Az MKKSZ kiáll Storcz mellett

Szerző: MTILétrehozva: 2012. június 21. 15:55
Az MKKSZ ezzel a kajakos Paksy Tímea nyílt levelére reagált, aki nem érti, hogyan maradhatott ki az ötkarikás csapatból olyan sportoló - nevezetesen ő -, aki maradéktalanul megfelelt a szövetségi kapitány által kiírt válogatási rendszernek.

"Az olimpián induló kajak-kenu csapat egységeinek kijelölése a felnőtt szövetségi kapitány feladata - szögezte le az MKKSZ közleményében, amelyet csütörtök délután juttatott el az MTI-hez. - Storcz Botond a 2011 őszén elfogadott, és azóta is nyilvános olimpiai felkészülési program 5.4. pontját betartva állította össze a női K-4 500 méteres egység névsorát. Storcz Botond szövetségi kapitányi kinevezése óta veretlen, vagyis három év alatt három világbajnoki címet szerzett a magyar női kajaknégyes. A háromszoros olimpiai bajnok szakember azért döntött a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina egység indulása mellett, mert véleménye szerint ez a négyes képviselheti a legeredményesebben a magyar színeket az olimpián. Az olimpiai csapat összetételét a szövetség elnöksége és a szakmai bizottság is egyhangúlag elfogadta."

A közlemény szerint Baráth Etele, az MKKSZ elnöke hamarosan levelet küld Paksy Tímeának, amelyben választ ad a kérdéseire.

"Az MKKSZ elnöksége, mint korábban minden más szakmai, etikai és egyéb természetű probléma esetén, szívesen látja az érintett versenyzőt a következő elnökségi ülésén" - hangsúlyozta az MKKSZ.
A kilencszeres világ- és tízszeres Európa-bajnok Paksy az MTI-hez eljuttatott nyílt levelében úgy fogalmazott: 2010-ben abban bízva döntött egy újabb olimpiai felkészülés mellett, hogy a sportág vezetősége - egyenlő esélyeket biztosítva és szakmai tudásának legjavát nyújtva - törekszik majd a legerősebb magyar női kajak-válogatott összeállítására a 2012-es londoni játékokra.

"Sajnálatos módon ez a törekvés nem valósult meg" - szögezte le Paksy, aki emlékeztetett arra, hogy a két válogatón öt női versenyző tudott olimpiai számban aranyérmet nyerni: Kovács Katalin, Janics Natasa, Kozák Danuta, Szabó Gabriella és ő, az ötfős olimpiai csapatba ezzel szemben Kovács, Janics, Kozák és Szabó mellett Fazekas-Zur Krisztina került be.

"Miért nevezünk egy kajak-kenu versenyt olimpiai válogatónak, ha az olimpiai csapat nem az ott mutatott teljesítmény alapján kerül +kiválogatásra+?" - tette fel a kérdést Paksy, aki idézte Storcz Botond szövetségi kapitány szavait, melyek szerint "a K-4 500 méteres egység kijelölése az első és második olimpiai válogató egyes és páros versenyszámaiban nyújtott teljesítmény alapján történik".
"Velem ellentétben Fazekas-Zur Krisztina sem egyesben, sem pedig párosban nem nyert 500 méteres válogatót, 200 méteren pedig egy harmadik és egy hatodik helyet gyűjtött be, szemben az én 500-as futamgyőzelmemmel és a két - 200 méteren nyert - ezüstérmemmel" - idézte fel a kajakos a nyílt levélben.
"Hogyan lehet tagja az olimpiai csapatnak olyan versenyző, aki egyetlen olimpiai válogatón sem tudott a dobogó legmagasabb fokára állni, szemben olyan sportolóval, aki aranyérmet nyert a csapathajóba kerüléshez kiírt versenyszámban? Fazekas-Zur Krisztina beválogatása az olimpiai csapatba szubjektív, kapitányi döntés, ám mégis érdekes kérdést vet fel, hogy Storcz Botond szerint miért nagyobb az esély a sikeres szereplésre egy kajaknégyesben négyszeres világbajnokkal, mint egy - ugyanebben a számban - hatszoros világbajnokkal?" - zárta sorait Paksy, akinek 2004 és 2008 után harmadszor sem sikerült bekerülnie az olimpiai csapatba.

Storcz a szövetség keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: bár az ország hat kvótát gyűjtött női kajakban, ebből azért csak ötöt fog felhasználni a brit fővárosban, mert meggyőződése, hogy az eredményesség szempontjából ez a legjobb összeállítás.

 

Címkék: Storcz Botond
Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. június 21. 16:08 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64265
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
23:50  Murray nem indul a Roland Garroson23:07  Erős jelentkező a Puskás-díjra22:23  West Ham: repülőrajt a játékospiacon21:41  Messi ismét történelmet írhat20:51  Söpréssel nyerte az aranyat az Eger20:32  Bajnok a Veszprém – 21-edszer20:08  Juventus-Arsenal: Jovetics a tét19:40  Magyar ezüstérem Pekingben19:31  A Movistar diadalmenete a Girón19:11  Harmincmilliót kap az MK-győztes18:48  Még nem tudni, ki lesz az Inter edzője18:10  Topligába igazolhat Dzsudzsák18:02  De Boer 2017-ig az Ajaxnál17:27  Götze még mindig nem edzhet17:20  Korszakváltás a Stoke-nál is!16:56  Egy vagyont fizettek Fergie rágójáért16:15  Balotelli, a tévedhetetlen15:54  Lemondott a BL-aspiráns edzője15:36  A PSG kibabrálhat a Napolival15:21  Katalán színekben pompázik a Barca-mez15:01  Műfogsor a pályán - videó!14:57  „A Dortmund megnyeri a BL-t”14:29  Kezek nélkül a világ tetején13:53  A Bayern a pénzügyekben is éllovas13:27  Erőssék bajba kerültek a Himalájában13:20  Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!12:46  Íme, az új angol mez – fotó12:22  Együtt kell dolgozni a jövőért11:52  A 10 legjobb idézet Mourinhótól11:19  Nemhogy a foci-vb, a főpróba se áll jól10:45  A Barcelona 20 milliót adna Kompanyért10:10  Megszületett Rooney második fia09:37  Előnyben a Chicago-verő Detroit09:04  Ferguson lett az Év Menedzsere  Büntetés a Romának és az Internek  Az Atlético elengedi Falcaót  Európa-liga-döntő Varsóban?  Börtönben a Steaua elnöke  Hivatalos: Mourinho távozik!  Visszavonul a Giro korábbi győztese  Neymar beintett a Barcelonának  Újabb négy év a magyar elnöknek  Mourinho ideje már rég lejárt – vélemény  Nadal titka: küzdelem, munka és alázat  Finnországban a magyar botránykapus  Nincs BL, de Bale hosszabbíthat!  Újratárgyalják a korrupt vezetők ügyét  A Juventus Higuaín helyett Tévezt akarja  A Spursből igazolna a Liverpool  Moyes munkába állt az Old Traffordon  Megvan az újabb magyar Himalája-csúcs!  Neville visszavonulhat  Franciaországban Ibrahimovic a legjobb  Dzsudzsák: a legrosszabb meccsem volt!  Megvan a Bajnokok Ligája-döntő bírója  Ancelotti már menne, de a PSG nem engedi  A Boston a másodikat is behúzta  Lemondott a Napoli edzője, jön Mancini?  A Spurs lehet a címvédő kihívója?  Nadal előzött, jöhet a Roland Garros
Lapozás Több hír