„A jelenlegi helyzet alapján szinte minden előzetes kvótavárakozásunk teljesülni látszik, Demeter Bence, Tibolya Péter és Gyenesei Leila is az élcsoportban van a ranglistán” – mondta a szakvezető.
A várható további kvótaszerzések miatt van jelentősége annak, ki hogyan szerepel a világbajnokságon, ez ugyanis segíthet a kapitánynak, hogy majd döntsön az olimpiai résztvevőket illetően. Már csak azért is, mert az idei eddigi versenyszezon nem teljesen úgy alakult, ahogy várta.
A férfiaknál Kasza megnyerte a budapesti fedettpályás viadalt, azután viszont térdműtéten esett át, s Rómában bizonyíthat újra. Marosinak van egy negyedik helye az első Világkupáról és egy tizedik a harmadikról, a hazairól, ő nagyjából hozta, ami elvárható tőle. Tibolya és Demeter viszont visszafogottabb eredményekkel kezdte az évet, aztán előbbi az áprilisi, százhalombattai fordulón harmadik lett, utóbbi pedig egy hétre rá, az oroszországi Rosztovban - kissé gyengébb mezőnyben - kilencedik.
A nőknél valamivel tisztábbnak tűnik a kép, mivel a kvótával rendelkező Tóth és Kovács tavaly egyéniben Európa-, illetve világbajnoki ezüstöt szerzett, de Pálvölgyi Miklós hangsúlyozta, hogy Gyenesei várható kvótaszerzése miatt náluk is válogató a vb. Mivel a hagyományos versenynek ezúttal külön tétje van a magyarok számára, ezért előzőleg nem indul csapat a vegyes váltóban. Hétfőn és kedden a női és férfi váltóversenyt rendezik, szerdán lesz a vegyes váltó, amit a magyarok kihagynak.
„Így mindenkinek két nap pihenője lesz a hagyományos verseny előtt” - indokolta a döntést a kapitány.
A szakvezető azt is elmondta, hogy az eredetileg tervezett három helyett négy női versenyző utazik Rómába, Kovács, Tóth és Gyenesei mellé bekerült a válogatottba Cseh Krisztina is, aki ráadásul a váltóban mindjárt szerephez is jut.
„Tóth Adri a múlt hetet kihagyta, láza volt, valami vírus megtámadta, ezért ő az elején nem versenyez. A hagyományos versenyben viszont már ott lesz, reméljük, össze tudja addigra szedni magát. Ott már a csapatnak is tagja lesz, és Cseh Kriszta szerepel majd kizárólag egyéniben.” - mondta a kapitány. A férfiaknál Kasza hagyja ki a váltót. A hagyományos csapat összeállítása Rómában dől el.
Az egyéni versenyek selejtezőjét csütörtökön és pénteken rendezik, a döntőkre pedig szombaton és vasárnap kerül sor.
A magyaroknak nem lesz egyszerű megismételni tavalyi sikereiket, a moszkvai vb-ről ugyanis két arannyal, három ezüsttel és egy bronzzal tértek haza. Ezúttal azonban ez talán nem is olyan fontos, lényegesebb lenne azt látni, hogy a potenciális olimpiai résztvevők továbbra is a közvetlen élmezőny tagjai.

A Bundesligában elég nagy lesz a rotálás, ha lehet hinni a pletykáknak! Én azért széjjel...