Zidane: Örülök, hogy Katar nyert!

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 3. 13:20
Az francia-algériai Zinedine Zidane örömét fejezte ki amiatt, hogy a FIFA csütörtöki döntése értelmében 2022-ben Katar rendezheti meg a labdarúgó-világbajnokságot. A nemrégiben visszavonult világ-, és Európa-bajnok szupersztár szerint hihetetlen hatással lesz az esemény az arab világra.


"Katar mellett ez a siker az egész arab világ sikere is - kezdte a Real Madrid nagykövete, miután kiderült, első ízben rendezhet vébét egy közel-keleti arab ország. - Engem ezért érintett meg különösképpen a végeredmény. Nagyszerű dolog történt, mert valami új vár ránk, amely nagy hatással lesz arra a régióra. Csodálatos, hogy ismét bizonyosságot nyert, a labdarúgás mindenkié."

A 108-szoros gall válogatott futballista hozzátette, nagyon büszke erre a kis országra, és kihangsúlyozta, miközben szinte senki sem számított annak győzelmére, logikus döntés született.

2014-ben Brazília, 2018-ban pedig Oroszország lesz a rendező, tizenkét esztendő múlva meg ugye Katar látja vendégül a világot. A csütörtöki választási eredményt ugyanakkor rengetegen támadják, sokan korrupcióról beszélnek, még többen arról, hogy például a katari rendezésnek semmi értelme sincs.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„Lezsírozták” a vb-szavazást az oroszok?
Áll a bál Angliában, az egész ország azon háborog, hogy tiszta hülyét csináltak belőle. A 72 csapatot tömörítő Football League elnöke, Lord Mawhinney például nem érti, miért esett ki olyan korán a vébé-szavazáson Anglia, többen...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Foci vb 2018, 2022: orosz, katari siker
Kihirdették a 2018-as és a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezőit csütörtök délután Zürichben, Joseph Blatter, a FIFA elnöke Oroszország és Katar nevét húzta elő a borítékból. Nyolc év múlva a világ legnagyobb országa...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Az évezred helyzetét hagyta ki! - videó
Nem, nem tévedés, nem ferdítés, nem nagy szavak, ez maga a rideg valóság: valószínűleg tényleg az évezred legnagyobb baklövését követte el az Ázsiai Játékokon Üzbegisztán ellen Fahad Kalfan. A 18 éves katari csatárnak...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu