Formula-1-es szabályok az úszóknál?

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 5. 08:59
Ha valakinek érdemes meghallgatni a véleményét Hosszú Katinka római szerepléséről, az Kovács Ágnes. Ő volt ugyanis ezidáig az utolsó női világbajnokunk, 2001-ben Fukuokában szerzett aranyat. Sydney olimpiai bajnok mellúszója szerint sokat számít az amerikai mentalitás, amely Katkára is átragadt a közelmúltban, és aminek köszönhetően a világ élvonalába került. A még most is ideális versenyzőkorban lévő Kovács a SportHirado.hu-nak azt is elmondta, miért kezd az úszás a Formula-1-hez hasonlítani. Korábbi klasszisunkkal egyébként tavalyi visszavonulása után mostanában a Testnevelési Egyetemen találkozhatunk, ahol kommunikációs referensként dolgozik.


- Ön volt az utolsó női világbajnokunk. Gondolta volna, hogy nyolc évet kell majd várnunk a következő aranyra?

- Tény, hogy elég sok idő eltelt azóta. Risztov Éva ugyan közel járt hozzá, de végül nem jött össze neki az arany. Mindenesetre örülök, hogy újra van világbajnoki győzelmünk.

- Vélhetően ön sem Hosszú Katinkára tippelt volna, amikor azt kérdezték öntől, hogy ki lehet a legsikeresebb úszónk Rómában.

- Nem bizony. Senki sem számított rá, hogy Katinka három éremmel, ráadásul három Európa-csúccsal tér majd haza. Egyértelműen Cseh Lacit várta mindenki a dobogó legfelső fokára, sajnos a betegsége közbeszólt. No, meg fél évet ki is hagyott. Visszatérve a meglepetésekre, én Gyurta Danitól sem vártam aranyat, és nagy dolognak tartom, hogy világbajnok lett.

SportHirado archív
Kovács Ágnes már csak szép emlékeket őriz versenyzőkorából Fotó: SportHirado archív

- Önhöz hasonlóan Katinka is az Egyesült Államokban tanul és fejlődik. Ennyit számítana az amerikai képzés, az ottani edzésmunka?

-  Nem hasonlítanám össze a két esetet, hiszen én egy jó csapatból mentem ki. Ráadásul itthonról lettem olimpiai bajnok, szóval már a hazai edzőkkel is kihoztam magamból mindent. Katinka viszont egy kiscsapatól, egy kisvárosból utazott ki és került egy rettenetesen jó edzői gárda kezei közé, egy remek együttesbe. Úgy gondolom, elsősorban a hozzáállásban fejlődött rengeteget, ráragadt a kinti optimizmus és győzni akarás. Emellett pedig a fordulói is javultak, tehát szakmailag is előrelépett. Ettől függetlenül nem lehet elvitatni Pass Ferenc munkáját, akinek a vezetésével már korábban is ki tudott jutni világversenyekre. 

- Gratulált már a friss világbajnoknak?

- Ó, még nem beszéltem vele. De egyelőre valószínűleg nem is tudnék, szinte biztos, hogy mindenki szétszedi most. De mielőtt visszamegy az Egyesült Államokba mindenképpen szeretnék vele néhány szót váltani.

HOSSZÚ KATINKA VILÁGBAJNOKI CÍME RÓMÁBÓL, 400 MÉTER VEGYESEN:

 

- Katinka 2:07.46 perces Európa-csúcsot úszott 200 vegyesen, míg ön korábban 2:13:58-cal volt magyar csúcstartó. Ennyit számítana az a bizonyos ruha?

- A kettő között azért sok idő telt el, így értelemszerűen fejlődtek is annyit a versenyzők, hogy beérjenek minket, régieket. Emellett azt mondják, tényleg sokat ér ez az új fejlesztés. Sima fürdőruhában biztos, hogy nem lehet ilyen időeredményeket elérni. Elég, ha csak azt mondom, az én egyik Európa-rekordomat, amit 1996-ban állítottam fel, tizenkét évig senki sem tudta megdönteni. Aztán a pekingi olimpián erre is sor került, azóta pedig már tíz alkalommal is túlszárnyalták ezt az időt. Ahogy hallottam, 2010-től visszaállítják a textilalapú ruhákat, így biztos vagyok benne, hogy sokkal de sokkal nehezebb lesz új csúcsokat elérni. Azt hallottam egyébként, hogy már többen is be akarták vezetni Európában is azt az amerikai rendszert, hogy a versenyző mellett a ruhája neve és anyaga is fel legyen tüntetve, akár csak a Formula-1-ben a pilóták és az istállóik, illetve a gumiszállítók.

SporHiradó archív
Lekerült az úszósapka... Fotó: SporHiradó archív

- Akár az új ruhában, akár a régiben, nem hiányzik az úszás?

-  Erre csak annyit mondanék, hogy nyolc év van köztem és Katka között. Most már ők jönnek. Tizenhárom évet töltöttem az élvonalban és nagyon sokat kivett belőlem. 

- No, és túl sok ideje nem is nagyon lenne. Ott van az úszóiskola, ott vannak a különböző felkérések.

- Most nem is igazán az iskola tölti ki a mindennapjaimat. Egy ideje a Testnevelési Egyetemen dolgozom, mint kommunikációs referens. Később majd az oktatásban is részt veszek, de egyelőre marad a PR. Már túl is vagyok az első kampányomon. Azért is jó ez, mert pont ezt tanultam a tengerentúlon és nagyon tetszik. Egyébként felkérésekben sincs hiány. Az elmúlt napokban háromszor is hívtak a televízióba, nemrégiben pedig Kovács Istvánnal együtt a tököli börtönbe látogattunk. 

- Akár úgy is kezdhettem volna a beszélgetést, hogy remélem, nem golf közben zavarom. Nagy a szerelem?

-  Most nagyon. Hetente gyakorlom, folyamatosan tökéletesítem a játékom, főleg így, nyáron. Szeptember közepén pedig következik a Golf Sztár Gála, amin tavalyhoz hasonlóan megint elindulok. Nagyon szeretem, igazi kikapcsolódás. Elsősorban Gödre és az egyik budapesti kivezetőút melletti pályára járok. Erre a nyárra ez maradt pihenésnek és persze a Balaton.  

KOVÁCS ÁGNES OLIMPIAI BAJNOKI CÍME (2000, SYDNEY, 200 MÉTER MELL):

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu