Xavi és Iniesta csak szenvedett

Szerző: SHLétrehozva: 2012. szeptember 12. 13:15
Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya szerint egyre kisebbek a különbségek a világ futballjában, és nagyon fontos három pontot szereztek Grúziában.

 

"Szeretnék graulálni Grúziának a rendkívüli teljesítményéért - mondta Vicente Del Bosque a meccs után. - A lelkesedésükkel és a minden támadást visszaverő védekezésükkel rengeteg nehézséget állítottak elénk, mind középen, mind a széleken. Ebben az értelemben ez egyáltalán nem volt egy könnyű meccs. Fontos három pontot szereztünk."

"Tudtuk, hogy szervezettek lesznek, jól fognak védekezni, elöl pedig fizikálisan erősek, amire nem árt figyelnünk. Nem véletlenül mondtam a meccs előtt, hogy erős riválisok."

"A mai labdarúgásban szinte minden nap egyre kisebbek a különbségek. Végig kell játszanunk ezt a selejtező-sorozatot, és nem szabad semmi másra gondolnunk, csak hogy kiharcoljuk a kijutást."

A spanyol csapat legközelebb október 12-én játszik Fehéroroszországgal.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Megizzadtak a nagyok a vb-selejtezőn
Bár egyedül csak Anglia hullajtott pontokat, de Spanyolország vért izzadva, Németország nehezen, Portugália a hajrára belendülve, Olaszország pedig a vártnál kisebb különbséggel győzött a világbajnoki selejtezők keddi...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hollandiától ki lehet kapni, de nem így
VÉLEMÉNY. Felesleges volt az ezredik fogadkozás, hogy akkor majd most, a tények azok, hogy Hollandia újra átgyalogolt rajtunk, ahogy az utóbbi években mindig. Nincs ebben semmi különös, ugyanakkor nem árt hozzátenni, hogy EZ a...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Varga Roland 2012. szeptember 12. 21:59 (8)
Újonc
  172
Gyertek most indult újra az oldal! Nem számít ha nem Juventusosok vagytok érdemes benézni! Előre is köszi! Bocsi a hirdetésért.JUVENTUS RAJONGÓKNAK PEDIG KÖTELEZŐ!!! !külső hivatkozás, lehetséges spam!
Hajrá Juventus Football Club!!!
Pisti Steve 2012. szeptember 12. 17:26 (7)
Megszállott
  7743
Nem lesz olyan könnyű első helyen végezni a spanyoloknak.A franciák is jók szoktak lenni a selejtezőben.Érdekes, hogy vannak olyan "hulladék" csoportok meg nagyon erősek is.
Hajrá Valencia!!!
CFC FaN 2012. szeptember 12. 15:59 (6)
Újonc
  162
Xavi és Iniesta tökéletesen szolgálja ki Messit a Barcában, egyszer nem megy nekik, és rögtön megszólják őket(főleg úgy, hogy Messi megint sziporkázott, 7 gólt rúgott Perunak, a 15 gólpassz mellett) Nem Xavi és Iniesta szenvedett, hanem az egész csapat, de legalább küzdöttek és kiszenvedték a győzelmet.mondom ezt úgy, hogy ki nem állhatom a spanyol csapatot.
Lakatos Márton 2012. szeptember 12. 14:09 (5)
Rajongó
  1270

„hát nem....megint befürödtünk a nagy fogadkozással....de a nagy erölködésnek nyögés a vége...:///”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2012. szeptember 12. 13:57]
Grúzia ellen nyögve nyelt a világ legjobb válogatottja? Mi meg 4-1re kikapunk a tini Hollandia ellen?

nevetséges...
Hajrá FC Internazionale!!!
Törölt felhasználó 2012. szeptember 12. 13:57 (4)
Avatar_70_male
Újonc
  0

„Hollandiának sztem most ellenünk nagyon szerencsére sem volt szüksége....”




[Hivatkozás: Takács Tibor 2012. szeptember 12. 13:46]
hát nem....megint befürödtünk a nagy fogadkozással....de a nagy erölködésnek nyögés a vége...:///
Takács Tibor 2012. szeptember 12. 13:46 (3)
Ígéret
  449

„Jó nem egy Grúzia fogja megváltani a világot...ahogy kiderült mi sem

hiába a nagy küzdés, a szerencs mindig a nagyok mellé áll”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2012. szeptember 12. 13:37]
Hollandiának sztem most ellenünk nagyon szerencsére sem volt szüksége....
Hajrá Real Madrid!!!
Törölt felhasználó 2012. szeptember 12. 13:37 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Jó nem egy Grúzia fogja megváltani a világot...ahogy kiderült mi sem
hiába a nagy küzdés, a szerencs mindig a nagyok mellé áll
Sporthiradó Szerkesztő 2012. szeptember 12. 13:03 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64366
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
22:30  „Ha valaki verheti a Bayernt, az a BVB”21:59  Mazzarri váltotta Stramaccionit21:27  A Dortmund 10 millióért vett védőt20:50  Bombagóllal tovább él a siófoki remény19:46  A Napoli elnöke: Benítez az új edző19:10  A hajrában verte a Haladás az Újpestet17:30  A Monaco komplett bevásárlólistája16:53  A Monaco elkezdte, 70 millióért igazolt16:17  Coentrao: Mindenki azt akarja, távozzak!16:00  Egy kattintás egy Bogdán-mezért!15:37  Stramaccionitól elköszöntek - Sky Italia15:24  Pastore: 100 százalék, hogy maradok!15:18  „Kizárt dolog, hogy eladjuk Agüerót"15:02  Szépségdíjas, 20 méteres ollózós gól!14:57  Benítez egy bejelentésre a Napolitól14:52  Gibraltár az Eb-selejtezőben!14:04  Hivatalos: az El-győztes a BL-ben!13:19  Német edző Eto'óéknál12:02  Valdés elbúcsúzott a Barcától11:35  Mégis bentmarad a Hoffenheim?10:49  Lamela, mint Messi-helyettes10:04  Chelsea-City: fordítás 0-3-ról!Csü  Saját edzője becsmérli HollandiátCsü  Eladta csatárát a Bayern MünchenCsü  A Citynek nem kell se Neymar, se FalcaoCsü  A Bayernt kísérthetik az elbukott döntőkCsü  A bekk végleg a MilanéCsü  Vasszigor a rasszizmus ellenCsü  Reus: Ne írják le a Dortmundot!Csü  Fogcsikorgató BL-döntő lesz!Csü  Lampard 2016-ig 250 gól fölé jutnaCsü  A Milan-szurkolók Allegri mellé álltakCsü  Egy évvel hosszabbított Rio FerdinandCsü  Falcao szerint nem is ő dönt a jövőjérőlCsü  Vádemelés a magyar bundabotránybanCsü  Újabb BL-döntő Németországban!Csü  Málaga: A Real Madrid is Iscót akarjaCsü  Edzőnek áll a leukémiás labdarúgóCsü  „Nincs Arsenal-ajánlat Joveticsért"Csü  Juhászéktól vett támadót a FiorentinaCsü  Bombagóllal kupagyőztes a SahtarCsü  Ramos: Bale beleillene a RealbaCsü  Nevetséges Barca-ajánlat NeymarértSze  Coulibaly szállította az aranyat!Sze  Adriano 2017-ig a BarcáéSze  Magyar küldöttség a londoni BL-döntőnSze  Monacóban a portói páros - sajtóhírSze  Ibra könyörög, hogy maradjon AncelottiSze  Csak úgy tapad a labda Suárez kezéhez!Sze  Amikor a bíró tényleg vak – videóSze  Manchesteri belháború egy barcásértSze  Román klubot zártak ki EurópábólSze  Mourinhót és CR-t is eltiltottákSze  Götze nem játszhat a BL-döntőben!Sze  Pellegrini: A hír igaz, távozomSze  Vége Dzsudzsák idényénekSze  A pápa áldását adta a római derbireSze  Akit elsőként dobhat ki MourinhoSze  Mégis indulhat Európában a Málaga?Sze  Narancs mezben a Madrid! – fotókkal
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók