„Farkas Péternek hiányzik Magyarország”

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 11. 11:54
A kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bence tudja, hogy jó barátja, Farkas Péter számára mennyire fontos a hazája, és bízik abban, hogy a Fővárosi Bíróság másodfokon enyhíti az ex-birkózó büntetését. A korábbi kiváló vívó a SportHirado.hu-nak elmondta: reméli a kábítoszerrel való visszaélés miatt elsőfokon elítélt Farkas legálisan visszatérhet az országba, már amennyiben nem tartózkodik Magyarországon.


 

Farkas Péternek nagyon jó barátja hiszen mindkét sportoló 1992-ben Barcelonában lett olimpiai bajnok. Az ötkarikás játékok kétszeres győztese a beszélt arról, hogy hogyan érintette őt az, hogy az ex-birkózó elszökött a börtönbüntetés elől.

 

„Nagyon fájó érzés, hiszen nagyon jó barátom. A legnagyobb probléma az, hogy két bíróság már felmentette – mondta a vívásban 1988-ban, és 1992-ben is olimpiai aranyérmet nyerő Szabó Bence. – Ennek ellenére egy évet, és négy hónapot töltött előzetes letartóztatásban, majd egy másik bíró ugyanazon papírok alapján súlyos büntetést szabott ki rá.”

 

A mostanság edzősködéssel foglalkozó szakember ezután elmondta, hogy Farkas Péter egyáltalán nem volt felkészülve arra, hogy ilyen ítélet születik. Olyannyira nem, hogy állítólag a két olimpiai bajnok két nappal az ítélethirdetés előtt találkozott, és szóba sem került a bíróság döntése.

 

„Meglepetésként érte az ítélet, és a tárgyalás óta semmit nem hallottam róla. Remélem, jól van és azt is, hogy átgondolta azt, hogy most mi vár rá. Borzalmas lehet megemészteni a történteket.”

 

Szabó ezek után elmondta, hogy nagyon reméli: barátja jól van, és bízik benne, hogy visszatérhet Magyarországra, miután a bíróság másodfokon is ítéletet hirdet. A szakember ezután persze, helyesbített, és hozzátette természetesen csak abban az esetben bízik Farkas hazatérésében, ha egyáltalán átlépte a határt.

 

„Bízom abban, hogy hamarosan teljesen legálisan visszatérhet Magyarországra, ugyanis ez az ő országa, és ha valakinek, akkor neki nagyon hiányzik. Tudom azt, hogy mennyit jelent neki, amikor lemehet focizni BVSC-be, vagy az, hogy mennyire fontos a számára, hogy meglátogathatja az édesanyját és eheti a mama főztjét, de említhetném azt is, hogy mennyire szereti a lovait. Remélem, úgy alakulnak a dolgok, hogy akár egy minimális büntetéssel, vagy bárhogy, de visszatérhet. Már amennyiben elment Magyarországról, mert ezt sem lehet tudni.”

 

Farkas Pétert, és öccsét, Károlyt november elején ítélte el elsőfokon a bíróság kábítószerrel való visszaélés vádjával, az ügy másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik majd.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu