Birosék összeszedték magukat

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. augusztus 10. 20:53
Megizzadt, de kiharcolta lehetőséget az ötödik hely megszerzésére a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a londoni olimpián, amely a hajrában fordítva győzte le 10-9-re a nem túl acélos Ausztráliát.

 

Pénteken azért kellett nyernie a negyeddöntőben az olaszokkal szemben alulmaradt magyar csapatnak, hogy legalább az ötödik helyért játszhasson, bár így is legutóbb 1992-ben esett meg, hogy a magyar válogatott olimpián ne legyen ott az elődöntőben. Húsz éve Barcelonában a nemzeti együttes a mindenkori leggyengébb ötkarikás pólós szereplést jelentő hatodik helyen végzett.

Az ausztrálok persze nem ígérkeztek könnyű falatnak, még ha a nagyobb tudás a londonit megelőző három olimpián egyformán aranyérmes magyarok mellett szólt is, mert lelkesedésben, akaraterőben, harcosság dolgában mindig is roppant jól álltak a távoli kontinens pólósai.

A péntek esti mérkőzésen Madaras Norbert fölé pattintott lövése után, megúszásból az ausztrálok szereztek vezetést, de rögtön ez után maga a balkezes olimpiai bajnok egyenlített, majd Varga Dénes paskolta közelről a hálóba a labdát, hogy aztán Madaras kapufás góljával 3-1-re már Kemény Dénes alakulata álljon jóval jobban. Még a nyitó nyolc percben a csapatkapitány Biros Péter is betalált büntetőből, a túloldalról az amúgy Szegeden légióskodó Aaron Younger távoli bombával szépített (4-2).

Formás és eredményes ausztrál akciók vezették be a második negyedet (4-4), a magyarok támadójátéka ugyanakkor nélkülözte a hatékonyságot, több emberelőnyt is elrontottak Birosék. A rivális viszont - váratlan fordulatot adva a meccsnek - élt a fór kínálta lehetőséggel (4-5). Hosnyánszky Norbertben a méreg is munkált, amikor védhetetlen lövéssel egyenlített (5-5). Hat az öt ellen jöhettek az ausztrálok, és Nagy Viktor ezúttal is tehetetlennek bizonyult, akárcsak a másik oldalon kollégája Biros lövésével szemben (6-6).

A nagyszünet után, csaknem hatpercnyi kölcsönös eredménytelenséget követően Hosnyánszky lőtt gyorsan és pontosan (7-6), így magyar előnynél következhetett a befejező játékrész. Amelynek elején emberfórból egyenlítettek az ausztrálok, majd egy messziről leadott "surranó" is célt ért (7-8). Szűk három perc volt hátra, amikor - létszámfölénynél - Varga Dénes ívelt szépen a bal felső sarokba (8-8). Hasonló körülmények között esett egy gól a magyar kapuban, s egy - Biros révén - a másikban is (9-9). Hetven másodperccel a vége előtt Madaras pattintott háríthatatlanul az ellenfél kapujába (10-9), csakhogy az ausztrálok még kaptak egy emberelőnyt. Az utolsó eséllyel viszont nem tudtak élni, így nyert a magyar csapat, s az ötödik helyért meccselhet a spanyolokkal vasárnap 12:40-től.


"A szív diadala volt ez, nem a jó játéké, mert azzal adósok maradtunk, miközben rengeteg szakmai hibát követtünk el. A 4-1 után bőven volt esély három gólnál nagyobb különbségre is, ezzel nem éltünk, de amikor az ausztrálok átvették a vezetést, biztos voltam benne, hogy ez a helyzet felébreszti a küzdeni tudást a játékosokban" – értékelt Kemény.

Biros Péter csapatkapitány:
"Jó volt a rajt, aztán meg a lelkesedés, a harci tűz is kellett, amikor fordítottak. A lelki állapotunk változó, hol ilyen, hol olyan az olaszoktól elszenvedett vereség után. De magunkért és a szurkolókért is hajtanunk kell két nap múlva, hogy legalább az ötödik hely meglegyen, ami a jelen helyzetben ugye a legtöbb."

Hosnyánszky Norbert:
"Hoztuk a kötelezőt, ha nem is könnyen. A végére azért megmutatkozott, hogy van szívünk, küzdeni is tudunk, ha nagyon kell. Nehéz volt felpörögni, de még egyszer fel kell, a spanyolokat is verni kell."

LONDON 2012, FÉRFI VÍZILABDA, 5-8. HELYÉRT:

Magyarország-Ausztrália 10-9 (4-2, 2-4, 1-0, 3-3)

Vízlabdacsarnok, 5000 néző, vezette: Mihajlo Ciric (szerb), German Moller (argentin)

Magyarország: Nagy Viktor - Varga Tamás, Madaras Norbert 3, Varga Dénes 2, Kásás Tamás, Hosnyánszky Norbert 2, Kiss Gergely, Szivós Márton, Varga Dániel, Biros Péter 3, Steinmetz Ádám, Hárai Balázs

Az ausztrál góldobók: Sam McGregor, Billy Miller, Thomas Whalan 2-2, Aaron Younger, Tim Clelan, Rhys Howden 1-1

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2012. augusztus 10. 22:07 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Gyerünk fiúk az 5.helynek már muszáj meglennie!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. augusztus 10. 20:53 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64218
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
14:36  Neville visszavonulhat14:00  Franciaországban Ibrahimovic a legjobb13:27  Dzsudzsák: a legrosszabb meccsem volt!12:55  Megvan a Bajnokok Ligája-döntő bírója12:21  Ancelotti már menne, de a PSG nem engedi11:44  A Boston a másodikat is behúzta11:10  Lemondott a Napoli edzője, jön Mancini?10:38  A Spurs lehet a címvédő kihívója?10:04  Nadal előzött, jöhet a Roland Garros00:02  Fordított és világbajnok Svédország23:22  Így lépett át a Veszprém a Szegeden22:48  Barcelona-ünnep a 30. győzelem után22:44  BL-t ért a Milan nagy hajrás fordítása22:04  Kiszenvedte a kosárdöntőt a címvédő21:02  Bajnok a Porto, hiába nyert a Benfica20:17  A száguldó Honvéd átrobogott a Győron19:00  Chelsea, Arsenal: BL; Fergie-búcsú: 5-5!18:39  Az Anderlecht bajnok Hazard-ék előtt17:50  Nadalnak nem volt ellenfél Federer16:55  Atlético-ajánlat: nagy visszatérés?16:20  Carroll az újjávarázsolt Monacóé lehet15:33  Egyre félelmetesebb Serena Williams14:56  Nasri: Csak a Man. City, nem a PSGVa  Dzsudzsák bunyója, Priskin győztes góljaVa  "Pellegrini csodát művelne a Cityvel"Va  Újra BL-győztes az Aukland CityVa  Rooney kihagyja Ferguson búcsúmeccsétVa  Mourinho vinné magával CR-t isVa  Benítez: az utódomnak könnyű dolga leszVa  Heynckes elsírta magát a sajtó előttVa  Chicagóban egyenlített a Red WingsVa  Eddig bírta a New York KnicksVa  David Beckham elbúcsúzottSzo  Két év után ismét Nadal-Federer döntőSzo  Hihetetlen: Svájc a hoki-vb fináléjában!Szo  Oda-vissza verte a Samp a bajnokotSzo  Újra a csodagyerek hátát nézik RossiékSzo  Közelebb az ezüsthöz a VideotonSzo  Nibali a ködben is letette a névjegyétSzo  A Sassuolo és a Verona a Serie A-ban!Szo  Hummels megsérült a BL-döntő előttSzo  Súlyos sérülés a BayernnélSzo  Egy győzelemre a bajnoki címtől az EgerSzo  Nadal lerendezte a Djokovics-verőtSzo  Még nem adta fel a SiófokSzo  Fetrengtek a barcások a buszparádénSzo  A női tenisz álomdöntője RómábanSzo  A Bayern kiizzadta Heynckes 1. búcsújátSzo  Változnak a birkózás szabályaiSzo  Felbukik-e az utolsó akadályban a Milan?Szo  A Fradi nyerte a győri örökrangadótSzo  A Monaco már a BL-t tűzte ki célulSzo  Vilanova ismét elhagyja a BarcátSzo  Fergusont már nem érdekli RooneySzo  Döntetlennel lett bajnok a CSZKASzo  A Veszprém legázolta a SzegedetSzo  „A Real Madrid kudarcot vallott"Szo  Világcsúcsot dobott a magyar lánySzo  Troicki egyszemélyes római showja videónSzo  Úszóversenyen omlott össze egy lépcső
Lapozás Több hír