Cseh negyedszer védte meg címét

Szerző: MTILétrehozva: 2014. augusztus 20. 19:51
Cseh László óriási harcban nyerte meg a 200 méter vegyes szerdai döntőjét a berlini úszó Európa-bajnokságon.


A Kőbánya SC versenyzője a pillangó után másodikként fordult, majd háton - a várakozásoknak megfelelően - átvette a vezetést, de mellen a brit Roberto Pavoni megelőzte. Gyorson aztán feljött a két német úszó is, így tulajdonképpen négyen egyszerre értek a célhoz, de a benyúlás a magyar klasszis versenyzőnek sikerült a legjobban, így 1:58.11 perccel győzött, amivel 11 századdal elmaradt a keddi elődöntős idejétől.

Cseh 12. nagymedencés Eb-aranyérmét nyerte, ebben a számban pedig sorozatban ötödször diadalmaskodott. Ez a bravúr korábban is csak neki sikerült a kontinensviadalok történetében, méghozzá 400 méter vegyesen.

Cseh a berlini kontinensviadal ötödik magyar érmét szerezte meg: hozzá hasonlóan győzött Hosszú Katinka 400 m vegyesen, ezüstérmes lett a nyílt vízi szakágban 10 kilométeren Risztov Éva és 25 km-en Olasz Anna, illetve harmadikként zárt a női szinkrontoronyugró páros, Kormos Villő és Reisinger Zsófia.

ÚSZÓ EB, FÉRFI 200 MÉTER VEGYES:

1. CSEH LÁSZLÓ 1:58.10 perc
2. Philip Heintz (Németország) 1:58.17
3. Roberto Pavoni (Nagy-Britannia) 1:58.22

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu