A Barca alaposan megszenvedett Málagában a második fordulóban, és csak Adriano egy szem góljával sikerült elhoznia a három pontot.
Az Atlético szintén százszázalékos, edzője, Diego Simeone azonban unalmasnak tartja a bajnokságot, amit a számok is bizonyítani látszanak: az előző kilenc bajnoki címet vagy a Barcelona, vagy a Real Madrid szerezte meg.
Xavi ennek dacára vitába szállt az argentin mesterrel.
„Nem hinném, hogy a La Liga kétcsapatos bajnokság lenne. Vannak együttesek, amelyek szintén beleszólnak a fontos kérdésekbe. A Málaga is bizonyíték arra, hogy nem könnyű bárkit megverni” – fogalmazott a játékmester.
„A Málaga nagyon jól védekezett az első félidőben, igencsak megnehezítették a passzjátékunkat, de összességében jól tettük a dolgunkat. Boldog vagyok.”
Lionel Messi sérülése ellenére Neymar ismét csak a cserepadról szállt be, de Xavi nem aggódik amiatt, hogy gondjai lennének a beilleszkedéssel.
„Neymar nagyon fiatal, és tökéletesen alkalmazkodik az új környezethez. Apránként kell beleszoknia. Biztos vagyok benne, hogy fontos tagja lesz a csapatnak.”
VIDEÓ! Messi nélkül, Neymarral a cserepadon nem tudott közönségszórakoztató játékkal előrukkolni a Barcelona, amelynek egy távoli Adriano-gól kellett az újabb sikerhez a Málaga otthonában, a 2. forduló vasárnapi játéknapján. Az...
Tovább a teljes cikkhez »