Bronzérmesek a magyar lányok Budapesten

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. július 26. 17:52
A magyar női vízilabda-válogatott a harmadik helyen végzett a budapesti Európa-bajnokságon, miután a szombati BRONZmérkőzésen 10-9-re legyőzte az olasz csapatot. A férfi válogatott vasárnap este fél kilenckor száll vízbe az ARANYÉRT Szerbia ellen.


Nem kezdett jól a magyar csapat (0-2), de fokozatosan feljavult a játéka és két negyed után két góllal vezetett. A harmadik felvonásban ugyanakkor nem tudott a kapuba találni a házigazda, az olaszok pedig ezt kihasználva egyenlítettek. A hazai gólcsendet Kisteleki Dóra törte meg a zárónegyedben, majd Szűcs Gabriella találatával ismét két góllal vezetett a magyar csapat. Ezt követően a vendégek kétszer is felzárkóztak, de egyenlíteni már nem tudtak.

Merész András együttese így a 2012-es eindhoveni kontinensviadalon, illetve a tavalyi barcelonai világbajnokságon szerzett bronzérme után ismét a dobogóra léphet fel egy nagy tornán.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu