Bemutatkozott a női kajaknégyes

Szerző: SHLétrehozva: 2012. június 19. 19:30
Bemutatkozott az olimpiára utazó női négyes, azaz Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Fazekas-Zur Krisztina a Magyar Kajak-Kenu Szövetség londoni olimpiai és zágrábi Európa-bajnoki csapatbemutatóján, amelyen jelen volt az ötkarikás játékokon K-2 1000 méteren szereplő Dombi Rudolf, Kökény Roland páros is.

Az olimpiai válogatók nagy része és a zágrábi Európa-bajnokságra zajló versenyfutás is lezárult a múlt hétvégén Szegeden, ennek megfelelően a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sajtótájékoztatóra invitálta az újságírókat, akik többek között megismerkedhettek a Londonba utazó női magyar négyessel.

Mint Baráth Etele, az MKKSZ elnöke elmondta: a hétfő délutáni elnökségi ülésen a testület a férfi K-1 200 méter, valamint a K-4 1000 méter kivételével jóváhagyta a londoni olimpiára utazó csapat névsorát, az összetétellel kapcsolatos kérdések, így a női négyes összeállítása is Storcz Botond szövetségi kapitány hatáskörébe tartozott. A májusi és júniusi válogatók alapján a kapitány öt női versenyzőt jelölt ki a londoni indulásra, Douchev-Janics Natasa mellett Fazekas-Zur Krisztina, Kovács Katalin, Kozák Danuta és Szabó Gabriella kapott rajtengedélyt az olimpiára, utóbbi négy versenyző alkotja majd a női csapathajót.

„A megszerzett hat kvótából ötöt használ fel a női szakág, egy kvótát visszaadunk, de lesznek úgynevezett felkészítő partnerek, akik adott esetben, sérülés vagy egyéb okból be tudnak majd ugrani a londoni csapatba” – magyarázta Baráth Etele.

Storcz Botond hozzátette a pénteken kezdődő zágrábi Európa-bajnokságon már élesben tesztelnek a londoni részvevők, és nagy hangsúly lesz a férfi négyesen, amelynek a dobogón kell zárnia ahhoz, hogy a kapitány megadja számukra az indulási jogot az olimpiára.

„Ha nem sikerül az éremszerzés változtatással élhetek, legkésőbb július 4-ig lezárjuk a férfi négyessel és a férfi K-1 200 méterrel kapcsolatos kérdéseket” – mondta a kapitány.

Baráth Etele, a szövetség elnöke hozzátette: nagy létszámú, sokféle összetételű csapat utazik majd a zágrábi Európa-bajnokságra, amely az olimpiai mellett a másik kiemelkedő versenye lesz a kajak-kenu sportágnak.

Az Allee Bevásárlóközponzban tartott csapatbemutató sajtótájékoztatón több versenyző is megjelent.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. június 19. 19:51 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64179
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
16:42  Változnak a birkózás szabályai  A NOB-elnökkel tárgyalt a magyar vezető  Olimpián Vlagyimir Klicsko, Pacquiao?Csü  Megvan az első NOB elnökjelöltSzo  Doppinggyanúban az olimpiai bajnokCsü  Grúzia mégsem bojkottálja az olimpiátSze  Usain Bolt sérülés miatt visszalépettVa  Egy arany, két bronz a budapesti Eb-n  Első világversenyén 11. lett tornászunkKe  NHL-sztárokat az olimpiára!  Kiújult az exvilágcsúcstartó sérüléseCsü  MOB-lobbi a birkózásértCsü  Berki aranyérmes DohábanSze  Bezárták a riói Olimpia Stadiont  Isztambul 2020-ra készül: új híd, arénaCsü  Isten éltesse olimpiai bajnokunkat!Csü  Elhunyt a korábbi világcsúcstartó futóSze  Újraelemzik az olimpiai doppingmintákatSze  Madridnak van elég pénzeKe  A madridiak 81 százaléka olimpiát akar  Magyar arany a Rio felé vezető úton  Madrid készen állna az olimpiáraSze  Dopping: 17 atléta után nyomoznakKe  A szomszédban nem kérnek az olimpiábólKe  Usain Bolt kapta a sport Oscar-díját  MOB: támogatásokról is döntöttekSzo  Moszkvában mentenék meg a birkózást  Nagy visszatérő a pólóválogatottba  Rossz irányba haladt a birkózásCsü  Olimpiai érmek a NOB-elnöknekSze  Visszavonul az olimpiai bajnokVa  A svájciak leszavazták az olimpiát  Tokióban az olimpiai szemlebizottság  Schmitt Pál megőrizte NOB-tagságát  Már nem vádolják Pars Krisztiánt  Pistorius szabadlábon védekezhetSze  Birkózás: a régi elnök a ludasSze  Németország így kezeli a "Janics-ügyét"Szo  Búcsúzott olimpiai ezüstérmesünkSzo  Birkózás: szedi a sátorfáját az elnök  Leválthatják a birkózók elnökétCsü  Szándékosan gyilkolhatott PistoriusCsü  Politika a birkózásértSze  A NOB számított a heves reakciókraSze  Nemzetközi felháborodás a birkózás miattKe  Megkapja a bronzérmet a botrányhősKe  Működésbe lép a nemzetközi birkózólobbiKe  Újabb szög a sport koporsójábanKe  A birkózás búcsúzhat az olimpiától  "Nem szavazzák ki a tekvondót"Ke  Terhes volt, örökre eltiltották  Közmunka a londoni döntő megzavarásáért  Risztov ötödik a Rio Negro folyóbanVa  Magyar lett a kanadai olimpikon  51 milliárdba kerül a szocsi olimpiaCsü  Hazatér az olimpiai ezüstérmesSze  Eltűnhet az öttusa az olimpiárólKe  Fellobbant a láng Dél-KoreábanCsü  Elhunyt Dunaújváros első olimpikonjaSze  Régi-új időszámítást akarnak Szocsiban
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Eltörik Borges rúdja
  • Kate Gynther villantása
További videók