Benedek Tibor visszavonult

Létrehozva: 2012. május 23. 19:25
Bejelentette visszavonulását szerdán Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a 39 esztendős balkezes klasszis döntéséről a válogatott hivatalos honlapja, a www.vlv.hu számolt be.

„Harminc évig csináltam, úgyhogy most olyan, mint hogyha elmennék nyaralni, és majd szeptemberben megint kezdeném elölről - nyilatkozta Benedek, aki a nemzeti csapatban a 2008-as pekingi olimpia döntőjében szerepelt utoljára, klubjától, az olasz Pro Reccótól pedig csapatkapitányként vasárnap, a Brescia elleni fináléval és bajnoki címmel búcsúzott el. - Biztosan nem lesz egyszerű. Nekem ez az életem, de hát el kell fogadni, hogy az ember megöregszik, jönnek a fiatalok. Még ha úgy is gondolod esetleg, hogy egyelőre nem jobbak nálad, nem csak te döntesz ebben, hanem a körülmények is, a klub is. Fontos, hogy örömmel, jó érzéssel fejezhetem be, a Recco játékosaként, bajnokként, és ez nagy elégtétel nekem."

Benedek hozzátette: pályafutása legszebb emlékének a sydneyi olimpián aratott diadalt tartja.

"Nagyon sok szép dologra tudok visszaemlékezni, azt hiszem, ma már az olimpiákon kívül nem is tudok sorrendet állítani a győzelmek között, mindegyik valamiért fontos volt. Van amit először nyersz, azért fontos, van amikor annyira kedves a csapat, hogy értük, van amikor dacból, hiúságból, mert csúcsot akarsz dönteni vagy éppen a csúcson akarsz maradni, és van, amikor a szerelmedért. A múltkor megszámoltam, 54 döntőt játszottam a pályafutásom során, úgyhogy volt ebből minden."

Benedek a londoni olimpián Kemény Dénes szövetségi kapitány másodedzője lesz.

Hozzászólások
Roberto Baggio 2012. május 25. 08:16 (2)
Bajnok
  4172
Szép volt Benedek ! Mindig te leszel az egyik legnagyobb legenda
Hajrá AC Parma!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 23. 19:21 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64301
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
00:10  Nevetséges Barca-ajánlat Neymarért22:31  Coulibaly szállította az aranyat!21:28  Máris repülhetnek Brüsszelből Czinkék21:14  Hátrányban a magyar bajnok20:31  Még nem dőlt el a bronzpárbaj19:47  Visconti újabb szakaszgyőzelme a Girón19:30  Moutinho és James Monacóban - sajtóhír19:11  Ibra könyörög, hogy maradjon Ancelotti19:07  Csak úgy tapad a labda Suárez kezéhez!18:41  Határozott nem a legendának18:28  Indul a Nagy Sportágválasztó18:05  Amikor a bíró tényleg vak – videó17:40  Manchesteri belháború egy barcásért17:21  Del Potro is kihagyja a Garrost16:57  Román klubot zártak ki Európából16:45  Mourinhót és CR-t is eltiltották16:26  Götze nem játszhat a BL-döntőben!16:24  Pellegrini: A hír igaz, távozom15:53  Vége Dzsudzsák idényének15:24  A pápa áldását adta a római derbire15:12  Olimpiai bajnokok Budapesten14:37  Babos győzelemmel rajtolt a Garroson14:22  Akit elsőként dobhat ki Mourinho13:43  Mégis indulhat Európában a Málaga?13:28  Narancs mezben a Madrid! – fotókkal13:06  Juhász és három újonc a magyar keretben!12:56  Megműtik a dortmundi bekket12:17  Kijött az új City-mez – fotók11:50  Díszpolgárok lettek Görbiczék11:05  Erőss Zsolt és társa eltűnt a Himaláján10:43  Tíz és fél milliót kap a BL-győztes10:10  Egyenlített a San Jose a címvédő ellen09:37  Lemondott a Stoke City vezetőedzője09:04  A másodikat is behúzta a SpursKe  Murray nem indul a Roland GarrosonKe  Erős jelentkező a Puskás-díjraKe  West Ham: repülőrajt a játékospiaconKe  Messi ismét történelmet írhatKe  Söpréssel nyerte az aranyat az EgerKe  Bajnok a Veszprém – 21-edszerKe  Juventus-Arsenal: Jovetics a tétKe  Magyar ezüstérem PekingbenKe  A Movistar diadalmenete a GirónKe  Harmincmilliót kap az MK-győztesKe  Még nem tudni, ki lesz az Inter edzőjeKe  Topligába igazolhat DzsudzsákKe  De Boer 2017-ig az AjaxnálKe  Götze még mindig nem edzhetKe  Korszakváltás a Stoke-nál is!Ke  Egy vagyont fizettek Fergie rágójáértKe  Balotelli, a tévedhetetlenKe  Lemondott a BL-aspiráns edzőjeKe  A PSG kibabrálhat a NapolivalKe  Katalán színekben pompázik a Barca-mezKe  Műfogsor a pályán - videó!Ke  „A Dortmund megnyeri a BL-t”Ke  Kezek nélkül a világ tetejénKe  A Bayern a pénzügyekben is éllovasKe  Erőssék bajba kerültek a HimalájábanKe  Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!
Lapozás Több hír