3-2, 3-2)

 

magyar csapat: Bolonyai Flóra - Antal Dóra 3, Kisteleki Dóra 2, Bujka Barbara 2, Keszthelyi Rita 2, Czigány Dóra 1, Takács Orsolya 1, Tóth Ildikó 1, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Csabai Dóra, Illés Anna

görög góldobók: Csukala, Plevritu 2-2, Avramidu, Rumpeszi, Manoliudaki 1-1

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu